2016. március 30., szerda

Demagógisztáni napló: Step-by-step diktatúra tanár-sztrájkkal

Megtörtént az, amit Pukli István a gigatüntetésnek beharangozott demonstráción országot rengetőként jelentett be. Az ország nem igazán remegett bele. Kormányilag sem, de érezhető módon ellenzékileg sem. Az előzmények ismeretében talán ez a kevésbé meglepő. Sajnos.

A sztrájkkal kapcsolatban, de az egész pedagógusmozgalommal kapcsolatban sajnos már a februári tüntetés kapcsán sejthető volt, hogy a kormány látszatintézkedések mentén próbál majd lavírozni, miközben az akkor ismert vezetők hitelessége sem volt minden kérdőjelektől mentes. A KLIK sorsa is igazolta az akkor, február 3.-án, leírtakat: „Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A KLIK-et átszervezik, illetve megszüntetik”. Ugyanakkori kérdés volt: “Nem lett volna akkor mégis inkább azzal kezdeni, hogy a sok ulibuli önérdekvédőt V-alakba állítani, és elhúzásra bíztatni?” Mely utóbbi kérdés csak hangsúlyosabb lett azt követően, hogy a sztrájkkal kapcsolatban Gallóné szinte az utolsó pillanatokig mindenféle ötletekkel hezitált elő. De a sztrájk azért megtörtént.

Korábban próbáltam hangsúlyozni, hogy nem az oktatásügy van rendben, hanem egy pozitív üzenet azért elkelne a mozgalom érdekében. Ettől függetlenül igen keresetlen szavakkal, illetve roppant udvariasan, de elég sokan közölték: hülye vagy apóca. Annak ellenére, hogy nem kellett többet tenni, mint amivel már többször próbálkoztam. Azzal, hogy a „kettő meg kettő összege négy” szintjén jelezni: tüntetést szervezni a gőz leeresztésére, de nem állni elő alternatívával a már futó kormányzati programokkal könnyelműség. Pontosabban nem is könnyelműség. Tulajdonképpen egyfajta kormányerősítő gesztus. Olyan kormányerősítő lépéssorozat, amelynek hatására Orbán tényleg akár röhöghetett is. Függetlenül attól, hogy egy szakszervezeti trubadúr kivágja-e a magas C-t, vagy sem? Akár odáig elmenve, hogy szinte felséggyalázásnak tekint minden olyan véleményt, amelyik alkalmatlan a szakszervezeti vezető szentek közé emelésére.

De természetesen ettől még lezajlott az említett sztrájk. Kicsit nem volt nagy, kicsit hatástalan az első benyomások szerint, de azért lezajlott. Mielőtt most nagy háborgások törnének ki, annak védelmében, hogy hatalmas volt: 150-200 intézmény csatlakozásáról vannak megbízhatónak tekinthető információk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy ágazati, vagy ágazatokon keresztül nyúlónak hirdetett általános sztrájk üzenete még az ágazatban érdekelteknek is csak az ötödét volt képes megszólítani. Ami azt jelenti, hogy még ágazaton belül sem tekinthető általánosnak a sztrájk. Annak ellenére, hogy a szervezőnek, még egy feljelentéskével is próbáltak némi szolidaritásra gyúrni a kormánypárt részéről. Követve azt a taktikát, ami a korábban kormánypárti segédlettel igazgatóvá lett illiberális vezetőt igyekszik rágyógyítani a tanár-mozgalomra. Valószínűleg nem véletlenül.

A kérdés a pedagógusmozgalommal kapcsolatban valószínűleg nem az, hogy meddig tart ki a lendület. Azzal, hogy megtagadták a tüntetőktől, a sztrájkra készülőktől a pozitív programot, és a lózungok szintjénél komolyabban meg sem próbálták megszólítani a szülőket félő, hogy a lendület akár végletesen megtörik. Köszönhetően annak, hogy továbbra is leginkább csak valami ellen, és legfeljebb programot pótló pótkiáltványnak tekinthető 12 pont mellett lehet kampányolni. A szülőknek is kommunikálható alternatív oktatási program: nincs. Holott február eleje óta akkor is kialakítható lett volna, ha akkor kezd neki a CKP. Az a CKP, amely a gőz levezetése szempontjából pont jókor lépett a színre, de amely szakmai alapon akár a diáktüntetések során is megalakulhatott volna. Lehet persze conteo-nak, ostobaságnak bélyegezni bármit, de gyanúsan sok az, hogy CKP-szerű szervezet akkor alakuljon meg, amikor a leghatékonyabban tudja kifogni a szelet a vitorlából. Egy olyan mozgalom vitorlájából, melynek az egyik arca nyilvánosan jelzi: alapvetően kormánypárti, és senkit nem akar megbuktatni. Nemhogy kormányt. Miközben a másik arc tudottan élvezte a Fidesz támogatását, és a saját nyilatkozataiban is a Fidesz, vagy akár a Jobbik eszmeiségének híve. S mindezek mögött a kormánynak eddig sem éles ellenzékeként ismert szakszervezeti vezető is igyekszik hűteni a kedélyeket, húzni az időt, és bizonytalanságba fullasztani sok mindent.

A „véletlenek” ilyen halmozódása, már csak a tüntetés kifárasztása okán is, alig kérdésesen a kormányzatnak tesz szívességet. Ebből a sorozatból a Pukli István által meghirdetett sztrájk sem nagyon lóg ki. Az előzetes és széleskörű egyeztetések látszólagos hiánya, az ennek köszönhetően gerjesztett viták szinte borítékolták: nagy tömeget megmozdító valóban általános, az egy óránál spontán továbblépő sztrájk aligha alakul ki. Különösen nem a tavaszi szünetet követő reggelen. Amely elég furcsa időpont egy ilyen sztrájkhoz. Mindaddig amíg szerte nem olvasunk a hírek között. Mert az utóbbiak között azt láthatjuk, hogy miközben a média komoly figyelmet szentelt az oktatási ágazat ötödét érdeklő „általános” sztrájknak, értékelt, puklizott és kontra-puklizott addig a Parlament, szinte a surranó-pályán megszavazta a rendeleti költségvetés kialakítását biztosító törvényt.

Az illiberális iskolaigazgató meghirdette sztrájk tehát kétséges eredménnyel szolgált a tanárok számára, de a médiaárnyékban lépéselőnyhöz juttatatta a hatalmat. Úton a diktatúra felé. Egészen biztosan véletlenül.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. március 28., hétfő

A húsvéti gyűlöletről

Paolo Veneziano: Megfeszítés
A Húsvét másnapján talán már nem csak az ünnep hangjaival eltelve is meg lehet szólalni. Mármint a „gyalog” betűvetőnek. Mert egyébként, ha a szeretett profétájának ünnepe azt jelenti, amit például a belgiumi szélsőjobbnak, akkor annak igen kevés köze van az ünnephez. Bár, ahogy a menekültekkel kapcsolatos hazai internet-kommenteket olvasgattam: nincsenek azok a szélsőségesek egyedül.

Mert a gyűlölet nem ismer naptárat. Valójában semmit nem ismer önmagán kívül. A gyűlölet a gyűlöletért van elsősorban. A gyűlölet megkeresi a maga tárgyát, de nem az az oka. S persze az égvilágon semmi köze nincs a kereszténységhez, illetve Jézushoz. Jézus, akinek egyik legnagyobb ünnepe a Húsvét, soha nem hirdetett gyűlöletet. Ahogy a hazai szélsőségesek, a formálódó HungaroSA, a menekültek elleni kormányzati gyűlöletkeltés kapcsán korábban is írtam: Jézus tanításai között nem igazán található olyan, hogy „gyűlölködjetek az én emlékezetemre”. De ez persze nem igazán zavarja azokat, akik válogatás nélkül rontanak embertársaikra. Fogékonyan az olyan baromságokra, amely szerint minden menekült terrorista. Gondolkodás-rezisztensen üvöltve fel ugyanakkor, ha az ő magyarságukat a külföldön megbukott leánykereskedők alapján akarnák megítélni.

Egy pillanatig sem vonva kétségbe a tényt: minden ártatlan áldozatért kár. A pakisztáni áldozatokért éppen úgy, mint az európaiakért. Akkor is kár, ha egy öngyilkos merénylő bombája végez velük, és akkor is, ha a kereszténység csalárd védelmét zászlóra tűző pogrom. S akkor is, ha az utóbbi „csak” valamiféle hideg vallásháború eredményeként a lelkekben pusztít csupán. Megvetve mindenkit, aki nem abban hisz, mint a gyűlölet katonája. Talán még jobban is pusztítva a lelkekben, mint egy pogrom a testekben. Ahogy korábban sem volt másként a történelemben. Az üldöztetésnek régen is csak a csúcsa volt az inkvizíció. A mindennapi, egyházilag szentesített antiszemitizmus, a szószékről hirdetett rasszizmus százezrek életét nyomorította meg a történelem során. Ennek a nyomvonalnak a követése a Jézussal való szakítás útja. Mert kár lenne feledni: az egyház és a tanítások nem azonosak.

Az egyház, mint bürokratikus, hatalmi szervezet nagyon régóta nem azonos a hittel. Már Szent Ágoston, az egyházi antiszemitizmus alapjainak lerakója óta, sokszor szakított Jézus tanaival. Aki, mint tudjuk alapvetően nem egyházat akart alapítani. Sokkal inkább volt a zsidó Luther, mint egyházalapító. A reformáció sem önálló egyházban, hanem a meglevő átalakításában gondolkodott eredetileg. Jézus is egyfajta zsidó vallási reformot hirdetett. A katolikus, magát kereszténynek mondó egyház későbbi, és nem is Jézus munkássága nyomán lett olyan, amilyen. Olyan egyházzá fejlődve, amely gyakran lelki, illetve nem egy esetben fizikai terrort alkalmazott. Olyan egyházzá, amelyben szinte kuriózum, ha egy pápa Jézushoz kíván visszatérni. Olyan egyházzá, ahol okkal lesz szent az a pápa, aki nyilvános bűnbocsánatot kér az egyház üldözötteitől. De olyan is, amikor egy rasszizmuson alapuló egykori szervezet tagjaként ismert pápa nem tartja szükségesnek nyilvános bűnbánatot. Vagy legalább annyit: „Elnézést, gyermekként megvezettek”. De ez csak az a hierarchikus szervezet, amelynek esetleg pont annyi köze van Jézushoz, mint a Szovjet Kommunista Pártnak, annak idején, a kommunizmushoz.

A Húsvétnak, noha egyházi ünnep, alapvetően mégsem az egyházról, az egyházakról kellene szólnia. Sokkal inkább Jézus és a természet feltámadásáról. Az új életciklusnak való nekirugaszkodásról. A fényről. Akinek ez nem tetszik, az pedig maradjon magára a saját sötétségében. Akkor is, ha újfasiszta erőszaktevő és akkor is, ha imám, és akkor is, ha bíboros.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. március 27., vasárnap

Asimov: Sötétedés -- A sötétség tudománya és hite

Három nap vonzásában elég nehéz lenne élhető bolygót elképzelni. Mármint emberileg élhetőt. A sci-fi nagymestere Isaac Asimov mégis benépesített egy ilyen bolygót a „Sötétedés (Nightfall)” című, valóban korszakos novellájában. Amelyet nem ezért, a csillagászatilag talán nem is lehetséges helyzetért, tarthatunk jónak.

Talán az alaptörténet sem nagy ötlet, hiszen az egyiptomi történelemből tudjuk, hogy az információk hiányával miként lehet visszaélni. Például egy teljes napfogyatkozás alkalmából. Asimov a novellában ezt a helyzetet viszi még végzetesebbé, még szélsőségesebbé. A három nap megvilágította bolygón állandó a fény. Mígnem eljön az az idő, amikor mindhárom Nap lenyugszik. A „tudóst” képviselő elöljáró, Aton, és a vak próféta, a hitalapú megközelítést képviselő Sor különböző válaszokat talál arra, hogy mi várható a teljes napnyugta alkalmából. A próféciákra, a korábbi sötétségek emlékeire támaszkodó szektavezér világvégét hirdet. Azzal, hogy csak a vakok vezethetik a látókat, a sötétségben elvesző embereket. Miközben a tudomány mesterséges fényt, a hideg ellen védő „bunkert” kínál. Függetlenül attól, hogy a legfontosabb kérdésre egyikük sem tudja a választ: meddig lesz sötét. Amelyről kiderül, hogy nem is olyan sötét. Mert a napok nyugtával megpillanthatók a csillagok. Amelyeket korábban csak a generációkkal korábbi sötéteket megtapasztalt dédszülők láthattak.

Az említett konfliktusból, Asimovhoz méltón, a tudomány kerül ki győztesen. De azért persze tudjuk, hogy ez korántsem mindig ilyen egyszerű. Ahogy a novella nyomán készült, Paul Mayersberg által rendezett, filmben is láthatjuk. Személyes konfliktusok támadnak, és élesednek ki. Családtagok fordulnak egymás ellen. Szerelmek szövődnek és mennek tönkre. Miközben a film egyik legfontosabb üzenete talán nem maga a sötétedés, hanem a közösséget részben, Aton életét pedig teljesen feldúló idegen asszony meséjében hangzik el. Az, hogy mielőtt mindent feláldozol, tudd meg, hogy miért teszed. Nehogy a semmiért áldozz fel mindent. Mindettől függetlenül nehezen ajánlanám az 1988-as film megnézését a mai mozgalmas látványvilághoz szokott közönségnek. De akinek bejön Takovszkij, vagy Kubrik világa, és számol azzal, hogy egy novella a másfél órás film alapja, annak akár tetszhet is.

A filmtől függetlenül azért persze érdemes lehet elgondolkodni az Asimov által megírt szociológiai krízishelyzeten is. Azon, hogy amikor egy különben várható, kiszámítható krízishelyzettel néz szembe a közösség, akkor mennyire válik manipulálhatóvá. Akkor is, vagy talán éppen azért, mert lényeges információk hiányoznak. Olyan információk, amelyek hiányában nem lehet valósan, a körülmények ismeretében felkészülni az eseményre. Holott tudva azt, hogy a sötétség mégsem lesz teljes, s hogy nem kell a városokat felgyújtani azért, mert lemegy a nap, talán a vakhitnek is kisebb lehet a követő tábora. A novellában és a filmben szó szerint vak. De tudjuk, hétköznapjainkban a szelektíven vak és süket, beszűkült hitvilágok hasonlóan működnek. Önjelölt, részigazságokkal házaló vezérekkel. A páriák nyomorában gyökeret eresztő szellemi kuruzslókkal.

S talán ez, az ezen való elgondolkodás serkentése kelthetett érdeklődést Asimov novellája iránt. Amelyről érdemes tudni, hogy bár 1968-ban választották a kor legjobb írásának, a második világháború alatt, 1941-ben íródott. Amikor jól el volt látva sötétséggel a világ. Főleg szellemi sötétséggel, és annak vámszedőivel.

Andrew_s
Comments on Facebook

A fortélyos félelem igazgatása

A testületi pánikkeltés begyűrűzött, és amennyiben a NOL-ban közöltek helytállóak, akkor elmondhatjuk: a menekültválság kezdi elérni a kívánt hatást. Amennyiben a lakosságtól akár antidemokratikus eszközök bevezetésére is felhatalmazás nyerhető, és még több pénz a titkosszolgálatoknak.

Az MTI is közli Gyarmati István biztonságpolitikai szakértőnek a királyi TV-ben elhangzott nyilatkozatát. Úgyhogy akár kormányhoz közeli rábólintáson is áteshetett a vélemény. Amelyben sok új talán nincs is. Az világos volt eddig is, hogy minden közösségi fenyegetés egyik haszonélvező csoportját azok alkotják, akik a nagyobb lakosság feletti kontrollt szorgalmazzák, illetve abban érdekeltek. Ezek között a titkosszolgálatok, valamint a megfélemlített kontrollt hatalmi haszon érdekében kihasználni képes diktátorok alighanem az első sorban találhatók. Egyáltalán nem véletlen, hogy egy diktátornak permanens ellenségképekre van szüksége. Ebben az esetben a demokrácia látszatának megtartásával építheti ki a totális ellenőrzés és megfélemlítés pókhálóját. Alkalmasint a szélsőjobb hathatós támogatásával. Már csak azért is, mert általában a rendpárti szélsőségesek vonzáskörében találhatók meg azok a paramilitáns szervezetek, amelyek a reguláris erőktől függetlenül, vagy akár azokkal együttműködve képesek gyakorolni az utcai megfélemlítést.

Ami a haszonélvezést illeti, már jóval korábban, az amerikai ikertornyok elleni támadások kapcsán olvasni lehetett olyan véleményeket az interneten, hogy a titkosszolgálatoknak igencsak jól jött a támadás. Ahogy olyan vélemény is ismert, hogy az a támadás jól szolgálta azokat a törekvéseket is, amelyek a birodalmasodó USA hadműveleteinek előkészítését is. Alkalmasint az európai kontinens kapcsán, pontosabban a „Charlie Hebdo”-támadás kapcsán is nehéz lenne azt állítani, hogy a kiadó, illetve a titkosszolgálatok egyáltalán nem profitáltak az eseményből. A keselyűk megjelenése elég gyorsan nyilvánvaló lett. Egy évvel később már azt is tudhattuk, hogy a kiadót alighanem a csődtől mentette meg a támadást követő példányszám-felfutás. A mostani párizsi merényletek kapcsán pedig a szigorított viszonyok alighanem a szélsőjobbnak kedveznek. A terrorcselekmények tehát a szélsőjobbnak mindenképpen hasznosak.

Ahogy az a kommunikáció is kedvez a szélsőjobbnak, amely a terrorizmust egyértelműen a menekültek nyakába kívánja varrni. Márpedig az ilyen irányú kommunikációban az Orbán-kormány mindenképpen rohadt jól teljesít. Inkább rohadt módon, mint jól. Amely már a gyűlöletplakátok kihelyezésekor is megfigyelhető volt. A kerítésépítés esetén a kezdetektől ismert ez a keretlegény-felkészítő mozzanat. Azon sem kell persze meglepődni, hogy a CÖF is ott tolongott a kápó-toborzások környékén, és azt sem lehet mondani, hogy egyes kormánytagoknak gurult csak el a gyógyszer. Mert maga a miniszterelnök kezdett bele a hatalmi játékainak újabb menetébe a novemberi támadások nyomán. Az, hogy mellékesen morális árulást követett el a szövetségesek ellen, az Orbán Viktort egy éve sem zavarta, és alighanem azóta sem okoz számára álmatlan éjszakákat. Az emberségi deficit sem. Egy országban, ahol a menekültekben az embert alig látó Erdő Péter az esztergomi bíboros, igazán nem okozhat problémát az, hogy a miniszterelnök tényrezisztens módon riogat a menekültekkel terror-ügyben.

Mert egy terrortámadáshoz helyismeret, állampolgári beágyazottság is szükséges. Nem véletlen, hogy a támadások kitervelői, de jórészt végrehajtói között sem található most érkezett menekült. Többnyire második-harmadik generációs bevándorlók. Olyanok, akik megtapasztalhatták a többségi társadalom informális kirekesztését, a származásnak szóló megalázottságot, amelynek köze sincs a hivatalos politikához, de annál több a rasszista szélsőségekhez. S amely elősegítheti, hogy a megvetettek egy nekik célt, az őket megvető kultúrával szembeni alternatívát kínáló kör felé forduljanak. Nem véletlen, hogy a szélsőséges szekták és mozgalmak a társadalom páriái körében járnak gyakran sikerrel. Ahogy a szélsőjobboldali, illetve fasiszta mozgalmak is gyakran a szegények, a kudarcos emberek köréből verbuválják a pogrom-legényeket. A többedik generációs elkövetők azt mutatják, hogy az Orbán által bűnbaknak kikiáltott menekülthullám kisebb szereppel bír a terrortámadásokban, mint azt sugallja.

Ellenben az, hogy annak idején demonstratívan megakaszthatta a Keletinél a menekülteket, „kézközelbe” hozhatta a részükről alig létező fenyegetés szimbólumát a tömegeknek. A brüsszeli események sodrásában pedig beteljesítheti a megfélemlítéssel felturbózott hatalmi akciót. A pár napos TEK-demonstráció után megszoríthatja a kommunikációt, rendőrségi felhatalmazást gründolhat a titkosszolgálatoknak, és számolatlanul adhatnak pénzt minderre. Aztán, a közmunkásokból szervezett határvadászok után jöhetnek a szomszédban lopakodó rádióhallgatókat feljelentő megfigyelők, a rendőrségnek besegítő civil szervezetek. A „Torna és Sportrészleg” már amúgy is mintha alakulóban lenne egy ideje.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. március 26., szombat

Harrach: A KDNP-t elegen szeretik

A vasárnapra rendelt kötelező boltzár a kezdetektől sem tűnt többnek egyszerű botorságnál. Eltekintve attól, hogy demonstrálta a KDNP esetében a puszta lét tényét, és ennek igazolását egy kormánypárti gesztus keretében. Azt a hatalmi gesztust, amellyel a Fidesz megsimogatta a klerikális lobbi-platform buksiját: igen, hülyécskék, még önálló párt vagytok.

Mert politikai tekintetben a KDNP aligha tekinthető önálló szerveződésnek. Még akkor sem, ha van önálló pártbejegyzésük valahol. Jó mélyen eldugva. Orbán latrinájának szegletében. Ahonnan a hatalom mindig elő tudja szedni, ha szükséges, tisztára nyelveltetni a kereszténységet nem, legfeljebb annak egyház-hatalmi ágazatát ismerő formációval. Ha szükség van valami balhé megerősítésére, illetve elvitelére. Jól megfigyelhető ez a mozzanat szinte minden esetben, amikor valami ökörség mellett a KDNP az első, amelyik felzárkózik, támogató nyilatkozatokat tesz, vagy beterjeszt egy javaslatot a jelmezes főpróba keretében. A vasárnapi boltzár ebből a szempontból kétségtelenül kakukktojás. Ezt első közelítésben simán taccsra tette a vezér. Így kellett némi inkubációs idő, amíg a javaslat megért és maga teljes ostobaságában napvilágot látott. Ráadásul ez a folyamat jelzi, hogy ez a nagyszerű ötlet valószínűleg tényleg a klerikális lobbistáknál születhetett meg.

Bevezetése valószínűleg az említett gesztuson kívül még hatalmi demonstratív erővel bírt. A kormánypárt a kezdetektől népszerűtlen, és alig támogatott ötlet bevezetésével eredményesen mutatta be a társadalomnak: bemutathatok én nektek, és mégis paríroztok, ti marhák. Talán emiatt karolta fel végül Orbán az ötletet. Bízva abban, hogy majd csak hozzáfásul az ország. De valahogy ez nem jött be. Egy ilyen irányú népszavazás szinte biztos bukta lenne a hatalomnak. Talán ezt felismerve fordultak meg a spontán arra sétáló kopasz fiatalemberek egy kis lökdösődésre a választási irodánál. Akkor, amikor az ellenző népszavazás hitelesítése lett volna a tét. Most azonban, hogy az ügy a nem mindig hatalom-lojális Kúriánál van, a jelek szerint inkább előre menekülne a kormányzat. A KDNP támogatását valószínűleg nem kell nélkülöznie ezt követően sem, mert a képviselői, kimászva a hatalmi pixisből, elmehetnének zabot hegyezni. S ezt alighanem pontosan tudják.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy már megkezdték annak az önbiztató kommunikációnak a nyomatását, amely alapján őket aztán egyáltalán nem rázná meg a boltzár megszűnése. Harrach Péter, kormányzat éhezésügyi szakértője szerint. Arról is mesélve, hogy noha KDNP-ötlet volt az emberek szívatása, de a megvalósításban már nem kérték ki a véleményüket. Ami azért lég szánalmas kihátrálási kísérlet. Akárhonnan is nézzük. Mert legfeljebb csak annyit jelenthet, hogy a nemzeti fővadász pártja még annyi kiskaput sem akart hagyni, amennyi esetleg belekerült a rendszerbe. Az ugyanis elég valószínűtlen, hogy a templomok vasárnapi zárva tartását is be szerették volna építeni a törvénybe. Elvégre ők mégis csak a KDNP. Ha nem is annyira keresztények, és jelenleg egy illiberális kormányt támogatva nem is annyira demokraták. Néppártnak már csak azért is nehezen tekinthetők, mert ahhoz önállóan kellett volna indulniuk a választáson. S milyen párt az, amelynek képviselőiről, tartalékszóvivő slapajjá degradálva, gyakorlatilag egy másik párt dönt.

Ezt követően azt mondani, hogy a KDNP köszöni, jól van, és meg van a maga támogatottsága lehet igaz. Amennyiben a támogatottságot mértékét nem feszegetik. Mert lehet, hogy Harrach szerint eléri a szükséges mértéket. De ahhoz, hogy önállóan bekerüljenek a Parlamentbe erősen le kellene vinni a bejutási küszöböt. De talán nem. Mi lenne, ha a KDNP megpróbálná? Ezt a Fidesz nem engedheti meg magának. Egyelőre. Különösen mostanság, amikor minden talpnyaló számít.

Andrew_s
Comments on Facebook

Az ellentmondások embere

Életének 83. évében eltávozott a hazai politika utóbbi éveinek egyik meglehetősen ellentmondásos embere, Pozsgay Imre. Volt idő, amikor esélyes köztársasági elnökjelölt volt. S volt idő, amikor az állampárt kommunikációjában töltött be fontos szerepet. Politikus volt. Viszont ember is. Az utóbbi, az ember, nyugodjék békében.

Az előbbi, a politikus is nyugodhatna békében. De aligha van jelentős politikus, akinek a ténykedését nem elemzik, értékelik. Majd újraértékelik. Pozsgay Imre esetében márpedig bőven van mit újraértékelni is. Sajátos módon nem is csak azt, amit a rendszerváltásnak nevezett elitváltás előtt tett. Melyben elévülhetetlen szerepe volt. Ezt aligha lehet elvitatni tőle. Miközben az emlékekben leginkább azok a viták maradtak meg, amelyeket a munkahelyen folytattunk le a kávézások közepette. S amelynek leginkább az volt a mottója, hogy felesleges leváltani a kormányzatot. Mert az előző garnitúra már eleget lopott és kevésbé éhes. Alkalmasint nem okvetlenül Pozsgay tehet arról, hogy ezek a beszélgetések az utóbbi években egyre többször jutottak eszembe. Legfeljebb azért, hogy bevállalta: emblémaként rángathassa egy olyan párt, amely a rendszerváltás óta a pre-kádári rendszer visszarendezésének élharcosává vált.

Azt is kár lenne vitatni, hogy Pozsgay jelentette be 1989 január 29-én a Kossuth rádióban azt a véleményváltozást 1956-ról, hogy ellenforradalom helyett tekintsük inkább népfelkelésnek. Aki még emlékszik az akkori viszonyokra, azt sejtheti: pont annyira volt izolált vélemény ez a Párton belül, ahogy ma nyilatkozik egy államtitkár Orbántól függetlenül. Mégis sarokpont volt a történelem értékelésében. Leginkább annak előkészítéseként, hogy az akkori kormány jelentősebb arcvesztés nélkül leülhessen az akkori ellenzékkel. Bebiztosítva azt a váltást, ami más forgatókönyvek mentén simán elsöpörte volna az akkori kormányt és az akkori ellenzék nagy részét. Alkalmasint egy újabb, akár csak tömeges utcai tüntetésekben megnyilvánuló, népfelkelés keretében. Melynek elmaradása kapcsán ismert a későbbi, a forradalmat hiányoló cinikus kijelentés. A váltás egyik legnagyobb politikai haszonélvezőjétől. Aki sehol nem lett volna, ha Pozsgay, a békés átmenet jelentős robotosaként nem játszik ki minden szelet a vitorlákból.

Amiben az akkori viszonyok között talán igaza volt. Még akkor is, ha mára jól látszik a tömeges katarzis elmaradásának a hiánya. Egyszerűen azért, mert a többség nem élte meg lélekben a váltást. Nem érezte magáénak az eredmények javát, maga által kiküzdöttnek a demokráciát. Amit így megbecsülni is kevesen tudtak, és tudnak a mai napig. A rendszerváltásban elévülhetetlen érdemeket szerzett államminiszternek tehát abban is aligha vitatható érdemei vannak, hogy Orbán Viktor nem megyei tanácselnökként koslat az aktuális minisztériumi osztályvezető fara után. Mert egy demokráciáért megharcolt, azt megbecsülő, és a pártatyuska éjjelije elé helyező országban még talán az se járt volna ki a kezdő diktátornak.

De ez lehet izolált vélemény. S nem is méltó talán, hogy egy most elhunyt politikust a maga mögött hagyott söpredék alapján ítéljenek meg. A hosszú életút megannyi állomását pedig úgyis még sokan fogják így-úgy méltatni.

De az ember nyugodjék tényleg békében!

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. március 24., csütörtök

Sztrájk? Sztrájk! De tényleg?

Talán még emlékszünk a március idusán tett nagy pedagógus-bejelentésre. Na jó, nem a pedagógusoktól általában, hanem az egyik szervezet részéről. Még pontosabban annak is a tüntetésekre delegált arcától. Ez annyira meglepte a pedagógusokat, hogy még a szakszervezeteik egyike, a PSZ is kisebb sokkot kapott.

A Tanítanék és a szakszervezet közti párbeszéd talán jobb lett volna, ha a bejelentések előtt történik meg. De talán nem lehettek biztosak benne, hogy ebben az esetben sikerül-e megegyezni a sztrájk időpontjáról? No meg a hosszáról. Mert a szakszervezeteken kívülről az ember azt hinné, hogy egy általános sztrájkot egy erős célra, és nem egy bocsánatkérés elérésére hirdetnek meg. Mert a sztrájk kétségtelenül egy eszköz. Egy kalapács, amivel be lehet verni egy szöget. De ha valaki egy képszöget egy ötkilós Samuval próbál meg beverni, és előtte órákig keresi először Samut, majd a képszöget, akkor nem biztos, hogy ez hihetetlenül használ a komolyan vehetőségnek. Ha a döntés meghozatala kezd el vitát nyitni fölötte, akkor különösen többet árt a projekt komolyságának, mint használ. Sztrájkra fordítva: minden a szervezésével, megtartásával, céljával kapcsolatos szervezői vita a hatalmat erősíti.

Ezt követően Gallóné nyilatkozata, mely első körön az egész sztrájkot komolytalanná tette kifejezetten kormánypártinak is tekinthető volt. Valószínűleg rájöttek maguktól is, hogy talán nem véletlenül lett igen gyorsan nagyon népszerűtlen, az amúgy sem túl népszerű szakszervezeti vezető. Akinek azért számos olyan korábbi nyilatkozata, reakciója ismert, amely ott és akkor elég vitathatóan szolgálta a tanárok ágazati érdekeit, és kevésbé vitathatóan az Orbán-kormány hatalmát. Eredményesen kifogva a szelet, és nem sztrájkot szervezve az MPK (az NPK leánykori neve) alakulásakor, majd nagyjából a „csúnyák vagytok, nem beszélgetünk” szintjén hozva a vitát a kamarával. De kétséges a haszna a hónapokra lebegtetett sztrájkötletnek is. Mármint a tanárok számára. Mert vagy nem találtak olyan célt, ami miatt érdemes lenne sztrájkolni, vagy ez a lebegtetés fárasztja ki még a kezdetben támogatók egy részét is. De ezt majd jól megbeszélik a tagsággal. Nagykorúak. Gallóné is, és a tagság is.

Mely tagság majd csak el lesz azzal a hírrel is, hogy a PSZ meggondolta magát. Amennyiben, üsse kavics, eltekintenek attól az ötlettől, hogy délután 4-re illetve ez utánra javasolják az egy egész órás sztrájkot. Mondván: nem akarják megosztani a tanárokat. Ami nagyon derék törekvés. Rögtön bevillantva azt, hogy pláne milyen jó lett volna, ha az ötletelés a bejelentés előtt történik meg. De ez is a tagság dolga. annak a tagságnak a dolga melyet nyilván megszavaztattak arról, hogy tárgyaljanak-e egyáltalán a Tanítanék mozgalommal, ha tárgyaljanak, akkor milyen felhatalmazások mentén. S erre támaszkodva mi az, ameddig elmehetnek.

Nem vagyok tagja a Pedagógusok Szakszervezetének. Így, „kívülről” csak az alapján alkothatok véleményt, ami a kommunikációból látszik. De egy közösség érdekvédelmét ellátó szakszervezet vezetőségéről természetesen nem tételezem fel, hogy elmaradtak volna a széles körű tájékozódások, viták, és az azokon alapuló belső kompromisszumokon alakuló szándékegység kialakítása.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. március 21., hétfő

Házidolgozati gyurcsányozás


Forrás: ATV
Azt, hogy a tanárok tüntetései milyen hatással lesznek a kormányra, még nem igazán tudhatjuk. Igaz, azt sem, hogy a kicsinyesség milyen hatással lesz. Nem a tanároké, hanem a csinovnyikoké. Amelynek legutóbb a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta az egyik szép példáját. Házidolgozat-témaként.

Természetesen nem a csinovnyikok hatását adták fel dolgozati témának. Holott az apparátus talán ki sem nyilvánított szándékainak túllihegése is lehetne szépen kidolgozható dolgozati téma. Mondjuk, szociológiából. Ezzel szemben, a hírek szerint, az NKE a Közpénzügyek és Államháztartástan című tárgy keretében gondolta a gyurcsányozást feladni, mint témát. Kifejtve az „elvesztegetett 8 év (2002-2010) magyar gazdaságának” elvesztegetettségét. A nemzeti pirospettyes tündérmese-felelős, Matolcsy György tankönyvét felhasználva. Valószínűleg azért, mert az unortodox gazdaságpolitika felkent apostolának munkája az egyetlen, amely alapján a kívánt szemlélet alapján lehet értékelni az említett időszakot. Ha nem is azért, mintha a Gyurcsány-kormány ideje alatt a Duna és a Tisza találkozásánál a tej és a méz keveredésének problematikája jelentette volna a legnagyobb gondot.

Ellentétben a mostani időszakkal. Legalább is akkor, ha valaki a királyi média megannyi szólamát hallja. Illetve nem. Hallani kevés. Hinni kell benne. Lehetőleg vakon, hogy ne lássa az elszegényedett tömegeket. Valamint az esetleg közmunkásként kapott jövedelme, illetve a politikai élmezőny vazallusainak javadalmazása közti nagyságrendekben mérhető különbséget. Miközben a közmunkát ugyancsak a mennybe meneszti a kormányzati kommunikáció. Holott az a kezdetektől nyilvánvaló, hogy a magyar viszonyok közt meghonosított nemzeti, és unortodox workfare egy baromság. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a belső kereslet felpörgetésével visszahasson a magyar versenyszférára. Azonban kiválóan alkalmas egy elszegényítési spirál fenntartására. Biztosítva azt, hogy egyre nagyobb tömegek kerüljenek egzisztenciálisan kiszolgáltatott, a mindennapokban nélkülöző állapotban. Biztosítva a nagyságos oligarchák mindennapi szolganépét. Ha itthon maradnak.

Mert nem véletlenül tekinthető az Orbán-kormány a gazdasági exodus kormányának. Még akkor is, ha az NKE tananyagából ez a szempont kimarad. Ellentétben azzal, hogy a közmunkaprogramot, még ha csak lábjegyzetben, de azért kiemeli. Ahogy kiemeli a 2002-2010-es időszakot is. Az a jegyzet, ami talán hivatalosnak tekinthető, de az NKE Közpénzügyi Tanszékének vezetője, Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár, által jegyzett, és az egyetem szerveréről letölthető. Míg el nem távolítják. S nem a tanszékvezetőt. Őt kár is lenne, míg Orbán a vezér. Láthatóan lelkes agymosó szakiparos. Aki, az említett időszakot annak kapcsán emlegeti, hogy „Aktív állami gazdaságpolitikai befolyáson keresztül egyidejűleg kellett megteremteni az ország 2002–2010-es években megroppant pénzügyi stabilitását és a gazdasági növekedési pályát”.

A tanszékvezető által jegyzett NKE-jegyzet
Aki azt hiszi, hogy a megroppanás okaiként, ott helyben kiemelésre kerül a 2006-ban indult világgazdasági válsághullám, az téved. Ahogy hiába keressük ugyanitt annak a megemlítését, amikor a Szijjártó-Kósa páros igen sokat tett, a The New York Times elemzői szerint. a 2010-es valutaválságért. Lentner Csaba minderről talán nem is hallott. Neki megmondták, hogy gyurcsányahibás, és nem azért tanszékvezető, hogy kétségei legyenek. Elvégre ki ő, hogy kétségbe vonja azt, ha neki megmondják, hogy csak 2012-re gyűrűzött be a válság az EU-ba. Mellyel szemben, mint tébolyult permanenciába merevedett gátőr, állt a vártán az Orbán-kormány. Egyik kezével az Uniót támasztva, míg a másikkal nyitja a keleti ajtót, „az orrával orgonázik, a fülével figurázik, a szemével gurgulázik”. Weöres Sándor után. Az utóbbiakat. Az előbbieket szigorúan csinovnyikilag. A szervilis agymosás jegyében.

Amivel a tanszékvezető kartárs koránt sincs egyedül. Jó példa erre a napokban felröppent hír a demokratikus véleményszabadság jegyében kiosztott erkölcstan-karó. Mentelve azon az úton, mely mentén napköziseket striguláztak. Netán diáktüntetőket. Úgyhogy, már lehet, hogy gőz erővel keresik azt, aki a házi-dolgozatot kiszivárogtatta, illetve letölthetővé tette az említett jegyzetet. A hibás nyilvánvalóan ők lesznek. Unortodoxia nagyobb dicsőségér.

Andrew_s
Comments on Facebook