2017. szeptember 22., péntek

Antihomeopátiás lobbizmus?

Az internet egyik zugában lett hír abból, hogy még mindig él a homeopátiás szert állítólag túladagoló orvos. Amennyiben dr. Novák Hunor életjelet adott magáról. Kétségtelenül jó marketing-érzéket mutatva. Ami nem baj. Ha ezt követően, mondjuk, gyógyszerügynökként kívánna elhelyezkedni. De a lényeg talán nem is ez.

Egészen őszintén szólva azért sem, mert személy szerint eddig azt sem tudtam a derék dokiról, hogy a világon van. Valószínűleg ezért siklottam el afelett a világrengető kísérleti hír felett is, hogy bevett egy egész fiolányi bigyó-bogyót. Élő adásban. Igen kérem!

Hölgyeim és Uraim!

Itt látható dr. Novák, amint halált megvető bátorsággal bevesz egy egész fiola valamit. Csak tessék, tessék!

Azért, akit a valóban kockázatos, valóban önfeláldozó, orvostörténeti önkísérletek érdekelnek, inkább Hugo Glaser, Az ​életért harcoltak című, könyvét forgassa. Míg a mostani, (korántsem) nagy horderővel bíró, kísérletre talán azért került sor, hogy alátámassza azt az állásfoglalást, ami az egész homeopátiás orvoslást egy kézmozdulattal söprik be az áltudományok közé, illetve a kuruzslásba. Az MTA közleménye egyébként elég korrektnek tűnik abból a szempontból, hogy jelzi: korántsem karitatív tevékenységet folytatnak azok, akik a homepátiás termékekkel való kereskedelmet, illetve kezelést végzik. Amennyiben a forgalom dollármilliárdokban mérhető. Amiért azért felmerül a kérdés, hogy a hirtelen ellenbuzgalom oka nem-e egy ahhoz hasonló jelenség, mint a médiaiparban volt a szellemi termékek védelméért való hirtelen fellángolás? Amikor is kicsit nehéz volt eldönteni, hogy valóban a szegény szerzők érdekképviselete, vagy a zeneipari mogulok bevéltelkiesése, a szimpla üzleti irigység volt-e a nagyobb hatású tényező? A jelen helyzetben pedig a gyógyászati lobbié?

Egy percig sem vitatva, hogy egy áttételes vesedaganat ellen aligha lehet túl hatásos a vese alakú kavics deréktájra kötözése. Így aztán minden olyan esetben egyet értek a homeopátia, a szenteltvízszórás és a hasonlók ellenzőivel, amikor hasonló eset van fennforgóban. Amikor az igazolt hatékonyságú, illetve nagyobb gyógyulási eséllyel kecsegtető gyógyászati beavatkozásról beszéli le valaki a beteget annak érdekében, hogy tőle kézrátételes kavicsot vegyen. Jó pénzért.

De a történelemből azért emlékezhetünk arra is, amikor az isteni áldással való gyógyítás monopóliumát kikezdő, gyógynövényekkel gyógyítókat vetették máglyára. Ha sikertelenek voltak a gyógyításban, akkor azért. Ha sikerrel gyógyítottak valamit, akkor pedig azért, mert a sátán súgta meg nekik, hogy mi mire való. Ha pedig a papi áldás dacára nem csökkentek a fájdalmak, akkor az esetet kikiáltották a kínban fetrengő égi büntetésének, és máris helyre állt a világ rendje. Egy percig sem feledve, hogy egyébként a kolostorok kertjeien is termesztettek fúszer-, és gyógynövényeket. Csak a vad flóra kicsit változatosabb.

A homeopátiára visszatérve, a kép valószínűleg nem teljesen fekete és fehér. Mert a placebóhatás eléggé közismert. Ahogy a pszichoszomatikus betegségeket is el-elismeri a tudomány. Így elég furcsa lenne, hogy az egyik oldalon elismerik azokat a betegségeket, amelyek egy pszichológiai állapot talaján alakulnak ki, míg a másik oldalon a pszichológiai állapot változásával elérhető tüneti kezeléseket tagadják. De valójában nincs is így szerencsére. Az MTA közleményében ugyanis azt is olvashatjuk, hogy a „homeopátiás készítmények bármilyen állítólagos hatása a placebohatással magyarázható”. Így az, aki egészen kockának érzi magát, és a nyugodt álmának biztosítását egy kockacukorral tudja esténként biztosítani, akkor nyugodtan tegye meg. Ha nem cukorbeteg, ha nincs agydaganata, csak felzaklatta a nap, és ettől lesz kerek a világa.

Utána már csak azt a kölyöksátánt kell elcsendesíteni, amelyik olyanokat sugdoss, hogy a mostani nagy kirohanás legfőbb mozgató ereje a gyógyászati lobbi bevételirigysége. Meg olyan conteokat, hogy a gyógyszerlobbi él a technológiavisszatartás eszközével a maga haszna érdekében. Mármint akkor, ha a gyógyításra használt szerek, illetve az azok mellékhatásainak kezelésére használt további eljárások potenciális bevétele a nagyobb. De elfogadom, hogy ez biztosan nincs így. Mert mi más is motiválhatna bármely céget is, mint a legfőbb jó. Minden más esetet az olyan fantáziavilágokba utalva, mint amelyben a „Johnny Mnemonic” című film játszódik.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. szeptember 21., csütörtök

Kósa, aki tud

Az országgyűlési munka szellemi fenegyereke, mint azt az Index is kiemeli, igencsak elemében lehetett. Kósa Berci, izé, Bertold, izé, Lajos, mindenesetre nagyon zavarba jött, hogy van egy képviselő a teremben, akinek van pofája egy Bertalan nevű másik képviselő után felszólalni. Ráadásul olyan névvel, ami majdnem ugyanúgy kezdődik. Ráadásul még nő is.

Mert alighanem az így kialakult neurológiai elektronvihar okozhatta, hogy Szél Bernadettből Szél Bertalan lett. Elvégre majdnem olyan, mint a korábban felszólalt Tóth Bertalan. Jó! Egy kicsit más. De mit számít az egy olyan szellemi géniusznak, akiből az ő nagy vezére nagy minisztert akar faragni. Ha nem is egészen úgy, mint az egyszeri viccben. Se nem géniusz, se nem faragják. Kinevzik. Márpedig annak, akinek a vezér széket ad, annak sámlit és székletet is. Ülni és nyalni.

Kórház a front közelében. Az orvos sétál a sebesültek között. Csak rámutat a végtagra, amit amputálni kell, a szanitéc már le is csapja a kis bárddal:
- Bal kéz.
Sutty.
- Jobb kéz.
Sutty.
- Bal láb.
Sutty.
- Mondom bal.
Sutty.
- Mondom láb.
Sutty.”

Forrás: Orvosi viccek

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. szeptember 19., kedd

Pénzmosodai fancsali csodálkozás

2012-ben történt, hogy a magyar hatóságok egy elítélt gyilkost kiadtak az azeri hatóságoknak. Hogy aztán Ramil Safarovot otthon szabadon engedjék, és nemzeti hősként ünnepeljék. Mostanság pedig arról lehet sokat hallan hallani, hogy a „baltás gyilkos” kiadása nem annyira ember-, mint pénzbaráti gesztus volt. Egyben olyan látszatot keltve, mintha most csodálkoznának rá kerek szemekkel az ötletre.

Amely csodálkozásnál csak az lehet nagyobb, hogy Polt Péter legfőbb ügyésznek, a jelek szerint, nem igazán okoz álmatlan éjszakákat az esetleges pénzmosodai szolgáltatás. Nem érezvén különösebb késztetést arra sem, hogy akár csak megpróbálja kivizsgáltatni a gyanú mögötti esetleg meghúzódó valóságtartalmat. A pénzmozgásokat firtató kérdésre egész egyszerűen a NAV-ra hivatkozik. Mint olyan szervezetre, amelyre az ilyen pénzmosási ügyek tartoznak. Az maradhat legfeljebb ezek után kérdéses, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosást ellenőrizni hivatott irodája mit fog mondani a kérdésben. Talán még elmutogatnak másfele. Erősen bízva abban, hogy ez a mutogatósdi kitart egy darabig. Aztán majd csak belefárad mindenki. Beleértve az ellenzéket is. Mely ellenzék soraiból a Poltot kérdező Demeter Márta LMP-s parlamenti képviselőnő mellé felemelkedett a kérdéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőitől váró Molnár Zsolt (MSZP) is.

Az természetesen teljesen rendben van, hogy egy zűrös hatalmi ügyet, különösen a választásokhoz közeledve, feszegetni kezdenek. Ugyanakkor azt a képzetet is jó lenne szétoszlani látni, hogy hazánkban a most felmelegített váltságdíj-ügy nem egy, az esetleg előre megkoreografált választási körtáncban, éppen esedékes lépések egyike. Az anyagi haszonszerzés lehetősége, valamint az, hogy nem csak morális ára van a kiadatásnak már 2012-ben is felmerült. Aztán elmerült. Holott volt közben egy választás is. Persze, mondhatjuk: jobb később, mint még később.

Andrew_s
Comments on Facebook