2017. december 9., szombat

Conteo: Fidesz-Jobbik szövetség-koncepció

A Jobbik-ügy kapcsán az egyik olvasat kétségtelenül az, hogy a hazai közállapotokban igencsak időszerű lenne a romok leltárazása. Az előzmények, de akár a korábban, a Heller Ágnes véleménye kapcsán felvetett gondolatok irányából is megközelíthető a jelenség. Onnan, hogy a valós cél egy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása.

A két párt között túl széles egyébként sem volt nagyon az ideológiai, illetve a retorikai, szakadék. Ha tetszik, egyfajta „munkamegosztás” alakult ki. A Fidesz a maga populizmusával képes volt a jobbközép megszólítására. De nem egy kiábrándult baloldali szavazó „X”-ét beseperhette. A Jobbik ugyanakkor a Fidesz jobbszárnyától a szélsőjobboldal felé fedte le a terepet. A Fidesz autokratikus átszerveződése, illetve a Jobbik középre-tartása nyomán most sok szempontból egyfajta helycsere látszik. De ez azt is jelenti, hogy jelentős lehet a szavazói átfedés. Ha eltekintünk attól, amit kifele kommunikálnak a párt megmondói, akkor a valóság egy, a többségi kormányzáshoz elég széles szavazói bázist jelent. Mármint akkor, ha a Jobbik jelentős erőt képviselve kerül be az országgyűlésbe. Amihez nagyon is szüksége van két dologra. A többi ellenzéki párt gyengülésére, illetve a demokratikus megválasztottság látszatának fenntartására. Nem a hitelven szavazó hazai szavazók kedvéért, hanem a nemzetközi elfogadottság biztosítására. Heller elméleti megközelítése ezért is válhat a lőporraktárban elkövetett tűzzel játszódás tipikus esetévé.

Ugyanakkor a Jobbikkal való választási szövetség enyhén szólva is billeg. Így szükségessé válhatott egy olyan gesztus, ami egyrészt erősíti a Jobbik ellenzékinek festett képét, míg egyfajta kényszerhelyzetet is teremt. Márpedig a koncepciós eljárásokra nem igazán adható más válasz, mint annak az elvetése. A Jobbik „betámadása” ebből a szempontból szinte ideális. Kiváló kommunikációs lehetőséget teremt az ellenzékiség kihangsúlyozására. Elvégre mi másért támadná a Fidesz? Másrészt egyfajta kényszeres összezárást eredményez. A demokrácia oldaláról nem igazán adható más válasz az eljárásra, mint egyfajta összezárás. Az eset szó nélkül hagyása esetén ugyanis bárki lehet az a következő, akit ellenző reakció nélkül lehet a darálóba küldeni. Az összezárás pedig erősíti azt, hogy a Jobbik is erősítse az országgyűlési jelenlétét.

Valójában nem túl sok minden szól az ellen, hogy a Jobbik elleni eljárás egy nagyon is kiszámított taktikai húzás. Ha a Jobbik látszólag meggyengül, akkor a szavazói jobbára a Fideszt erősítik, és visszasepri magához a szélsőségekre szavazókat. Ha mártírrá válik, akkor a baloldalról kap olyan támogatást, amit egyébként soha nem kapott volna meg. Szintén kaszálva a szavazatok között. Miközben nem igazán van jele annak, hogy a Fidesszel rokon ideológiával éles szakításban lenne.

Innen nézve az esetet valójában egy mesteri kommunikációs húzást látunk. Amely mellett jól látható, például a soros disznó internetre pakolásának esetében is, hogy a mindennapi politika kommunikációját igyekeznek az elaprózott közbeszéd szintjén tartani. Ha tetszik, a kocsma-kommunikáció, a bulvár szintjén. Ami elviszi a show-t a kormányzati korrupció, a köznapi antiszemitizmus, a gazdaság valós állapotának „kitárgyalása” elől. Amely eldönthetné a választást, illetve lehetőséget adna az alternatív programok, az együttműködések kereteinek a kifejtésére is. Nagyon komolyan megbosszulva, illetve a -- kormánypárt oldaláról nézve --, kihasználva azt, hogy hónapok, ha nem évek, mentek el egymás köldökének vizslatásával az ellenzék részéről.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése