2017. október 2., hétfő

Botka haszonélvezői: Fidesz, Jobbik...

MTI Fotó
Az ellenzéki hírcsokor kétségtelenül legátütőbb híre volt Botka lemondása és az azt követő reakciók. A lemondás a miniszterelnök-jelöltségről szólt. A reakciók pedig az örömködéstől a magyarázkodásig tartó utat járták be. Nagyjából. Nyilván vannak szavazók, politikusok, és politikai erők, akiknek ez örömet okoz. Ahogy nyilván vannak olyanok, akik jó okkal érzik szükségét a magyarázkodásnak.

Magam korábban azt írtam, hogy Botka vezette ellenzékre szinte biztosan nem szavaznék. Miért? Röviden: tele a hócipőm azzal, hogy számon kérhető program nélküli, üres lózungokat belengető politikai demagógiák között lehessen, kelljen csak választani. Akkor most örülnöm kellene? Nem örülök. Nem azért, mert hirtelen megszerettem Szeged polgármesterét. De egyáltalán nem örülök az elvesztegetett hónapokért. A hatalmi zsarolások, a népszerűséget kikezdő kirohanások időszakát értelmesebben is el lehetett volna tölteni. Azonban még így is volt egy kicsi esély, hogy októberben megindulhatnak az érdemi, programok közötti kompromisszumokat kereső egyeztetések. Erre jelenleg az esély egyre inkább csak matematikai. Az MSZP-nek először ki kell heverni a Botka-féle ámokfutást. Annak minden belső és külső következményével. Aztán a lehető legkisebb arcvesztéssel neki lehet állni valaminek, amit bizalmi köteléknek aligha, legfeljebb bizalmi cérnázatnak lehetne nevezni. Ennek kellene örülni?

Egyébként lehet örülni, mint felvetettem korábban. Akkor, ha valaki Orbánban látja a személyes megváltóját. Akkor, ha a jelenleg regnáló kormány minden döntésével egyet tud érteni. Valamint támogatni azokat. Akármibe is kerül neki személyesen. Ezen kívül nyugodtan örömfáklyát gyújthatnak valószínűleg azok is, akik hasonlóan, de a Jobbikban látják a személyes messiások hadseregét. Már csak azért is, mert ezzel választhatnak egy komplexusokkal terhes, zsebtömési versenyben elől járó, valamint egy inkább technokrata akarnok között. Mi volt eközben a Szegedről kínált hozzáadott érték? Az, hogy Botka hónapokra megbénított minden együttműködési lehetőséget. Az, hogy jelentősen hozzájárult az ellenzéki kommunikáció programvitáktól eltérő medrekbe tereléséhez. Az, hogy személyi alkudozások idejévé züllött a szakpolitikai programalkotásra fordítható idő. Természetesen tudom: egyedül még ez sem ment volna. Szorgos partnerekre talált mindazon mozgalmakban, pártokban, politikai megmondókban, amelyek, illetve akik, szintén a „nem szövetkezünk még önmagunkkal sem” elvét vallották.

Ugyanakkor Botka fellépése, majd lelépése egy sajátos állapotot eredményezett. Fellépése, majd a minimális önreflexiókat is nélkülöző térfoglalási kísérletei kétségtelenül többet használtak a kormánypártnak, mint az MSZP-nek, illetve az LMP-Fidesz-Jobbik tengelytől független ellenzéknek. Mely tengellyel kapcsolatban pont annyira hiszek a koalíciós készségek hiányában, ahogy a Fidesz nem kötött koalíciót a kisgazdákkal. Az eltelt hónapok alatt sikerült az MSZP népszerűségét zuhanóvá tenni, és sikerült a pártok közti, egyébként is ingatag, bizalmat elinflálni. Az ezzel eltelt hónapok utáni lelépés, mint fentebb céloztam rá, újabb pofon az MSZP-nek. De újabb hátrány az ellenzéknek is, mert a pártok közti stratégiát újra kell paraméterezni. Ezzel gyakorlatilag újabb késést szenvedhet a választási felkészülés, a programok, a jelöltlisták egyeztetése. Ami szintén a kormánypártnak kedvez.

Ha tetszik: Botka feltűnése és bukása olyan koreográfiát mutat, hogy akár a Fidesz-székházban is komponálhatták volna hozzá a zenét. Az MSZP szintén lemondó alelnöke, Ujhelyi István a vokalistáknak is megadta az alaphangot. Azzal, hogy „Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba”. Úgyhogy, ha véletlenül talpra is állna az ellenzék, akkor kéretik elkezdeni keresni a belső bomlasztókat, árulókat, és az ellenség kezét, ami betette a lábát. Így kell ezt csinálni! Így kell ezt csinálni?

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook