2016. november 23., szerda

Schiffer a visszavonultan sem visszavonuló

Cincinnatus, aki nem Schiffer
Forrás: Wikipedia
Az új alkotmánybírák kijelölése, bocsánat megválasztása, kapcsán fellángoltak az indulatok. Amennyiben egymásnak ugrott a zöld sarokból érkező Schiffer és Varju, a vörös sarkot is megjárt, DK képviselője. A veszekedés utózöngéi pedig láthatóan egy nap után sem igazán csillapodnak. Ami talán, egy kicsit érthető is. Míg nem teljesen.

Nem abból a szempontból, hogy a DK sérelmezi az őket az ÁVH szellemi utódának tituláló kijelentést Schiffertől. Már csak azért is, mert az LMP volt társelnöke elfeledkezik arról az apróságról, hogy jelenleg nem a DK, hanem a Fidesz van hatalmon. Az ÁVH pedig igencsak hatalmi kezdeményezés volt annak idején. Talán nem is teljesen véletlen, hogy a jelenlegi kormányzat kipirult, illetve olykor vöröslő arccal építi a Nemzeti Besúgás Rendszerét. De Schiffer részéről valószínűleg nem volt benne az alkuban a Fidesz cikizése akkor, amikor az alkotmánybírák megszavazását, a Mandiner szerint, letárgyalta a kormánypárttal. Ugyanakkor, ha a retorikai indulatokon egy picit átlépünk, akkor mégsem teljesen világos a felhajtás az ügyben.

Abban sem, ami a dimenzionálását, illetve olykor túldimenzionálását jelentené az LMP, vagy akár a pártot sokáig arculattal ellátó Schiffer ellenzékiségének. Mert nyilvánvaló, hogy az ellenzékiség elárulása csak abban az összefüggésben értelmezhető, ha az LMP-t ellenzéki pártnak, pontosabban az Orbán-kormány ellenzékének tekinthettük korábban. Holott, mint azt Schiffer leköszönésekor írtam, az LMP ellenzékisége a kezdetektől sem volt teljesen egyértelmű. Az idei nyár pedig már egy formális nagykoalíció előképét is elhozta. Amelynek kialakulása, a szélsőjobbtól a középmezőnyig bejátszott Fidesz-térfél megalakítása, illetve ennek elősegítése akkor sem tekinthető ellenzékiségnek, ha a túloldaltól eltekintünk. Az adott esetben az MoMa-tól az MSZP-ig terjedő ív mentén időt, és olykor az idegeket húzó, csapatokat. Akiktől sok szempontból nyugodtan el is tekinthetünk. Az alkotmánybíráktól teljesen függetlenül is.

Sőt! Leginkább azoktól függetlenül. Az alkotmány bírósága ugyanis egy már nevében sem köztársaság alkotmány nélküli közjogiságának az egyik puzzle-darabja. Egyfajta retorikai ködpamacs a hétköznapi ködösítések párái közepette. Még azt sem vitatva, hogy néha hallatnak magukról. Legtöbbször olyan esetekben, ami nem túl nagy súllyal esik latba a mindennapokban. Annak érdekében, hogy el lehessen mondani: van még kérem normakontroll. Legalább a sajtótájékoztatókon el lehessen mondani. Mert különben érdekes lenne egy olyan közvélemény-ásatás eredménye, amelyben az alkotmánybírák ismertségét, netán a bíróságuk megítélését próbálnák felmérni. Még az sem lehetetlen, hogy a köznapi ismertségük vetekszik Hold első telepeseinek ismertségével. A köznapi elfogadottságuk tekintetében pedig könnyen lehet, hogy létezése estén a Magyar Ólomcsiga-tenyésztők Nemzeti Dalárdája is simán verné a taláros egyletet.

Így aztán erősen valószínűnek tűnik, hogy a taláros társaság új tagjainak megszavazása sokkal inkább a politikai üzenetek irányából, mintsem a politikai hasznosság mérlegén mérlegelendő. A bekötött szemű istenasszony, ha látna, akkor lehet, hogy már különben is rég a fejükhöz vágta volna a mérleget. A politikai üzenet pedig megmarad azon a körön belül, hogy az LMP megüzente: a Fidesszel van. A DK pedig megüzente: ez nem tetszik. Az LMP vezetői eddig sem nagyon akartak Gyurcsánnyal tárgyalni. Így alapjában véve ezen a téren sem sok minden változott. Az országgyűlés valóságtartalma változhatott viszont valamelyest. Az LMP lassan formálisan is oda sorolódik, ahova kezdetektől törekedni látszott. A képviselői pedig akkor is meg fogják kapni a fizetésüket, ha egy fideszes koalícióban ülnek majd, mint jelenleg a klerikális platform.

Az, hogy közben a politikától állítólag visszavonult Schiffer, a hazai jogpolitika jövőjével kapcsolatos politikai tárgyalásokat folytat a politikát maga alá gyűrő kormánypárttal? Naná! Vagy komolyan gondolta valaki, hogy Schiffert ezt követően az eke szarvánál fogják csak megtalálni? Cincinnatus egy másik korban élt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése