2017. szeptember 28., csütörtök

Wittner és az ő kortünete

Unalmas ismételgetni, hogy „a választásokhoz közeledve...”. Pedig nehéz másként értékelni, amikor az látható, hogy igen változatos eszközökkel folyik a gumicsontok feltálalása és jobboldal a kommunikációs tüzérségének jelmezes főpróbája. Ahogy csatarendbe állították a gyűlöletipari gránátost, Wittner Máriát is. Aki sietett is leszögezni, hogy a baloldaliak hazaárulók. Ha Jézus ezt megélhette volna…

De Wittner esetében is eljöhetett már az idő, amikor a memória már szelektív. Így, függetlenül azok megtörténtétől, még kiválóan emlékszik a saját hőstetteire, de elfelejti a saját részvételét a Nagy Őszi Pisis Forradalom során. A Kossuth téren. 2006-ban. Amikor a gyűlölet elemi egysége szerint vérbe fojtották a megemlékezést. Holott a Kossuth téren nem vér, hanem húgy folyt. A TV székházát sem a baloldaliak gyújtották fel. Sokkal inkább azok a csirkefogók, akik szerint egy épületbe betörni, azt felgyújtani, és Böbe-babán bosszút állni komoly hőstett. Amikor Wittner, a saját szerepén kívül erről is „elfeledkezik”, akkor tulajdonképpen a szódás lovát rugdaló hülyegyerek szintjére süllyed. Indirekt módon a saját korábbi hőstetteit is erre a szintre szállítva le. Még akkor is, ha eltekintünk az olyan véleményektől, hogy a hőstetteket a kezében nem elsősorban géppisztolyt szorítva követte el, és nem is annyira állva, mint fekve.

Habár ez utóbbi kérdést is tisztázhatná egyszer. Ha már az interjút közlő Magyarhirlap.hu-n azt a címet olvashatjuk, hogy „Az őszinteség a legfontosabb”. Különösen azért, mert most hogy Balog meghirdette a „kefélj énekelve” mozgalmat, még külön kitüntetést is kaphatna. Legfeljebb az irányadó promiszkuitást kell kihagynia. De az ’56-os megemlékezéssel kapcsolatban tanúsított szelektív megemlékezőképességére tekintettel, valószínűleg ez is menne. Addig azonban más jellegű órákat tart állítólag. Történelemórákat.

Amely órákkal kapcsolatban azt hiszem osztható a Zárójel.hu –n olvasható vélemény, hogy az a történelemtanár, aki beengedi a fröcsögve gyűlölködő, és aligha tanári végzettséggel rendelkező Wittnert egy történelemórára, az leértékeli és meggyalázza a saját diplomáját, és az oktatást egyaránt. Az a szülő, aki pedig ezt szó nélkül hagyja, az ne csodálkozzon, ha a gyermeke a gyűlöletben fogja megtalálni a saját önigazolását. Márpedig az ilyen személyiségtorzulás kiválóan alkalmas a B-közép újratermelésére, a pogromok verőembereinek biztosítására, de elég szegényes kínálat akkor, ha nem a banánhámozási verseny veszteseiként szeretnék látni a gyermekeket.

Andrew_s

1 megjegyzés: