2017. május 22., hétfő

Budapest Park és párt(os-)arc

Fotó: Lengyel Balázs / Budapest Park
A főváros újabb gumicsontjának kezd feltűnni a Budapest Park, amelyet egy legújabb hír szerint már évek óta parkolónak szemeltek ki. A történet még történik. Szkepticizmusra legfeljebb az adhat okot, ahogy a Zöldpardont megszüntették az azóta is elég kétségesen hihető „lakossági panaszok” nyomán. Kórképi korképet inkább a reakciók adhatnak egyelőre.

Az egyik reakciókör az, hogy Pál Tibor MSZP-s képviselővel az élen az az önkormányzat kívánta felszámolni, és parkolóvá alakítani a parkot, amely önkormányzat a helybeliek rekreációs lehetőségeiért, és a kerület zöldterületéért, is felelős lenne. Alig hiszem ugyanis, hogy bármelyik önkormányzatot a Nemzeti Autósok Pártja delegálta volna. Alkalmasint akár a fiataloknak tudatosan kárt okozva is pártolták volna az ötletet. Az eredeti hírszivárgások szerint. Mert most egy rádióműsorban azt hallom, hogy ők tulajdonképpen nem is, meg talán ott sem voltak, és csak úgy véletlenül. Meg különben is. Majd. Vagy majd sem. Márpedig, ha ez a mosakodás igaz, akkor a nem is a Nemzeti Autósok, hanem a Magyar Pilátusok Pártja lehetett a delegáló erő. Akik lehet, hogy ott sem voltak. S ezért csak véletlenül kerültek az önkormányzati képviselők fideszes, mszps, vagy más tetszőleges színekben a fizetési listára. Hacsak nem társadalmi munkában ülnek ott a helyiérdekű házban.

Ugyanakkor, van egy másik, a közpolitikainál talán érdekesebb vetülete is az ügynek. Az amely Majka, kétségtelenül nem túl udvarképes stílusban előadott véleménye nyomán vált láthatóvá. A parkolóvá betonozás előterjesztője mellé az őt delegáló MSZP-t is a nyelvére tűzve. Az, hogy Majkát szereti-e valaki, vagy nem szereti, az természetesen magánügy. Az is, sok szempontból magánügy, hogy a véleményével, illetve annak stílusával ki mennyire ért egyet. Valójában azt nem igazán lehet érteni, hogy az, aki képtelen egy vita tárgyára koncentráltan, a vitában érvelve „megszólalni”, az minek fröcsögi tele a világot az előítéleteivel, a „nemszeretemjeivel”. Ráadásul olyan ordenáré stílusban, amihez képest az általa lebunkózott Majka, tulajdonképpen, visszafogottan nyilatkozott meg. Ami legalább azt mutatja, hogy tetszőleges sokaságban vannak sajátosan nevelődött, igénytelen agyzakkantak. Vagy olyanok, akik felveszik ezt a szerepet, mert az internet névtelenségét összekeverik a neveletlenség kötelezőségével.

Ugyanakkor a látszólag „érdemi hozzászólók” között is vannak kevésbé érthető véleményen leledzők. Ilyenek például azok, akik szerint azért van teljesen rendben a Budapest Park parkolósítása, mert szerintük az „egy randa bekerített rész, aminek nyáron kinyítják a kapuit ha rendezvény van”. Amire nyilvánvalóan még véletlenül sem az lenne a megoldás, hogy gondozott közparkot alakítsanak ki, hanem az, hogy legyen belőle parkoló. Ami tulajdonképpen egy tuti recept lehet. Akár olyan formában is, hogy a területet, a bérleti jogok lejártát követően hagyják még elgyomosodni is. Aztán várják meg, amíg kellően elhanyagolttá válik ahhoz, hogy bármilyen képviselői mutyi keresztül vihető legyen. Pártállástól függetlenül. Elvégre a pénz, mint tudjuk akkor is pénz, ha húgyszagú. Meg mire a képviselőkhöz jut, addigra illatossá is válhat. De ez messzire vezetne.

Ami érdekesebb lenne, az az, hogy Majkának hányan rongyoltak neki azért, mert beszólt az MSZP-nek? A parkolópártiak véleménye a Liget-projekt kapcsán ugyancsak érdekes lenne. Ahogy ezen a téren érdekes lenne Pál Tibor MSZP-s képviselő véleménye is. Ahogy az is, hogy meddig lesz MSZP-s képviselő. Ha már Ujhelyi István a Facebookon azt fejtegette, hogy a ferencvárosi képviselő nem egyenlő az MSZP-vel. Ami részben igaz, de összességében nem. Ameddig ugyanis a párt képviselője, addig Ferencvárosban ő az MSZP „arca”. S addig, bármennyire tudomásul is veszem Ujhelyi véleményét, megértem azt is, ha sokan a hátuk közepét is szívesebben látnák majd arrafelé, mint a kormánypárti mutyi ellenzékoldali felhajtójának a pártját.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése