2016. november 28., hétfő

Rétvári is felült Castro farvizére

Rétvári Bence nem monomániás, de azért mindenről az MSZP, illetve a keresztények üldözése jut az eszébe. Mikor mi. Castro halála kapcsán például az MSZP. Miközben kicsit megfeledkezett a kereszténységről. Mert egyszerre két dologra figyelni, illetve fogalmi rendszerekben rendet tartani nagyon macerás és fárasztó lehet.

Meg egy államtitkárnál ez nem is feltétlenül elvárt képesség. Különösen nem akkor, ha egy szócsőfrakció képviseletében kapja a fizetését. Mert azért a KDNP-nek nevezett formációt a cégbíróságon kívül igen kevesen tekintik másnak, mint a Fidesz zsinórjain rángó pszeudo-frakciónak. De ez természetesen teljesen független Fidel Castro halálától, melynek kapcsán Rétvári megemlékezni gondolt arról, hogy csak az az ünnep az ünnep, amit a Fidesz sajátít ki saját magának, és a vezér megtapsoltatásának. Mindenki más, aki nem tapsol eléggé, csak galád cenk lehet. A demokrácia jegyében, amelynek Orbán Viktor az élharcosa, és gátőre. Felemás szemléletekkel, és felemás gumicsizmában. S Rétvári az ő egyik profétája. Illetve szószólója. Aki a kubaiaknál is jobban ismeri a kubaiakat, ha kell. Meg akkor is, ha nem kell. Mert Fidel Castro Kubájának mindennapjait, ha tetszik a zemberek mindennapjait, megítélendő azért inkább a kubaiakra bíznám ezt a feladatot.

Nem azért, mert innen nézve Fidel Castro ne lett volna diktátor. De annak idején Kádár is az volt. A kiszámítható kádárizmus mégis sokaknak szimpatikusabb, mint a kiszámíthatatlan stadionizmus. Ha nem így lenne, akkor Lázárnak sem kellett volna szellemi tikket kapnia a Magyarországon létező Kádár-nosztalgiától. Kicsit elfeledkezve arról, amiről Rétvári is láthatóan megfeledkezik. Arról például, hogy az egykori állampárt robotosaiból a Fidesz soraiban is elég sokan lehetnek. Még akár a neofiták túllihegő gőgjével is felszerelve. Azokkal, akik hirtelen megtalálták az egykori MSZMP-tagságiba eldugott ellenállót. Azt, aki már az üzemi étkezdében is markánsan ellenállt, és megmondta: nem szereti a spenótot. De legalább, a Fidesz tagjaként nem kell másként gondolkodniuk a diktatúrákról. A formálódó személyi kultusz ott van előttük. Párton belül.

Rétvárinak tehát ebben az ügyben nem kell hosszú tanulmányútra indulnia. Sem fizikailag, sem szellemileg. Talán még azt is megértené, hogy a kubaiak jó részének miért elviselhető a konszolidált diktatúra. Ettől még persze lehet igaza abban, hogy egy demokratának nem kell éljeneznie egy diktátort. Tényleg nem kell. De nem tűnt fel, hogy Fidel Castro életének bármelyik szakaszában elvárt volna ilyesmit a KDNP bármelyik tagjától. Akik egyébként nem is igen tették meg. Ahogy azt sem tették meg, hogy Havannába menjenek, és tiltakozó nagygyűlést szervezzenek Fidel Castro ellen. Fidel Castro életében. De valószínűleg most is tele lenne a gatya, ha ilyesmit kellene megtenniük. Mert Budapestről pofázni, különösen egy ember halála után, baromi könnyű. Ez még Rétvárinak is megy. Függetlenül attól, hogy még jelen magyar történetírása szerint is előfordulhat: Castro egy diktátort buktatott meg, és cseppet sem baráti körülmények között, de konszolidálta az országot.

Ez akkor is igaz, ha a személyi kultuszért, a diktatórikus módszerekért semmivel nem kell jobban szeretni, mint az erősen hierarchikus egyházat a maga inkvizíciós módszertanaival. Ami különben szemközt köpte Jézus tanításait, de ilyesmin egy igazi státuszkeresztény nem akad fenn. Mert akkor esetleg azon is fennakadhatna, hogy Fidel Castro immár egy magasabb feljebbviteli fórumon felel a tetteiért. Itt hagyta a történelmet az utókornak. A saját történelmi szerepének elemzéseivel együtt. Amitől még mindig nem kell ehhez hozsannázni. De a Bibliából tudhatjuk, hogy „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12, 19). Így aztán egy kereszténynek igencsak tudnia kellene megbocsátani, és az Úrra hagyni az ítéletet a holtak felett. A történészekre pedig a történelem felett.

Ellenkező esetben, különösen, ha államtitkár az illető, még azt hihetnénk, hogy antidemokratikus módon, de megrendelést ad fel a történészeknek a történelmi kérdések megítélésére. Keresztényként meg esetleg az Úrnak ad fel rendelést, hogy mit is kellene csinálnia odafent. Ami akkor is nagyzási hóbort jele lenne, ha a KDNP politikusa az illető. S még akkor is, ha hasonló véleménnyel házalt már a kormánypárt utánpótlás-válogatottja is. Előénekelve Rétvárinak a Fidesz környékén elvárt véleményét.

Andrew_s

2016. november 27., vasárnap

Tíz perc hírnév rendel!

Orbán Viktor beszélt telefonon az aktuálisan megválasztottnak tekintett új amerikai elnökkel. Aztán beszéltek a magyar népnek arról, hogy mit beszéltek a nagyok. Ez így rendben is van. Egy rendes király is tájékoztatja az ő szeretett népét. Azt is mondták, hogy Trump meghívta Orbánt Washingtonba. Ehhez csak gratulálhatunk. Már, ha igaz.

Mert netet látott egy olyan hírmustra, ami alapján ez, így, nem teljesen igaz. Hivatkozván olyan nyilvánvalónak tűnő mellékkörülményekre, hogy a Trump tárgyalásait, programját ismertető egyik híradás sem erősítette meg az említett meghívást. Ettől persze még elhangozhatott akár olyan formában is, hogy Orbán megkérdezte: „Ugye nem vagyok kitiltva Washingtonból?” Amire nyugodtan lehetett az a válasz, hogy: „Dehogy vagy, akár holnap is jöhetnél.” Ezt aztán szépen el lehet adni akár egy meghívásnak is. Csak megfelelő körítés, és természetesen az eredeti beszélgetés leiratának kicsit célzatos tálalása szükséges mindehhez. Hazugság? Nem feltétlenül. Vagy legalább is nem nagyobb, mint a nemzeti pávatáncos korábbi, már-már ismert táncrendjének korábbi állomásai. Akár még arra is emlékezhetünk, hogy milyen lelkesen tárták az ország elé azt, amikor már legalább a kapun belülre engedték. Ha nem is azért, mert kétoldalú megbeszélés zajlott Obama, jelenleg leköszönő elnökkel. De legalább egy vacsira meghívták. S még mancsolhatott is az USA elnökével. Ahogy azt a protokollfotó pillanata is mutatta annak idején.

Így az sem kizárt, hogy a leendő amerikai elnök is tart majd olyan fogadást, amelyre Orbán is bekéredzkedhet. Esetleg még meg is hívják. A magyar delegációt. Úgy általában. Akkor pedig már nem is lesz más teendő, mint besuvasztani Orbánt a delegációba. Akár nyelvészetről, akár fókaidomításról is legyen szó az adott esetben. Pannónia géniusza úgyis mindenhez ért. Sőt! Mindenhez jobban ért. Ha pedig már bent pogácsázhat a Fehér házban, akkor már csak némi ügyesség kérdése lehet egy kézfogásnyi közös fényképezkedés. Így teljesen felesleges előre kétségeket támasztani, hogy Trump, vagy az újraszámolások után esetleg Clintonné, ne szívna közös levegőt a magyar miniszterelnökkel. Még akkor is, ha ezen sok minden nem fog múlni. Hacsak a hazai kormánypropaganda általános közérzete nem.

Mert a kétoldalú tanácskozásokhoz olyan paraméterek mentén sem árt gondolkodni, mint stratégiai előnyök, politikai elismerés, netán kölcsönös politikai elismertség, illetve barátság. Márpedig ezek terén aligha fog akár Magyarország, akár a magyar miniszterelnök megítélése változni a közeljövőben. Még akkor sem, ha az elnök szakértői nagy nehezen megmagyarázzák majd az amerikai vezetőnek, hogy Magyarország az az ország, amelynek Budapest a fővárosa, és ne keverje össze egy másik, kicsit keletebbre levő régióval. Stratégiailag pont olyan helyzetben leszünk fél év múlva is, mint jelenleg. Politikailag meg aligha éri meg komoly tárgyalásokat folytatni valakivel, aki óránként is másfele képes táncolni. Mondjon bármit is a telefonálgatás kapcsán a magyar külügyér.

De tegyük fel, hogy az utolsó betűig igaz a történet, és Trump ég a vágytól, hogy Orbánnal pörköltözgethessen a Fehér Ház büféjében. Ez az unión belül aligha lesz hatással a magyar kormányfő szavahihetőségére. Márpedig Európa országai közelebb vannak. Ám emiatt ne irigyeljük, ha összejön, azt a közös fotót majd az új amerikai elnökkel. Az a tíz perc hírnév még Orbánnak is kijár majd.

Andrew_s

2016. november 26., szombat

Fidel itthagyta a történelmet

Kubáról sok mindenkinek eszébe jut valami. Az idősebbeknek a megbonthatatlan narancshéj, és az ezt hazánkba hozó testvérbarátság. Másoknak a szivar. S igen, akár Fidel Castro is. Aki életének 90. évében meghalt. Valószínűleg elég nagy politikai űrt hagyva maga után.

Még akkor is, ha még időben elkezdte bebiztosítani, hogy a hatalom a testvérére szálljon. Az, hogy ebben az űrben kinek mit fog visszhangzani a múlt, valószínűleg eltérő lesz. De még emlékszem, amikor ifjabb éveimben olyan figyelmeztetéseket olvastam, hogy Kubában nagyobb bajok lesznek, ha Fidel Castro eltávozik. Most, az MTI egyik tudósítása szerint egy szakértő arra figyelmeztet: a népszerűsége nőhet is a halála után. Ami különben érthető. Kubában, a hírek szerint, elég hosszan volt egy viszonylag konszolidált diktatúra. Ráadásul, az amerikai politikának köszönhetően, ez a konszolidáció úgy mehetett végbe, hogy a szocializmus nyugati bástyájaként, és egy szép nagy ellenségképpel a háttérben vezethette az idősebb Castro az országot. Az is tudható, hogy elég sok kubai származású ember él az USA-ban.

Fidel Castro ugyanakkor elég sokáig volt vezetője az országnak ahhoz, hogy sokaknak világos legyen: nem jó üzlet ellenzékben lenni. No meg persze generációk sora nőhetett úgy fel, hogy az apró engedmények, kiváltságok finom rendszerének játékszabályaihoz szocializálódott. Alkalmazkodva, és akár boldognak is élve a saját jelenkorának Kubájában. Márpedig, ha a személyes boldogulás pályája kiszámítható, az emberek akár meg is magyarázzák maguknak, hogy ez miért is jó nekik. Az eljövendő bármilyen változásra pedig ott lesz a kész válasz: „bezzeg Fidel idején”. Ha a személyes sors-változást ráadásul kedvezőtlenebbnek élik meg, mint elsőre látszik, akkor ez a hatás csak fokozódhat. De ezt persze majd megmutatja a jövő. Valószínűleg inkább a távolabbi, mint a közelebbi jövő.

Addig pedig? Mindenki őrizze meg, akármilyen előjellel is tegye, Fidel Castro emlékét. Mert a képzetek szülte előjelek ellenére, már csak hatalmának több évtizede okán is, korszakos politikus volt.

Andrew_s