2017. június 29., csütörtök

Tényleg csak most rossz az iskola?

Vekerdy Tamás megnyilatkozott a magyar oktatásról. Jól tette, mert tőle talán azokat a trivialitásokat is elfogadják, amelyekre egyébként szelektíven vakok és süketek sokan. Az iskolák környékén is. Ugyanakkor olvasom az internetre kikerült részleteit a mondandóknak, és sokszor az az érzésem, hogy csak a halmaz felét látja, esetleg láttatja a szakember a problémáknak.

Ilyen például az, hogy friss közhelyként emlegeti: „a vállalatok a kreativitást és a kritikai érzéket keresik a munkavállalóikban, ám épp ez a két dolog az, amit a magyar iskola nem tud elviselni, ezt a mai oktatási rendszer egyszerűen szemtelenségnek minősíti”. Amely állítás mindkét oldalon sántít. A vállalatok jórészt nem keresik a kreativitást. Hacsak nem tekintjük kreativitásnak, hogy csúcsteljesítményt várnak el olyan körülmények között, amelyek között az csak munkaerő jelentős önkizsákmányolásával, és valójában nem érdemben honorált önkizsákmányolásával teljesíthető. A kritikai érzéket meg nemhogy nem keresik, hanem elviselhetetlennek tartják elég sok helyen. Egyszerűen azért, mert az erősen hierarchizált multinacionális nagyvállalat alig mutat működési különbséget az évtizedekkel ezelőtti szocialista nagyvállalatokhoz képest. Ahol néhány pozícióban szintén elviselték a kritikát, és elvárták a kreativitást, de alapvetően végrehajtókat, csereszabatos csavarokat kerestek. S keresnek ma is.

Talán nem véletlen az, hogy az iskolarendszer már az 1960-as években is inkább beleverte a szürke átlagba az itt ott kiemelkedő fejeket. Ellenben kétségtelen az is, hogy a gyengébb képességű, rosszabb otthoni motivációt hozó gyermekeket is igyekezett felhozni erre a szintre. Ebből a szempontból az ötven évvel ezelőtti iskola valóban jobb volt, mint a mai, amely a leszakadókat a közrabszolgaság irányába tereli, a középmezőnyből pedig valóban igyekszik szolgaszemélyzetet nevelni. A kiemelkedő fejeket meg ugyanúgy belepofozza a szürke masszába. De ettől még azt a bizonyos régi iskolát sem tekinteném átütő példának. Volt szerencsétlenségem belülről „élvezni”.

Vekerdy másik példája, a társadalmi megegyezésen alapuló finn modell határozottan szimpatikusabb. A teljes oktatást három-négyévenként felforgató oktatáspolitikai ötletelésnél mindenképpen. A pszichológus szerint „ehhez megvannak a nagyszerű szakemberek”. Mármint a finn vagy dán modellhez is. S valahol biztos megvannak. Azonban érdekes lenne ezeknek a szakembereknek a véleményét ismerni a teljes, katedrán álló, és a katedrán állókat jó tanáccsal, illetve igazgatással ellátó társaság szakmai alkalmassági átvilágításáról. Beleértve a magukét is. Mert azért egy gyökeresen átalakított, a társadalom bizalmára, támogatására és szakmai tiszteletére igényt tartó iskolarendszerben olyan szakembergárdát tudnék elképzelni, amelyik alkalmas a bizalom kiérdemlésére, és van miért tisztelni. Nem alanyilag elvártan, hanem a munkájával kiérdemelten. Egy ilyen átvilágítás azonban a jelenlegi, erősen kontraszelektált akadémiai rendszert, illetve tanárképzést, tanári kart figyelembe véve könnyedén jelenthetne egy jelentős rostálási veszteséget.

Talán ez az, ami miatt évtizedek óta nem mer ehhez a kérdéshez hozzányúlni a pedagóguskonferenciák kiváló látogatógárdája sem. Ahogy, talán emiatt, az egy évvel ezelőtti pedagógus-megmozdulásokon is kerülték ezt a témát. Mert oktatáspolitikusnak és oktatási foglalkoztatottnak egyaránt kínos lenne egy, az érintetteknek akár az ötödét is érintő elbocsátással szembe nézni. Ami egyáltalán nem véletlen. A jelen pedagógusait ma már sokszor azok képzik, akik maguk is a kontraszelektált tanárképzés során szereztek végzettséget. Végrehajtók egy végrehajtókat képző, és a vak végrehajtást honoráló rendszerben. Sokan valószínűleg nem hüledezve nézik az őrültségeket, hanem alig megélt belső kritikával végrehajtják azokat. Mert ellenkező esetben már rég kivonultak volna az iskolákból. Mert kár elfeledkezni arról, hogy a Klikk, a szakiskola-tönkretételi központok, de valószínűleg az Emmi prominensei is elmehetnének zabot hegyezni, ha a leiratokat kidobnák, az utasításokra fütyülnének. Vagy éppen olyan kreatívan alkalmaznák, mint az 1960-as, 1970-es években még katedrán álló,”régi vágású” tanárok. Akik legjobbjai remekül megtanították a diákokat a kettős igazságok hálójában kihozni magukból a legjobbat.

Miközben a központi tanterveknek, tananyagoknak is meg van, meg lehet a maguk előnyei. Leginkább az, hogy a legkisebb faluban is azt a tudásszintet várja el, mint az elit-iskolákban. Legalább egy elvárásban kiegyenlítő lehetőséget teremtve a kiemelkedésre. Már akkor, ha ehhez szakmailag kompetens tanárok is tartoznak. Akikből kétségtelenül hiány van. Az inkompetens tanár pedig csak fokozza azt a rendszerabúzust, ami miatt, ahogy Vekerdy is említi, egyre inkább megbetegítő tényező az iskola.

Andrew_s
Comments on Facebook

Csekkben a terror

A pénzmosási törvény elvárja a csekk feladásakor is az ügyfél azonosítását. A terror ellen fellépni valóban fontos és lényeges állami feladat. De Orbán beszédei nyomán azért gondolkodóba eshetünk. Csekken, akár anonim módon, sokszor támogatnak civil szervezeteket. Szegényeknek ételosztókat, bohócdoktorokat, és hasonlókat. Valamint csekken fizetik be sokan a szolgáltatóknak járó díjakat. Mely szolgáltatók akár különadók formájában is, de rendesen tejelnek az államnak. Valamint csekken fizetik sokan az állami tartozásaikat is.

Azért érdekes lenne elgondolkodni azon, hogy a személyi elkérését oktalan vegzálásnak érző adakozók a civilek támogatását fogják inkább visszafogni vagy a szolgáltatók, az állam felé való befizetéseiket? Valamint azon is, hogy melyik támogatja jobban egy erőszakszervezet fennmaradását? Meg azon is, hogy milyen aljassági koefficienssel működik orbánia törvénygyára.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. június 28., szerda

Amikor Orbán izent a söpredéknek

MTI Fotó: Máthé Zoltán
Orbán Viktor megtartotta a maga értékelését a nemzeti inzultáció alkalmából. Lehetne afelett is elidőzni, hogy vajon miért nem mer népszavazást tartatni a nagy kérdésről. De már régóta tudható, hogy ahhoz gyáva. amikor meg nekidurálta magát, akkor sem sikerült érvényesre a kormányzati népszavazás. Így maradt szegénynek a nekiveselkedés az Uniónak és Sorosnak. Indulatból. Mert másra nem futja.

Az Európai Unió kapcsán gyorsan át lehet siklani a nyilvánvaló ökörségen. Azon, hogy a Pannon Géniusz ismét elsütötte a süketelést a nemzetek Európájáról. Ami egy globalizálódó világban nagyjából annyit jelent, hogy pont annyi esélye van fenntartani egy izolált faluközösséget, amilyen eséllyel a régi görög városállamok zárkóztak be a fennmaradás reményében. Pontosabban: a bezárkózás sikerült, de a fennmaradás nem. Mert az emberi történelem, pontosabban az emberi közösségek evolúciója, az erőforrások kihasználásának optimuma felé törekvés, kedvez a birodalmasodásnak. Ezt a történelemkönyvek tanúsága szerint lehetett egy-egy területen hátráltatni, de a tendenciák rendre utat törtek maguknak. A görög példánál maradva: a városállamok bezárkóztak, de a Földközi tenger környékén azért csak kialakult egy birodalom. A hivatalos nyelve azonban nem a görög lett. Akkor sem, ha divat volt görögül is tudni arrafele. A mai Európában Orbán megpróbálhat belefeszülni egy obstrukciós helyzetbe. Meg is béníthatja a magyar integrációt. Akár évtizedekre is. Történelmileg azonban pont ez okozhatja azt, hogy Magyarország egyfajta skanzenné, két birodalmi centrum közé szorult zsákfaluvá válik. Miközben a bevándorlási tendenciáknak is köszönhetően fokozódik az európai centrum összezárása, és a magyar kivándorlási tendenciáknak köszönhetően a hazai elsivárosodás.

Mert pont azok távoznak, akiknek itthon tartása elemi érdeke lenne az országnak. Nem az egoista, cezaromán, kicsinyes hűbéruraknak, hanem az országnak. Amikor Orbán meghirdeti a zsákfalvasítás politikáját, végső soron elárulja a jövő nemzedékeket. Miközben biztosak lehetünk: az első közt fog távozni az országból, ha el kezd zengeni az ég. Aztán, utólag majd el lehet gondolkozni, hogy az országnak a távolról öklét rázó Kossuth, vagy az itthon maradott, az országot a kompromisszumok robotosaiként fenntartó politikai réteg tette-e a nagyobb szolgálatot? Nem feledve, hogy az akkori gazdasági és politikai realitás szintén a térségi integráció volt. Akkor is, ha számos igazán nagy hőstettről születtek versek, énekek, históriák, regények. Az életet azonban az viszi tovább, aki szántani kezd, majd learatja a termést. A hőstettekbe szépen lehet belehalni, de nem lehet megenni. Orbán permanens harcát lehet támogatni, lehet nekiugrani mindennek és mindenkinek, ami, és aki mozog. De ha az országból eközben távozik az, aki a jövőt megalapozhatná, akkor csak a zacc maradhat. Nyáladzó ökölrázások közepette.

Amiből Orbán most éppen soros felé nyüszögve mutatott jó példát. Olyan szólamokkal, ami kapcsán ismét elgondolkozhatunk azon, hogy csak a szokásos szalonantiszemita összeesküvés-elméletet, vagy az önleleplezést hallhatta-e a kisérdemű. Az önkielégítő ökölrázáson túl azt ugyanis pontosan tudjuk, hogy Orbán élvezte Soros támogatását. Ha tehát Soros bárki számára agymosást akart volna tartani, akkor Orbán Viktor kéznél volt. Az is szinte biztos, hogy egy ország ellen sokkal többet tehet az, akinek operatív hatalom van a kezében, mint az, aki a koncepciós eljárások áldozatainak az érdekében lép fel. Ha Soros valóban az ország ellen akarna spekulálni, akkor Orbán továbbra is sokkal jobb választás lenne ehhez. Beleértve azt is, hogy a kiépített feudális zsarolási rendszer gyakorlatilag minden belső ellenállás felörlésére alkalmas. Amikor Orbán összefonódó, maffiaszerű, az ország ellen irányuló tevékenységet vizionál, akkor a civilekre kiabálva, de valójában a tükörbe nézve beszélt? Miközben csak egy elv vezérelte? Az, hogy bármi áron kicsiholjon valami legitimációs alapot ahhoz, hogy bárkit, bármikor félre lehessen állítani? Később esetleg falhoz is?

Esetleg felújítva a szabadtéri lincselés, illetve felnégyelés és kerékbetörés hagyományait is. Mert a menekültekről szólva azt bírta mondani, hogy: „Egy darabot se akarnak a magyarok látni, átmenetileg se, sehogyan se”. Márpedig menekültből, migránsból egy bárhogy értelmezhető darabot leginkább egy daraboló gyilkos láthat. Ebből a szempontból legalább tudhatom, hogy magyar vagyok. A magam részéről az embereket, a menekülteket is egyben, emberként szeretném látni és egyben, emberként szeretném kezelni is. Akkor is, ha Orbán lincselne, zsigerelne, darabolna. Pontosabban lincseltetne, zsigereltetne, daraboltatna. Mert nehogy azt higgye bárki is, hogy a vezér saját kezét mocskolná össze valamivel, amire ott van a gyűlöletre kondícionált nagyonkeresztény söpredék

Andrew_s
Comments on Facebook