2017. január 22., vasárnap

Nyugodjanak békében azok, akiket az égő busz a végállomásra vitt

Eddigi információink szerint 16-an haltak meg az olaszországi buszbalesetben. Csak remélni lehet, hogy a szám nem fog emelkedni a sérültek ellátása, gyógykezelése során. A középiskolásokat szállító busz kiégett. Egy testneveléstanár akkor szerzett súlyos sérüléseket, amikor a már égő buszból mentette, akit csak tudott. Neki végtelenül nagy tisztelet és köszönet jár. A baleset körülményeit nyilván majd tisztázzák, amint lehet. S amennyire lehet. Ha van, nyilván megtalálják a felelősöket is. Nem azokat, akiknek most talán azért is lelkiismeret-furdalásuk van, hogy miért élték túl, miközben mások bennégtek a buszban.

Azonban érdemes talán tudni, hogy a halál visszavonhatatlan. Nincs az az indulat, nincs az a vádaskodás, amely eddig bárkit is visszahozott volna a temetőből. Ezért kicsit furcsa, és nagyon visszás, amikor arról indul a polémia, hogy francia vagy magyar sofőr vezette-e a buszt a tragédia bekövetkeztekor. Mintha nem lenne mindegy. Mintha rögtön kevésbé fájna a rokonoknak, ha kiderül: nem magyar volt a sofőr. Vagy fordítva.

Nem szeretnék találgatni. Nincs is miért. Majd megjönnek az adatok egyszer. Remélhetőleg.

Addig minél gyorsabb gyógyulást kívánok a túlélőknek.
Aki pedig végállomáshoz ért, az nyugodjék békében.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. január 21., szombat

Ellenzéki tárgyalás: Együtt senkivel

Aki még emlékszik a Millának nevezett izé keletkezésére, illetve Juhász akkori bevillanásaira, annak ismerős lehet a jelenlegi helyzet. S ez független attól, hogy a miniszterelnökségre bejelentkező Botka László ki szerint, és mennyire alkalmas. Alkalmasint erre vannak a választások. Amíg vannak. Illetve lesznek.

Ezt esetleg Viktornak is elmondhatná valaki. Még időben. Nem Orbánnak, hanem Szigetvárinak. Még akkor is, ha jelenleg az „Együtt bárkivel, kivéve…” mozgalom jelenleg nem tűnik nagyon ütős szervezetnek. De még akkor is, ha az egész ellenzéknek ismert massza sem tűnik valami nagyon ütősnek. A pálinkához képest. Miközben Szigetvári égető szükségét érezte annak, hogy bármilyen tárgyalás, beszélgetés, kompromisszumkeresés, tehát bármilyen megoldáskereső tevékenység előtt bejelentse: most éppen Botkával nem. Ami természetesen lehet az ő személyes véleménye. Elvégre mindenki azzal piál, akivel akar. Az a kutyát sem érdekelné, hogy Szigetvári szívesen leülne Botkával egy pofa sörre a nyári melegben vagy sem. Ám jelenleg a nyári meleg is várat magára, de az Együtt prominense sem egy kocsma magányába tűnődő, megfáradt kubikus.

A helyzet különben tényleg ismerős lehet. Ehhez röppenjünk vissza a Bajnai színpadfoglalóját megelőző időszakra. Arra az időre, amikor létrehoztak egy Facebook-csoportot, amelynek nevében akkoriban Juhász Péter nyilatkozgatott. Többek között elküldve Gyurcsányt a fészkesbe. Illetve Amerikába. Illetve bárhova. Leszögezve, hogy ő ugyan szóba nem áll a DK akkori, és jelenlegi vezetőjével. Jelentős eredményeket érve el rövid-, és középtávon egyaránt. Hosszú távon is, de ehhez akkor még két évet várni kellett. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nehéz így beszélni közös platformról, szövetségről, választási programok egyeztetéséről. Márpedig az akkor is világos volt, hogy a Milla legfeljebb egy potenciális mag lehet. Nem kender, hanem eszmei, politikai, szervezési mag. Az kemény munka eredménye, hogy ebből egy választási vereség kelt ki, és a fejlődő kacsok odaszegezték Orbánt a hatalomba. De nagyjából akkortájt tették az első kapavágásokat ehhez. Egy olyan „kertben”, ahol az elhívott, majd megjelent tüntetők gyakorlatilag semmibe vételével tették le az alapokat az Operaháznál. 2012. októberére biztosítva, hogy az ellenzék legyen belülről megosztott, és oda is szekereket tegyenek táborozni, ahol különben nem lennének.

S azt, hogy mennyire megbénított minden lehetséges választási összefogást az eleve elzárkózás politikája. Az, amelynek meghirdetésével Juhász múlhatatlan érdemek szerzett annak idején. Egy amúgy sem túl magas kezdőpontról terelve egy lefele szálló ívbe az ellenzéki egyeztetéseket. Bajnai visszatérésétől, Szárszón keresztül a választásokat megelőző télig. S ennek fényében értékelhető igazán Szigetvári jelenlegi elzárkózása. Még akkor is, ha „csak” a Facebook-on tett közzé ebbéli véleményét. Elvégre az MSZP-vel nyilvánvalóan az a legjobb tárgyalási alap, hogy kivel nem tárgyalnak a párt nevében, illetve a párt jelöltjei közül. Általában így szoktak ugyebár szövetséget kötni. Az ellenfél felvirágoztatására és hatalomba tartására, illetve hatalomba segítésére. Azért persze kicsit hiányérzetünk lehet. Az Együtt, mint a hazai politika legjelentősebb tényezője, részéről még le kéne szögezni, hogy Gyurcsánnyal, illetve a DK-val sem. Utána talán azt is, hogy egymással sem. Esetleg Szigetvárival sem.

Mert a végén, egy valós választási szövetség mentén még tényleg sikerülne Orbán megbuktatása. Márpedig az iszonyú kínos lenne. Nem csak a sokak szerint vélelmezett, és az akkori ellenzék némely tagjával esetleg megkötött hatalmi háttéralkuk „lebukása” miatt. Hanem azért is, mert akkor muszáj lenne valami mást is felmutatni, mint a közösségi csatornákon bemutatott szájkaratét. Azért, az ország érdekeit nézve, lehet, hogy jó lenne egy valós ellenzéki erő bemutatkozása. A szájtépés ugyanis lehet nagyon jó feszültségcsökkentő, de a választásokat az urnáknál és nem egy internetes fórumon kellene tudni megnyerni.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. január 20., péntek

Párhuzamocskák

Az új amerikai elnök megválasztásának körülményei erős manipulációs, és nem kis orosz segítséget sejtetnek. Azért persze még nagy hecc lesz a beiktatási folyamat. Ami természetesen semmit nem jelent arra nézve, hogy mennyire lesz diktatórikus az új amerikai vezetés. Noha, Soros szerint, Trump szívesen lenne diktátor és erősen megosztja Egyesült Államokat. Amire nyugodtan mondhatjuk: nekünk ebben már rutinunk van.

Mert akkor, ha egy erősen megosztott társadalmat szeretnénk „kiélvezni”, akkor elég itthon maradni. De a párhuzam ott is tetten érhető, hogy szintén egy, az újraformálódó orosz birodalom felé nyitott vezető ássa a legújabb árkokat. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a permanens ellenségkép-keresés, és mítoszépítés sosem jut el a belső ellenzék elleni felszámolásokhoz, az vegyen elő egy történelemkönyvet. Már csak azért is, mert akkor láthatja: a proto-diktatúrák szinte mindig az ellenségek megnevezését tűzték a zászlókra. Amit aztán a kialakult diktatórikus rendszerek gyakorlatilag mindenkivel szemben alkalmaztak. Legfeljebb a retorika változott az eretneküldözéses középkortól az ürgebőrbe öltözött szabotőrök kergetéséig. Ha jellegében nem is sokat. Mert a félelem nagy úr. A hatalomban levők hatalomféltése is nagy úr, és ennek érdekében szívesen keltenek félelmet.

Először egy olyan ellenséget megnevezve, ami ellen viszonylag kis belső erőfeszítéssel lehet híveket verbuválni. Orbánnak ebből a szempontból a menekültek kapóra jöttek. De tudjuk: előtte is több mindennel próbálkozott ezen a téren. A menekültek különben azért jöttek kapóra, mert nagyon keveseknek volt közvetlen tapasztalata velük kapcsolatban. Pontosan úgy, ahogy annak idején a máglyákat körbetáncolók sem láttak senkit seprűnyélen lovagolni. Tehát bárki ellenség, boszorkány lehetett, akire egy autoritás ezt kimondta. A menekültekkel kapcsolatban is nem egy esetben csak külső, nem egy esetben igazolhatóan manipulált információk kelhettek útra. Manipulációnak tekintve természetesen azt is, amikor az adatokat célzatosan szűrve, vagy csak részhalmazból merítve közlik. Ilyen volt tulajdonképpen az is, amikor a híradások mintegy megfeledkeztek arról, hogy igen sok nemi erőszak következik be a migránskérdéstől függetlenül. Ahogy a családon belüli erőszak áldozatai sem a szír háború következtében kapják a pofonokat. A körmendi, vagy a horgosi esetekkel kapcsolatos szinte egyértelmű hírtorzításokra pedig most nem is térnék ki. Akkor sem, ha a sajtóetikai vétségeket nem is mindig helyén kezelik az „illetékesek”.

Az is nyilvánvaló, hogy az ellenségek megnevezése szinte azonnal töréseket okoz a társadalomban. Már csak azért is, mert a hatalom ellenzékének egyrészt nem marad sokszor más módja az ellenérzések kifejtésére, mint kiállni az üldözöttek mellett. De azért is, mert az egyeduralom akkor hatékony csak, ha legalább a felszínen nagyfokú az alárendeltek homogenitása. Az ellenzék olyan zavaró tényező, aminek a szerepét legfeljebb a látszatok szintjén hajlandók elviselni. Így az ellenzéket akkor is igyekeznek az ellenség szerepébe tolni, ha különben nem onnan indult a „licit”. Ha ez sikerül, akkor a társadalomban igen mély árkok keletkeznek. Kialakítva egy olyan „hideg polgárháborút”, ami jelenleg Magyarországon tapasztalható. Amikor már szinte elvi, vagy inkább hitelvi kérdéssé válik a „ki kinek tapsol” kérdése. Nem egy esetben akár elvtelen kiállást, illetve szemben állást szülve. Gyakorlatilag kizárva a párbeszéd lehetőségét. Ez az árokképzés nálunk gyakorlatilag folyamatos a rendszerváltás óta. A gyalogsági ásókat azóta sem tudta letenni senki. Az pedig szinte törvényszerű, hogy a neofita túlbuzgók ebben sokkal jobban teljesítenek. Az MSZP soraiban ugyanis aligha probléma, ha valaki a volt pártállam tagja is volt. Akkor, ha az egykori hatalmával nem élt vissza, ha különben szakmailag is jó. Elvégre legalább annyian voltak presztízsből, informális elvárások következtében párttagok, ahányan most hasonló okból a templomokat látogatják.

Ezzel szemben a Fideszben és környékén már akár a puszta párttagság is kínossá válhat. Elvégre egy olyan pártban, amelyben folyamatosan komcsiznak mégsem lehet ez jó ajánló levél. Még akkor sem, ha a párt vezetői sem feltétlenül köpték annak idején szembe a KISZ-titkárt. Ezért az érintettek még erőszakosabban akarják mutatni: szakítottak a múlttal. A sajátjukkal is. S persze demonstratívan szakítva azokkal, akik tudhatnak valamit erről a múltról. Akár az ellenségek közé is besorolva. Ahogy nagyban Soros, illetve kicsiben Simicska is ellenségévé vált annak a Fidesznek, amelynek vezetői ma a fasorban sem lennének nélkülük. Az USA ezeknek a lépéseknek még jórészt előtte van. De azért nem lenne meglepő, ha Putyin hirtelen az egyik főellenséggé válna. Elvégre, ha a demokratákról sok adatot tudhattak meg az oroszok, akkor Trump-ról is sokat tudhatnak. Az új amerikai elnök számára ez nagyon kínossá is válhat, ha igaz. Habár, legalább nem hagyna kétségeket afelől, hogy ki rángatja a zsinórjait.

Alkalmasint a magyar párhuzam ez utóbbi esetben is fennállhat. Csak egy dolog, hogy valaki, jelesül az USA elnöke ténylegesen egy nagyhatalom vezetője, vagy valaki, alkalmasint Orbán, csak szeretne kakas lenni az öreg kontinens elnöki, császári, istenkirályi székében.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. január 17., kedd

Kódolás a Zöld Rókánál

A civilek körüli huzavonák szünetében egy pillanatra kalandozzunk el, illetve vissza az oktatás területére. Ráadásul nem valami tüntetés kapcsán. Az ugyanis nincs. Ellenben ettől a világ megy tovább. Ráadásul, mint egy sajtóeseményen hallottam, még a sokat emlegetett informatikushiány okozta lyuk befoltozása irányában is haladnak kezdeményezések.

Ahova meghívtak, ott az első benyomások alapján jó páran talán el is indulnának az ellenkező irányba. Már ami a nem éppen csillogóra felújított falakat illeti. Amelyekről mintha a vakolat inkább lefele igyekezett volna. De aztán két dolog jutott eszembe. Az egyik az, hogy talán szándékosan idéztek elő ilyen ütött-kopottas érzetet a szervező iskola részéről. Elvégre az, akiben nem elég alapos a tanulási szándék, és a külsőségeken megakad, az esetleg később is csak a „kenjük be mázzal” szintjéig jut. Márpedig van az informatikának jó pár olyan ága-boga ahol a felszín elsimítása kevés a jó közérzethez. Aki nem hiszi, az töprengjen el azon, mondjuk tízezer méter magasan, és egy repülőgép vezérlőszoftverének kapcsán, hogy a belbecs mennyire érdektelen. A másik, ami eszembe jutott, az a jó öreg Parkinson. Aki ugyebár azt írta, hogy amikor egy cég elég nyugodtan működik ahhoz, hogy új irodaháza és abban csillogó berendezése legyen, akkor általában már lefele megy a csillaga. Amíg robog a szekér, addig nincs idő a csillogással foglalkozni.

Márpedig az említett eseményen elmondottak alapján a Green Fox Academy-nek most állhat a zászló. Mert mi mást lehetne mondani akkor, ha az igen markáns, milliós tandíj dacára ötszörös a túljelentkezés. Egy olyan képzésre, ami nem csodadoktorságot ígér, hanem szoftverfejlesztési ismereteket. Mégpedig rövid idő alatt, tehát igencsak intenzív formában. A saját bevallásuk alapján nagyjából annyi, vagy nagyobb gyakorlati ismeretet tömve bele a hallgatókba négy hónap alatt, mint amennyit az akkreditált b.sc. -s képzések képesek nyújtani. Ami természetesen nem csak a zöld róka jegye alatt tanítókat minősíti, hanem a reguláris képzéseket is. Amelynek során a diákok szava járása szerint buktató tárgynak nevezett vatta-tantárgyaknak, illetve a presztízs-tanszékek kedvenc tematikáinak a jelenléte korántsem új találmánya a felsőoktatás egyes szereplőinek. S talán az sem teljesen véletlen, hogy számos esetben az akkreditált képzésen unatkozók számára is azok a foglalkozások, azok az önálló tevékenységek biztosítják a munkavállalást, amelyek messzebb esnek a hivatalos képzés főcsapásától.

Ugyanakkor a gyorstalpalónak tekinthető informatikusképzés egyik előnye lehet az említett akkreditáció hiánya. Nyugodtan lehet eredményorientált, és rugalmas. A piac meg előbb-utóbb úgyis eldönti, hogy fennmarad, vagy eltűnik. De addig, amíg a kezdő programkódolókat felvenni képes cégek partnerei az iskolának, illetve „megveszik” a diákokat, addig valószínűleg fennmarad. Akkor is, ha természetesen lehet vitatkozni azon, hogy a kódoló, a programozó, illetve a szoftverfejlesztő fogalma mennyire fed le átfedő, illetve azonos halmazokat. Ahogy akkor is igaz, ha a médiában sokszor emlegetett informatikushiány valószínűleg egy sokkal árnyaltabb kép része, mint azt felfesteni szokták. Akár a falra is. Mert a képet akár az életkorral kapcsolatos, a cégek önbevallása szerint nem létező, de azért működni látszó diszkrimináció is árnyalhatja.

Andrew_s
Comments on Facebook