2017. szeptember 30., szombat

Balog legújabb csörtéje a kereszténységgel

Balog Zoltán megszólalt a keresztényüldözésekkel kapcsolatban. Ez kivételesen egy olyan gumicsont, amint a kormány tagjai, és a környezetükben nyáladzó nyalógépek szeretnek rágódni. Nem véletlenül. Látszólag kiváló tematizálási lehetőséget kínáló téma. Különösen akkor, ha kussban vannak a körülményeket, előzményeket, illetve a hazai valóságot illetően.

A téma nem új Orbániában. 2012-ben már komoly konferencia kapcsán szóltak arról, hogy üldözik a keresztényeket. Alkalmasint két különböző számot is emlegetve a vallásuk miatt üldözöttek számarányát illetően. Miközben a kormányslep árnyékkereszténye a szülők egymással élésének viszonya alapján gondolta a legjobbnak a nadrágban kotorászást, illetve a gyermekek megkülönböztetését. Mindössze egyet árulva el az akkori, azóta is regnáló, hatalmi bagázsról. Azt, hogy halványlila gőzük sincs a kereszténységről. Miközben adós maradt Rétvári már akkor is a válasszal arra az egyszerű kérdésre, hogy Magyarországon ki üldöz intézményesen keresztényeket? Akkortájt azt írtam, hogy „Jézus nem tett különbséget a gyermekek között”, mert „Jézus az emberekért általában halt mártírhalált, és így bárki, aki megkülönböztet bárki ember fiát, meggyalázza Isten fiát”. Ez a gondolat a Biblia tanításaiból levezethető. Míg az a szemlélet, amelyik gyermekek között tesz különbséget, a gyermekek kikapcsolódása kapcsán a gyermekek megkülönböztetésének maximális pártolásáról beszél alapvetően helyezkedik szembe Jézus tanításaival. Márpedig Orbán pontosan ezt tette, amikor az őcsényiek gyermekek elleni kirohanásának maximális megértéséről biztosította a világot.

Miközben természetesen kár lenne eltagadni azt a tényt, hogy vannak keresztények, akiket üldöznek. Nem egyszer a vallásuk miatt. De az is előfordul, hogy azért kényszerülnek menekülni, mert rosszkor vannak rossz helyen. Amikor a 2015-ös menekülthullám a magyar határokhoz érkezett, akkor a menekültek között nem kis részben képviseltették magukat a keresztények. Azok, akik vallásuk miatt csakúgy távozni kényszerültek a hazájukból, mint az IS támadásai miatt. Mit is mondott ekkor a kormány? Valamint mit is mondott eközben a magyar kereszténység olyan prominens vezérürüje, mint Erdő Péter? Nagyjából, azt, hogy ott gebedjenek meg, ahol vannak. Erdő, a humánum jegyében csontig benyalt Orbán Viktornak. Olyan mélyen, hogy az a csont alighanem a lengőborda feletti valamelyik gerincmaradvány lehetett. Legfeljebb azt igazolva, hogy hazánkban a keresztény elvek legkomolyabb üldözőit nem a menekültek, illetve nem a társadalmi tömegek szintjén kell keresni. Annyira nem, hogy Harrach Péter a menekültekben az embert meglátó pápával is szembehelyezkedett.

Harrach 2016-ban azt emlegette az említett jelenséggel kapcsolatban, hogy a „pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást”. Mely gondolatfüzérrel kapcsolatban Harrach hálát adhat az örökké valónak, vagy akár Baalnak is, amiért nem pár száz évvel ezelőtt él. Mert akkor valószínűleg már a főtéren üvöltené az ég felé a fájdalmát. Amit a tűzhalál során elszenved. Így legfeljebb csak befele üvölt. A belsejében kongó fekete üresség mélyén. Ám függetlenül attól, hogy Harrach Péter, vagy B. Zsolt mit gondol róla, a pápa valószínűleg egy kicsit jobban tisztában van Jézus tanításaival, mint a magyar kormány, és a vele szövetséges egyházi vezetés. Talán nem teljesen véletlen tehát, hogy Ferenc pápa egy elhatárolódással egyenértékű gesztust tett 2016 májusában.

Így aztán azt a dilemmát kellhet latolgatnia a magyar keresztényeknek, hogy a keresztények, illetve a keresztény tanítások üldözésével kapcsolatban a Biblia és Jézus tanításait tekintsék irányadónak, vagy az ezekre hivatkozó, de mindezeket magasról mellőző politikusoknak. Ha az utóbbiak mellé teszik le a voksukat, akkor ez is a maguk döntése. Azonban ebben az esetben tegyék fel az polcra azt a bizonyos könyvet és ki ne nyissák semmi pénzért. Ahogy Balog páter számára is van az a pénz, amiért nem lapozza fel. Ugyanakkor a vallásszabadsággal kapcsolatos jog az, hogy valaki higyjen a keresztény tanítások igazságában. Ebben az esetben azonban erősen kétséges, hogy tud-e tiszta lelkiismerettel az embereket lenéző, az embereket származásuk, társadalmi helyzetük, illetve szülőföldjük alapján megkülönböztető politikusok mellé állni. Jézus válasza erre valószínűleg egy határozott „nem” lenne. Már akkor, ha a Jézusnak tulajdonított tanításokat vesszük alapul.

Balog Zoltán miniszter azzal büszkélkedett, hogy hatmillió eurót sikerült elkölteni az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság tavalyi létrehozása óta a világszerte üldözött keresztények megsegítésére. Miközben azt hangoztatta, hogy hazánk az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni. Igazán kár, hogy ez nem jutott eszébe, amikor a menekültek ideértek. Igazán kár, hogy a Biblia sehol nem hirdeti azt, hogy hencegj az adományaiddal. Miközben az ellenkezőjére felhívja a híveket. Azért persze lehet, hogy Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni. Az csupán a kérdés, hogy ez miként lehet lehetséges egy olyan hatalom árnyékában, amely láthatóan megtagadja a kereszténység tanításainak egy részét. Amolyan politika haszonlesésből elkövetett kereszténységüldözésként.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése