2017. december 4., hétfő

Orbánnak gyengülhet a rendszere?

Olvastam egy írást, amelynek a címe azt ígéri, hogy Orbán tavaszra gyenge vezérré változik: „Orbán olyan gyenge lesz tavaszra, mint a harmatos libalegelő”. Az ott leírtakat, bármennyire illetlen a megközelítés, most nem emlegetném. Mert a cím kapcsán érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy valóban előfordulhat-e, hogy Orbán meggyengül?

Természetesen, elvileg előfordulhat. Annyira, hogy 2013 nyarán volt is egy olyan pillanat, amikor úgy látszott: lecserélhető. Nem az ellenzéki pártok, illetve mozgalmak ténykedése nyomán, hanem a Fidesz belső hatalmi harcainak köszönhetően. Valamint azért, mert akkor még erősebbnek látszottak azok a tendenciák, amelyek a realitások határain belül látszottak tartani a kormánypárt politikáját. Azóta az ebben szerepet játszókat Orbán részben kijátszotta egymás ellen, részben lekenyerezte, részben a lekenyerezéssel párhuzamosan erősen kompromittálta is. Olyan helyzetet teremtve, hogy mindenki tudja: vagy kitartanak a hatalma mellett, vagy együtt mennek a bíróságra. Vádlotti minőségben. Ebből a szempontból Orbán valószínűleg tényleg teljesen demokrata. Egyformán lenézi az ellenfeleit és a híveit. Amelynek dinamizmusát tekintve már az említett évben, 2013 karácsonya előtt pár nappal, megállapítható volt: egyfajta nemzeti erőszaktétel zajlik.

Ha ennek a folyamatnak a szemszögéből nézzük, akkor Orbán gyengülése valójában részletkérdés. Orbán rendszere képtelen lehet a jelen körülmények között a gyengülésre. A kompromittálva lefizetett orbanista hitbizományosok mára valószínűleg már maguk is átérezheti, hogy milyen a nemzeti erőszak, a nemzeti rettegés rendszere. Nem a fizikai erőszaktól. Ma (még) nem. De valójában egzisztenciálisan nagyon sokan kerültek zsarolható helyzetbe. Még akkor is, ha sokan gazdagodtak meg az említettek közül. Mert mindenki a saját szintjén nyomorog. Aki megszokta a luxust, annak a parizer már a nyomor szintje. Akinek meg az sem jut, annak a különben éhbért jelentő közmunka-bér elvesztése is súlyos lehetőség. A kompromittált réteg esetében ehhez hozzá vehetjük az igazságszolgáltatástól való rettegést éppen úgy, mint azok belső pánikját, akikben a lelkiismeret és a morál nyomokban még fellelhető.

Ez az a kéz kezet tördelve mosogató rendszer az, ami ugyanúgy konzerválhatja a hatalom játékosait, ahogy Sztálin halálával sem bomlott fel a pártja, és a változások jó része is legfeljebb, ma már, optikai tuningként tekinthető. Egyébként valószínűleg nem véletlen, hogy a módszertani tankönyvekben sok szempontból az odáig való visszalapozást gyaníthatjuk. Ugyanakkor, a korábbi írásokhoz is visszakanyarodva, valószínűleg hiába is cserélnék le Orbánt. Négy éve még volt esély, hogy a párton belül egy racionálisabb, „emberarcúbb” vezetővel váltsák le. Ez a hajó, mára, valószínűleg elment. A gazdasági exodus kleptoligarcikus kormányában egyre kevesebb olyan tényező látható, akinek valós érdeke fűződhetne a rendszer lecseréléséhez.

Maradna tehát az a lehetőség, hogy a Fideszt nagyon meg kellene verni a választásokon. Amire egyébként, elméletben még lehetőség is lenne. De erre is igaz, hogy az elmélet nem egészen azonos a gyakorlattal. Elméletileg Hellernek, például, igaza lehet, hogy a Jobbikkal megérheti egy választási szövetség. Ehhez azonban gyakorlatilag el kellene hinni, hogy Jobbik semmi pénzért, valamint semmilyen konc reményében sem, kötne kormányzási szövetséget a Fidesszel. Valamint azt, hogy a néppártosodás folyamata őszinte. Azaz nagyjából azt, hogy cél túlmutat azon, hogy a baloldal hallgatólagos, illetve tevőleges támogatásával szülessen meg a jelenleginél is jobboldalibb, netán még diktatórikusabb kormányzás.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése