2016. július 31., vasárnap

Sándor Mária: Rig Lajos jól lát, és csak szakhaver

A Budapest Beacon interjút közölt Sándor Máriával. Önmagában persze ebben nem lenne semmi különleges. Talán egyébként sincs. Azonban a címben Rig Lajosra hivatkozni mégis ér annyit, hogy belenézzen a nyájas olvasó. Elvégre annyit macerálták a szegény nővérkét a vélelmezett jobbikos szimpátiájával, hogy ennyit igazán megér.

Tehát, kedves nyájas olvasó, olvasgasd Szegő Péter interjúját, míg itt vállaltan csak szubjektív kiragadások lesznek a szövegből. Mert a blog már csak ilyen. Egy reflektív véleménymédia, amelyen már korábban megengedtem magamnak azt a megállapítást, hogy a humán területek jellegüknél fogva nem engedhetnék meg maguknak a kapcsolat gyanúját sem a rasszizmussal, a diszkriminációval, az előítéletességgel. Azzal, hogy „egy, a származáson, illetve anyagi helyzeten alapuló diszkriminációt pártoló politikai formáció támogatása nem elfogadható sem az egészségügy, sem az oktatás területén”. Már csak azért is, mert elég riasztó lenne azt gondolni, hogy egy életmentő injekció beadását a kórházi személyzet származásomról alkotott vélemény fogja esetleg eldönteni. Márpedig a Jobbik politikusainak megnyilatkozásai nem egy esetben, maradjunk ennyiben, neccesek voltak nem egy esetben ezen téren. Még akkor is, ha a cukisodási hullámok kellős közepén Vona Gábor levette a gárda-szerkót, és roll-outolta Novák Elődöt a vezetésből.

De volt idő, amikor Rig Lajos cigányozós-zsidózós megnyilatkozása verte ki, okkal a biztosítékokat. Ami az előbbiekkel ott záródik gyűrűvé, hogy Sándor Mária ezzel a figurával fórumozgatott nagy lelkesedéssel. A mostani interjú szerint azért, mert a nevezett jobbikos figura „nagyon jól átlátja a magyar egészségügy helyzetét”. Ami annyira siralmas különben, hogy elég nehéz nem észrevenni a bajt. Azt pedig, hogy a Jobbikkal fórumozik, azzal magyarázza a feketeruhás nővérke, hogy haknizott ő már mindenféle párttal. Amivel nincs is önmagában semmi gond. Aki a politikai celebek rögös útjára lép, annak, ha tetszik, ez a dolga. Márpedig Sándor Mária, a tanártüntiken is vendégszereplő nővér polcelebbé vált. Ezzel pedig politikai közszereplővé. Amivel nem csak az jár vele, hogy elmehet, és fórumokon léphet fel, hanem az a felelősség is, hogy milyen politikai környezetben fordul elő. Mely pártokkal és mely pártok képviselőivel. Az ugyanis elég nehezen elképzelhető, hogy egy párt politikusát a párt politikájától függetlenítve mérlegeljen akár a közvélemény, akár a saját pártja. Még akkor is, ha annak idején divatossá tették az „irodalmi munkásság részének” tekinteni a vérciki megnyilatkozásokat. Ez szimpla gyávaság, és annak az elkerülésére bevetett szólam, hogy a pártnak el kellene határolódnia a határokon túlmenő politikusától. Aki így kimondhatja azt, amit a pártja valójában képvisel, de amit a párt hivatalosan nem mer kommunikálni.

Sándor Mária az interjú szerint oly formában akar távolságot tartani a pártoktól, hogy: „Mindig hangsúlyoztuk, ha bármilyen pártpolitikát belevisznek egy fórumba, fölállunk, és elmegyünk”. Márpedig aki egy fórum asztalánál pártpolitikusokkal ül, az békéljen meg a ténnyel: a pártpolitikus jelenléte beviszi a pártpolitikát a fórumba. Függetlenül attól, hogy ki ül a nézőtéren. Amikor Sándor Mária, a politikai közszereplő tehát, nem lévén irodalmi munkássága, a szakmai gyökereket emlegeti, akkor nem tesz mást, mint megpróbál kimenekülni egy elég ciki helyzetből. Akik pedig mentegetik a „szegény nővérkét” azok még bátorítják is abban, hogy meg se próbáljon meghúzni valami morális mércét. A fórumokat olvasgatva ismét elősorolva azokat az unalomig ismert közhelyeket, amik kimerülnek abban, hogy csepüljék azt, aki nem tapsol révült vigyorral Sándor Máriának. Holott világos: nem lehet kiállni, majd minden felelősséget magyarázkodásba csúsztatni.

Még akkor sem, ha az egészségügy valóban romokban van, és valóban tenni kellene valamit. Amelyhez azonban aligha egy Sándor Mária áhította, rendpárti és autoriter „egészségügyi Pukli István”, hanem egy alternatív megoldási javaslat kellene. S amivel jelenleg az egészségügy prominensei is adósak. Ha pedig elfogadjuk, hogy egyedül a Jobbiknak vannak alternatív ötletei, akkor az inkább a többi ellenzéki pártot minősíti le, mint a szélsőséges-szimpatizálókkal való politikai haknizást menti. Ettől persze bárki nyugodtan tapsolhat Sándor Máriának. Elvégre minden színpadi szereplő legnagyobb jutalma a közönség tapsa. Csak kár lenne elfeledni: a tapsvihartól sem lesz jobb az egészségügy.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. július 30., szombat

Szijjártó, a népszavazási kiálló

Szijjártó védelmébe vette a népszavazást. Gratulálunk a bátor kiállásáért a napra. Elvégre könnyedén lehetséges, hogy a vaj szép lassan belefolyik a fülébe, nyakába. Mert bár az MTI által szétkürtölt szöveg szerint most éppen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke kapott fenyítést a Magyar Világbirodalom teljhatalmú külügyérétől, azért ez könnyen ráéghet erre a süvölvényre.

Az alaphangot az adta meg, hogy az EB vezetője szerint, mint azt az osztrák Kurier-nak elmondta, jogbiztonsági veszélyt jelenthet, ha a Tanács és az Európai Parlament minden határozatáról népszavazásokat tartanak. Szijjártó válasza: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke az emberektől félti a demokráciát. Holott biztos lehet abban valami, hogy a parlamenti döntéseknek nem mindegyik olyan, amiről a közvetlen demokrácia eszközeivel kellene utólag, illetve ismételten véleményt kérni. Ezt az elvet egyébként a magyar Országgyűlés határozataival kapcsolatban is pontosan így juttatják érvényre. Elég, ha azoknak a kérdéseknek a körét tekinti át valaki, amelyeket lappangva, vagy nagy hanggal, de kivettek a népszavazással eldöntendő kérdések köréből. Ilyen kérdések korábban is voltak, de a Fidesz-kormány esetében nem rémlik ennek a megszorításnak a teljes feloldása.

Ennek alapján tehát a magyar kormányzat igencsak roppant módon féltheti az emberektől a demokráciát. Bár gyanítható: nem annyira a demokráciát, mint a saját hatalmát félti. S nem a zemberektől, hanem mindentől és mindenkitől. Ezen a ponton Szijjártó érvelése öntökönrúgás-gyanús. Nem mintha ez nagyon zavarná. Az eufemisztikusan is impotensnek tekinthető ellenzék miatt nem kell félnie attól, hogy ezt a labdát a lába közé csapja valaki. Ahogy azt az egyszerű feladatot sem fogja kitűzni a honért aggódó kötvény-üzéreknek, hogy bökjenek a naptárra: mikor volt a kerítést megszavazó népszavazás. Ha már migráncsoznak ezek a szép magyar leventék. Miközben persze emlékezhetünk: Orbán utálja a népszavazás intézményét.

Ezt mások sem igazolják jobban, mint azok a nemzeti konzultációk, amelyek helyett egyszerűen nem mertek népszavazást kiírni. Akárhogy is érvelnek a hatalom szócsövei a költséghatékonyságról. Valószínűleg a konzultációk sorsát sokkal inkább befolyásolta az eredmények, és azok keletkezésének ellenőrizhetetlensége. Mely ellenőrizhetetlenség egy cseppet nagyobb mérvű, mint egy népszavazásnál, ahol a szavazóhelység számlálóbizottságában nem csak a Fidesz hű talpnyalói ülnek. S hogy mennyire gyáva a hatalom, azt pont az idegengyűlöleti konzultáció mutatta 2015. áprilisában. Amikor a Fidesz még korántsem lehetett biztos abban, hogy sikerült megszólítani, és kellően felhergelni minden látens, és nem is annyira látens barnaingest az országban. Akkor tehát sem Orbán, sem Szijjártó nem védte olyan baromi módon a népszavazás intézményét.

Ami árulkodó is lehet. Nevezetesen arra utalhat, hogy a kormányzati hatalom birtokosai és haszonélvezői mára elég biztosak a bebiztosított győzelemben a népszavazás megkockáztatásához. Amire aztán majd lehet abban az unióban hivatkozni, amelynek egyes fórumain Orbán és Szijjártó is aláírja rendre azt, akár kvóta-ügyben is, amit az orruk alá dugnak. Természetesen attól is függetlenül, hogy a szűzkurva mentalitásnak megfelelően, Orbán egyszerre akarná a lehetőségek határaiig kifacsarni az EU pénzcsapját a haveroknak, és mentesülni minden felelősség alól. Mert ő már csak így szokta. Jól mutatják ezt azok a parlamenti szavazások, amelyekről „véletlenül” lemarad. Ha valaki tehát fél a felelősségtől, az emberek valós véleményétől az nem biztos, hogy Jean-Claude Juncker. De még akkor is, ha elfogadjuk Szijjártó állítását, akkor is van egy kis különbség. Jean-Claude Juncker még a magyar külügyér szerint is a demokráciát félti. Míg az Orbán-csapat inkább a maguk kis oligarchizmusát.

Andrew_s
Comments on Facebook

Szemforgató határzárolók

Még van hova „fejlődni”
A különböző hírek arról szólnak, hogy a határon fizikailag bántalmazzák az egyenruhások a menekülteket. Akik nyilván nem ismerik a hazai egyenruhások viszonyait. A kormány és a belügy tagad. Amit azonban nehéz letagadni az az, hogy a legújabb hírek szerint az ételosztást is megtiltották a civilek számára.

Ami az erőszak tagadását illeti, az idegennek a határőrizeti katona, rendőr, és a belügy által hallgatólagosan elviselt paramilitáns hordalék egy kutya. A kormány, hivatalosan, akár tagadhat is. Miközben ugyanez a kormány nem kevésbé hivatalosan kerítést épített. Amelyhez kirendeltek annak idején, egyfajta segédszolgálatra katonákat is. Mintegy előre vetítve, hogy majd csak teret engednek a határ közelében az önkéntes határvédőknek. Akiknek az egész csak ok a személyes frusztráció levezetésére olyanokon, akik kevés eséllyel ütnek vissza. Már csak azért is, mert arra az esetre ott a reguláris erőszakszervezet. A rendszer szépen el is ketyegne talán a hatalom elképzelése szerint. Ám a jelek szerint az emberekben még sincs elég agresszív rasszizmus és nincs elég önkéntes kápó sem talán. Annak ellenére, hogy 2015. vége fele még a CÖF is beszállni látszott ebbe a bizniszbe. Talán ennek köszönhető a kényszerkatonaság toborzása a közrabszolgák köreiben. Hátha sikerül egymásnak ugrasztani a kiszolgáltatottakat és a még kiszolgáltatottabbakat.

Akiknek eddig sem a kormányzat, hanem inkább az önkéntesek segítettek. Már a Keleti pályaudvarnál is. Ahol, valószínűleg demonstratív célokból hagyták felduzzadni a menekültek folyamát. Elvégre másként a büdös életbe nem sikerült volna bemutatni, hogy micsoda tömeg van. Az ultrák, talán némi noszogatásra, rá is ugrottak a témára. Bemutatva azt a hatalmas kulturális szakadékot, amely a menekülteket elválasztja a decibelmagyaroktól. S amely szakadék alján az ultrák rombolták a Planetáriumot. Mint a magyar kulturmisszió élcsapata. A jelenlegi állapotra kanyarodva, a kormányt a jelek szerint már a civil segítségadás is zavarja. Talán azért, mert a menekültek minden tál étellel kevésbé lesznek frusztráltak. Márpedig a hatalomnak más céljai vannak. Nekik konfliktus kell, és pofonok. Ha néhányan éheznek eközben, az a tiszta haszon, mert az éhség nekik, és kedvenc izomagyaiknak dolgozik.

A hír szerint a segítségnyújtás megtiltásának egyik indoka, hogy: „A hatóságok továbbá azzal is érveltek, hogy határsértést is elkövethetnek a civilek, mert a keskeny, két méteres sávban ételt osztva esetleg átérhetnek a szerb oldalra”. Amely szemlélet különben nagyjából a lágerszemléletet tükrözi. A határ ugyanis egy vonal. Egy olyan vonal, amit akár egy bottal felrajzolhatnának a porba. Elvileg tehát mindkét oldalról elmehetnének odáig, és ott átnyújthatnák az adományokat. Amikor azonban átnyúlnak a vonal felett, akkor határsértést követnek el. Amit azonnal büntetni lehetne. Ahogy egy láger kerítésén kinyúlni az ételért is bűnös dolog lehet. Az említett indoklás tehát szemforgató, embertelen, és a fasizmus szemléletét idéző. Amit jelez az is, hogy a magyar segélyszervezeteket a jelek szerint másként kezelik, mint az ENSZ munkatársait. De a hatalom gyakorlóitól a jelek szerint erre az álszentségre futja. A korábbi reakciókra, a menekülteket lelki fegyverként használó demagógiákra gondolva akkor is, ha nem egy tál ételről van szó. Hanem általában. Érthetővé téve, hogy a pápa is fityiszt mutatott annak a kereszténység-képnek, amit a hazai kormány, és a vele szövetséges klerikális lobbi, hivatalosan, képvisel. Miközben Orbánt Európa császárának próbálja beállítani néhány nyalonc.

Andrew_s
Comments on Facebook