2018. január 31., szerda

Orbán bunkó, de miből ígér az LMP?

Azt mondja Szél Bernadett, hogy a magyar kormányfőnek alapvető készsége kell legyen a megfelelő étkezési kultúra. Amennyiben tudjon késsel-villával enni. Amit nyilván átvitt értelemben gondolt a miniszterelnök külpolitikai zúzása kapcsán. De amelynél nehezebb lett volna szofisztikáltabban kijelenteni: Orbán Viktor egy bunkó. Ami azonban jó pár kérdésre nem ad választ.

Nem a keretmondatok kapcsán, mert azok teljesen rendben is lennének. Elvégre ki ne szeretne sokkal többet keresni? Azt azonban a gyakorlat sem igazán támasztja alá, hogy a szegénység gátja lenne a gyermekek születésének. Egyébként teljesen jól ismert szociológiai okokból. Mert amikor a Maslow-piramis alapjait kezdik felszedni, akkor gyakorlatilag az egyetlen örömszerzési lehetőség a biológiai szinten van. Valójában a probléma lényegesen összetettebb, és igen komoly súllyal esne latba a gyermekszegénység felszámolása, valamint a szociális helyzettől független kultúrális felzárkóztatás. Alkalmasint azért is, mert az elsikkadó tehetség, illetve az alultápláltságtól fejlődésben elmaradó gyermek hosszú távon jelentős társadalmi veszteséggel jár.

Ugyanakkor érdemes lenne tudni, hogy egy ilyen felzárkóztató programot, adott esetben miből lehetne finanszírozni? Személy szerint nem sok ötletem lenne, de a pártok azért mondhatnának valamit egy hasonló szándék meglétéről és annak finanszírozásáról. Amihez az infláció megpörgetése lehet kívánatos, de elég unszimpatikus megoldás. Szél Bernadett ugyan az említett programot nem nagyon emlegette, de általános bérmelést azért emlegetett. Ami, az eddigi tapasztalatok nyomán, de szinte törvényszerűen is, növekvő inflációt jelent. A béremelés egy része tehát mehet a levesbe. Amellett az sem egészen világos, hogy egy prgresszív adózáskor az „átlagbért kapók 36 ezer forinttal több pénzt vinnének haza havonta”. Az új űtlagbérből? Netán a jelenlegihez képest? Esetleg kinél többet?

Miközben egy arányos bérkiáramlásnál egyfajta haranggörbét tudnék elképzelni. Ahol a legtöbben az átlag körül keresnek. Ebben az esetben azonban ebben a sávban nem érdemes jelentős adóterhet tenni az emberekre, mert sokan fognak frusztráltan reagálni. A kiugróan jól keresők jelentősebb megadóztatásával pedig kompenzálható a kiugróan keveset keresőktől befolyó kisebb adó. Ha az átlag felett jelentősebb mértékben keresőktől túl nagy az elvonás, akkor az a munkahelyteremtésben üthet vissza. Ha ellenben alacsonyabb elvonási mértékkel is igen jelentős pénztömeg szedhető be, akkor az nagyon nagyra nyílt kereseti ollót jelent még az átlaghoz közel keresőkhöz képest is. De még ebben az esetben is érdekes lenne tudni, hogy amikor Szél Bernadett szinte mindenkinek ígér valamit, akkor ezt miből szeretné megfinanszírozni.

Nem mindtha a többi párt nem lenne adós az ígéretek fedezetének bemutatásával. A kormánypártokat is beleértve.


Andrew_s

2018. január 29., hétfő

Orbán vonaton

Emlékszik még valaki arra, amikor Orbán Viktor, tüntetőleg, hátizsákosként látogatta meg a leánykáját Svájcban? Most Orbán Bécs felé a vonaton. Nem túl jelentős hír. Tényleg nem az. Amellett a spontán odaverődött, komplett, média-stáb számára is sokkal kényelmesebb lehetett, mint egy nagy előd esete.

Az amikor Rákosi elvtárs demonstratív vizelését kellett eladni úgy, hogy a termést vizslatja. Orbán csak vonatozik spontánul. Meg elbeszélget a jegyvizsgálóval. Érdekes lenne tudni, hogy milyen szintű átvilágításon esett át a vasút dolgozója, hogy kezelhesse a NAGY EMBER jegyét. Ha ugyan a vasút dolgozója volt. De miért is ne lehetne? Ahogy nyilván más is utazott a megörökítő csapaton kívül a vasúti kocsiban. Érdekes ez? Tulajdonképpen nem. Orbán Viktor elment Bécsbe, és kész.

Legfeljebb az lenne az érdekes, hogy mi lehetett a nagy becsben tartott hátizsákban? Mert a végén még elindulna némi méltatlan találgatás holmi vagyoni javakról. Netán váltópelenkáról a tárgyalások idejére. Vagy egy külön pizsamáról, ha útba ejtené valamelyik akkumulátortöltő-állomást.


Andrew_s

Tanítanék: demonstrálták a jelenlétet a Kossuth téren

Felhős mélabú és sok mikrofon
Forrás: Városi Kurir
A Tanítanék mozgalom a budapesti Kossuth Lajos téren vasárnap tartott egy demonstrációt. Az interneten még visszanézhetők a felvételek, és aligha található olyan, amelyen több szézezres tömeget sejthetne bárki. Ugyanakkor, ha valakinek sok ideje van, érdemes végighallgatni. Legalább lesz saját véleménye az eseményről. Az szinte mindig a legjobb opció.

Már csak azért is, mert az esemény szervezésének, mondandójának vitatásakor jobbak a személyes érvek, mint a szajkó viselkedésének lemásolása. Mert a szervezés kapcsán például nekem nem igazán tetszett a légiriadós indítás. Különösen a Holocaust emléknapjának másnapján tűnt izléstelennek. De egyébként is minimum giccses, túlpozícionáló. Még akkor is, ha tudom, hogy a regnáló hatalom gyakorlatilag szőnyegbombázás alá vette az oktatást, és azóta is a kézivezérlés felé haladnak a történések. Felidézve a kádári oktatáspolitikát, illetve iskolarendszert. Ami különben, például az akkori szakközépiskolai, technikumi rendszerrel kifejezetten előrébb mutató volt a jelenleginél. Vagy csak én voltam fiatalabb. Ellenben emlékszem azokra a tanáraimra is, akik nem a rendszer szidásában élték ki ambicióikat, hanem a határok, és azok átlépési lehetőségeinek megmutatásában. Noha az önsajnálat valószínűleg számukra is sokkal kényelmesebb lett volna. De tudták, érezték: az iskola mindennapjaiban, a tényleges tanításban, illetve nevelésben, a tanárok felelőssége a legnagyobb.

Mert ez az egyik gondolat, amitől nem igazán sikerült megszabadulnom. Attól, hogy az egyre csökkenő létszámú tüntetések alapvetően egyfajta önsajnálatra koncenctrálnak. Mármint azon túl, hogy egy politikailag aktív, de szakmailag esetleg megkérdőjelezhető kör számára egyfajta legitimációs minimumot biztosítanak. Még akkor is, ha Pilz valami oktatási minimumról beszélt. Ami kétségtelenül lényeges lenne, ha lenne. De erősen kérdéses, hogy amennyiben egy politikai orientációval bíró okatáspolitikával szemben egy másik, szintén politikai orientációval bíró oktatáspolitikát mutatnak fel, akkor az mennyiben jelent haladást. Ettől mennyivel kevésbé fogják úgy érezni a tanárok, a szülők, és általában a társadalom, hogy a pártok, és egy elitista egylet bugázza össze a fejük felett az oktatáspolitikát? Mert azt nem tartom széles körben, közérthetően kommunikált alternatívának, hogy a CKP szült pár egeret, és az az internet egy csücskében elolvasható. De ettől még bárki más szerint lehet ez a legjobb és legcsillogóbb. A tüntetésen résztvevők létszáma, minden esetre, nem a széles körű megszólítottságot mutatja.

Ahogy korábban is az volt a legnagyobb gond a tanárok, szakmailag nem egy esetben jogos, felháborodására rászervezők ténykedésével, hogy valójában egy nagyon szűk kört sikerült megszólítani. Szerintem törvényszerűen. A negatív üzenet, a jelenlegi helyzet puszta elutasítása, ugyanis képes indulatokat gerjeszteni, de csak ennyi van benne. Ha y indulatok sem jutnak el a katarzisig, akkor az ökölrázásba előbb-utóbb kifáradnak az emberek. Vagy már bele sem kezdenek. Közel két éve azt írtam, hogy ez a fajta szervezés arccal a semi fele zajlik. Mert szerintem igen sok szempontot, például a társadalmi bizalom kialakítását is elhanyagolja. Amihez az továbbra is kevés, hogy hatalmas késéssel ugyan, de sikerült a pártok egy részével is valami megbeszélést összehozni. Ha nincs mögötte egyfajta társadalmi konszenzus, akkor az baj. Mert az oktatáspolitika generációkra hat, és nem egy-egy négy éves választási ciklusra. Lehet, hogy a nagyobb megszólítási hajlandóság, és a kevesebb pártorientáció több lenne? Lehet.

Már csak azért is, mert a tanár, akár tetszik, akár nem tetszik a tanárok egy részének, egy társadalmi szolgáltatóágazat munkavállalója. Ebből a szempontból nem egy társadalmon kívül, és társadalom felett álló entitás. Így az ágazat, illetve a tanárok javadalmazása valójában pont annyi, amennyit a társadalom erre szán. Lehet a kormányra mutogatni, de ez egy kicsit független ettől. Nem látunk ugyanis százezres, milliós, erőszakkal lenyomott tüntetéseket a stadionok ellen, és az oktatás mellett. Márpedig unalomig hallhatjuk, hogy az Orbán-kormány csak az erőből ért. Talán, ha az emberek nem úgy éreznék, hogy a tanárok valójában csak párnákat kérnek a ketrecbe, de a gyermekeik jövőjét továbbra is fejük felett pártoskodjkák össze, kicsit többen szorítanénak a tanártüntetéseknek. Talán, ha a tanárok sem éreznék úgy, hogy politikai aktiviták másznak be a közéletbe a hátukon, akkor többen mennének el a tüntetésekre. Talán, ha a szülők nem éreznék úgy, hogy kevés az alap az érdemi változásra, kicsit szolidárisabbak lennének. Vagy nem is kicsit.

Lehet azt mondani, hogy a tanárokat alulfizetik, és valószínűleg igaz is. De ameddig erre a szülők jelentős része csak legyint azzal, hogy „az olyannak, mint X a napköziből még ez is sok”, addig egymásnak panaszkodhatnak az érintettek. Lehet azt mondani, hogy a tanárok materiális és erkölcsi megbecsültségét vissza kell állítani. Az előbbit sokan nem is értik, és legyintenek, az utóbbiról meg sokaknak a pedofilbotrányok jutnak az eszébe. Mert a „tanárság” alapvetően egy üres, absztrakt halmaz a szülőknek. Az emberek továbbra is az adott iskola adott tanáraival találkoznak. Az vagy jól tanít és „jó fej”, vagy csapnivaló. Ha az utóbbit sem vetik ki maguk közül a tanárok, és nem az előbbi van túlsúlyban, akkor nem lesz olyan társadalmi nyomás egyik kormányon sem, amitől mozdulni gondolnának.

De azért ki lehet menni a Kossuth térre. Különösen, ha jó idő van. Azért, újrahallgatva a felszólalásokat sem egészen világos, hogy a panaszcunami előadásán, néhány aktivista szereplésén, és az önsajnálaton, illetve az utóbbival kapcsolatos üres frázisok, akár molinóra pingált, halmazán kívül tulajdonképpen miről is szólt az egész. Ami természetesen lehet az én hibám. Amit a legvilágosabban az fog megmutatni, ha százezres, okatáspolitikai változást követelő tüntetések fognak dübörögni.


Andrew_s

2018. január 28., vasárnap

Ha Orbán majd azt üzeni, Etel-közig kell elmenni

Orbán, a levelező újabb levelet küldött. Bár, valószínűbb, hogy küldetett. Képe már nincs hozzá, de aláírása még van. Szép kéken nyomtatva. Ahogy szép okkeres feladó is van. Címerrel. Orbán Viktor csupa nagybetűs nevével, ahogy a titulusa is csupa nagybetűs. A tartalma meg csupa kisbetűt érdemel. Legfeljebb. Az említett formaiság meg pár gondolatot.

Az egyik az, hogy noha annyira nem hiányzik a digitálisan feljavított Orbán-portré, azért jellemző lehet a hiánya. Mintegy jelezve, hogy már annyira elemelkedett a pórnéptől, hogy azok már orcáját sem érdemlik. Legfeljebb majd akkor, ha pénzre verik. Abban kevésbé hiszek, hogy a levelet szerkesztők egyszerűen felmérték: a szétesett fizimiskát nem jó reklám terjeszteni. Nem azért mert lehetetlen lenne ezt hinni, hanem az egyébb, részben említett, formai jellemzők miatt. Mert annak is van egyfajta üzenet értéke, ha már a címert is a miniszterelnök nevével azonosan, arany-nyomást imitáló színezéssel teszik fel a lap tetejére. Szinte sugallva azt a képzetet, amit maga Orbán szokott időnként elővezetni. Ami nagyjából megfelel az „állam én vagyok” komplexusának.

A nevet és címet, mint írtam, csupa nagybetűvel. Ami még akkor is kirívó, ha az internetes szokásokat figyelmen kívűl hagyjuk. Mely utóbbiban kifejezetten a „kiabálás” jele a csupa nagybetű. Ha innen nézzük, akkor a feladó-jelzés szimbolikája nagyjából annak felel meg, hogy a pofánkba kiabálják: Én ORBÁN VIKTOR vagyok az ORSZÁG, a hatalom, a kormányfő. Belülről nézve valószínűleg a kormányzó, de addig még van pár formalitás, amit majd csak elvégez őfelsége parlamentje. Ha ehhez az kell, hogy konzultáljanak, akkor majd konzultálnak. Mert aligha valószínű, hogy egy szinte bemondásra értékelhető konzultációnál erősebb népkérdezést meg merne a jelenlegi hatalom kockáztatni. Ahhoz az előző, érvényetelen, népszavazás már elég nagy pofon volt. A diktatúra pedig még nem tart ott, hogy mindenkit előállítás terhe mellett kötelezzenek a részvételre, illetve a „helyes” szavazatra. Amúgy maga a levél is az előző konzultációra hivatkozik. Amire valószínűleg olyan nértékben nem érkezett válasz, hogy a határidőt is hosszabítani kellett. Talán annak érdekében, hogy behaluzott eredmény hihetőbbnek tűnjön.

„Természetesen” sorosilag. Amiről a levél szól. A Stop Soros nevű fókuszterelő törvényről. Amelynek szinte biztosan az a legfontosabb szerepe, hogy a nem éppen valósnak tűnő kormány-állításokról kicsit elvonszolja a figyelmet. Még akkor is, ha a levél szövegét valószínűleg szintén nem sikerült a valósággal egyeztetni. Mert a fő mondanivalónak azt szánhatták, hogy Magyarország ne legyen bevándorló-ország. Ami a történelmi tényeken kívül azzal is ütközik, hogy éppen a napokban derült ki: több ezer bünöző is kaphatott állampolgárságot, és ezel uniós menlevelet. Ami csak hab azon a kommunikációs trutymón, amiben ott pezseg, az orbáni retorikának ellentmondó, menekült-befogadások ténye is.

A történelem olyan badarságait meg talán hagyjuk is, hogy kinek az ősei honnan jöttek ide, és mikor. Mert akkor kiderülhet, hogy a következő Orbán-levél már egészen másról fog szólni. Arról, hogy mindenki cihelődjön, és irány az Etel-köz. Az utolsó meg oltsa el Paksot, és vigyen tejet a gumiszobába.


Andrew_s

2018. január 27., szombat

קדיש

Minden ártatlan áldozatért kár. Minden oktalan halálért kár. Minden megölt gyermek hatalmas veszteség.

Sosem fogjuk megtudni, hogy a Holocaust miatt hány zsenit vesztett az emberiség. Sosem fogjuk megtudni, hogy hány, az egész emberiséget előre vivő élet húnyt ki a bombázások alatt, a gázkamrákban.

A szélsőjobb előretörésekor felhangzó kórus létszáma, a rasszista gyilkosoknak emléket állítók sora, az őket támogató, velük összekancsintók tömege azonban megmutatja, hogy hányan élnek gyűlölettel a szívükben. Potenciális gyilkosként. Ha egyszer ismét a büntetlenség látszatának engedve megtehetik...

Andrew_s


Erdő elvtárs leszólt Osztie elvtársnak

Forras: Wikipedia
A Horthy-mise is lassan abba a kategóriába esik, ami nem ereszti el a híreket. Mert a saga folytatódik. Miközben a szaga egyre penetránsabb. Legutóbb még úgy tünt, hogy „csak” a szervező szervezet vezetője néz mindenkit hülyének. De a licit azóta is zajlik. Legutóbb Erdő Péter iratkozott fel a listára.

Egyházi források szerint legalábbis az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte Osztie Zoltán plébánostól az esemény elhagyását. Aki megerősíteni látszik ezt az értesülést. Amiből természetesen rögtön következik, hogy a KÉSZ vezetőjének sem a kereszténysége, sem az értelmisége nem ébredt a tudatára annak, hogy az egyház csatlakozása egy társadalmi provokációhoz rossz üzenet. Valójában tehát a keresztény főértelmiségnek „felülről” szóltak le, hogy ez így nem lesz jó. Ez a megoldás alighanem ismerős lehet azoknak, akik még látták azt a rendszert, amikor a pártbozottság szólt le valamiért. Nos, akiknek tetszett az a rendszer, most igazán nem panaszkodhatnak. Ahogy nem panaszkodik Orbán és csapata sem.

Azt meg mindenki ossza be magának, hogy a plébános szerint Boross Péter vagy Lezsák Sándor magánemberként és nem politikusként mondott volna emlékbeszédet. Szakályról meg szó sem esik. Igaz, ne is essék. De a jelenlegi licitlépés legalább tisztázza kicsit a képet. Egyrészt világos, hogy a magukat kereszténynek, és értelmiséginek, mondó társulat vezetője szerint teljesen rendben lenne zsidótörvények kormányzóját éltetni az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján. Így legalább tudhatjuk, hogy a plébánosnak nagyjából annyi köze van Jézus humanizmusához és tanításainak megértéséhez, hogy látta már a szentírás hűlt helyét a könyvespolcon. Ahonnan elpakoltatta, hogy ne zavarja a maga antiszemitizmusában vagy a seggnyalásban.

De azt is megtudhattuk, hogy Lezsáknak és Borossnak magánemberként is teljesen megfelelt volna ugyanez. A nyalás is, meg az emlékmise is. Ami legalább eloszlatja a kételyt, hogy a korábbi megállapításnak van helye a nap alatt. Annak, hogy az „urak” emberségből nullák. Az marad legfeljebb kérdéses, hogy mi a helyzet azokkal tényleges értelmiségiekkel, akik tényleg keresztények tartják magukat, illetve tényleg azok is. Ők vajon meddig vállalnak közösséget Osztie Zoltán plébános szervezetével. Mikor mondják azt, hogy eddig, és ne tovább. Hogy tovább ne égessék őket is az ilyen piszlicsáré alakok. Akiknek még az emberi megértés látszatához is felsőbb utasítás kell.

Függetlenül attól, hogy Erdő Péter kereszténységében, humanizmusában, illetve ennek őszinteségében ki mennyire hisz. Mert azért ez sem olyan, amit kétely, illetve kétség nélkül lehetne szemlélni.


Andrew_s

2018. január 26., péntek

Soros téved, vagy csak kimond?

Soros György elmondta a magáét Davosban. Alkalmasint az MSZP-nek is beszólva. Mondván: a Fidesz megvette a vezetőséget megvette kilóra. Ami egyébként meg is felelne a „maffiaállam” koncepciójának. Amivel az országot vezető kormányfő vezetési koncepcióját jellemezte az üzletember. Az eredmény: Gulyás is mikrofont ragadott, és az MSZP is morog.

Lassan meg mindenki elmehet. Az országból. Esetleg egy újabb adag csipszért kolával. Amíg a politikai elit lejátsza egymás között, hogy ki a nagyobb marha. A szórakozás értékét ugyan kicsit rontja, hogy a mi kiterített bőrünkön tobzódnak, és az ország jövőjével kockáznak. De ne legyünk kicsinyesek. Nézzük a műsort, amelyben Soros legfeljebb csak kimondta azt, ami egyébként sokak szívét nyomhatja. Szinte pártfüggetlenül. Mert az olyan korruptokráciát, amit a Fidesz kiépített, és amiben az elvtelen gombnyomogatás jelenti a törvények megszavazását nehéz a nemzet hosszútávú felemelkedését szolgáló, és nem egy kisebb kaszt gazdagodását jelentő hatalmi berendezkedésnek tekinteni. Erre Gulyás Gergely azt mondja, hogy „politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek ki kell kérnie, hogy Magyarországot maffiaállamnak nevezzék”. Ami ugyebár komoly ellenérv. Különösen úgy, hogy nemrég derült ki Orbán Viktor apukájáról, hogy sikerült közpénzekből gazdagodnia. Igaz, Gulyás olyasmit is mondott, hogy „a magyar kormány valóban gátja a brüsszeli, bevándorlást támogató politikának”. Ami kicsit szaglik, miután kiderült, hogy a kormánypropaganda és a valós cselekvés köszönő viszonyban is csak távolról van egymással.

Az MSZP-t érintő passzusra adott Gulyás-reakció meg egyszerűen érthetetlen. „Kérdésre válaszolva régi bolsevik trükként értékelte és valótlanságnak nevezte Soros György kijelentését arról, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit”. Illetve. Ez még csak érthető, elvégre akkor is tagadnia illene a Fidesz nevében, ha valóban megtörtént a vásár. De az már kicsit kevésbé, hogy ezt követően miért rongyolt úgy neki Sorosnak. A milliárdos ugyanis ezzel a kijelentéssel aligha a Fidesznek ártott legtöbbet. Sőt! Tulajdonképpen szívességet gyakorolt a kormánypártnak. Annyira, hogy megint feltehetnénk a kérdést: valójában nem az egykori öszöndíjas Orbán lehet a „milliárdos embere”?

Az MSZP reakciója minderre: Soros butaságokat beszél. Mert a Fideszt illetően igaza van, de az MSZP esetében téved. Amire a kisördög visszakérdezhetne: tényleg? Mindenki esetében téved? Csak mert Botka feltörése, majd eltűnése igencsak a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Az, hogy az ellenzék egy része most is inkább egymás leváltásában látszik érdekeltnek, az szintén. Egyébként pedig már a 2014-es választáskor is elég furcsa volt a választások szinte előre eltervezett elvesztése. Mármint akkor, ha nem tételezzük fel a közveszélyes butaságot a pártvezetők részéről. Miközben az ellenzék még most októberben is inkább látszott őfelsége szórakoztatóiparának, mint ellenzéknek. A márciusban pártosodott Momentumtól MSZP-ig.

Ettől persze lehet, hogy Soros téved, és a valószínű kamupártokon kívül nincs semmire befolyása a Fidesznek. A „lehetnél” azért sokkal meggyőzőbb körülmény lenne, ha a pártok politikáját, reakcióit elnézve fel sem merülhetne a gyanú. Sem arra, hogy a kormány egy oligokleptokráciát épít, sem arra, hogy az ellenzék csak őfelsége ellenzéke.


Andrew_s

Hétköznapi tudományhitünk

Forrás: tudnodkell.info
Egy cikk-ajánlóval kezdeném, aztán egy másikkal folytatnám. Boldogkői Zsolt tett közzé egy tanulmányt azzal a címmel, hogy „Illetékes-e a tudomány a vallás kérdésében?”, mely kérdés önmagában is megérne egy külön kötetet. A tanulmány hosszú, de megéri elolvasni. Utána mindenki adja meg maga a saját válaszát a kérdésre. Előítéletekkel olvasni nem ér. Számos gondolata vitatható szerintem, de nem szeretném lelőni senki elől. Tessék elolvasni.

Önmagában a címről azonban eszembe jutott, hogy annak idején, a hit kapcsán magam is karcolgattam pár gondolatot az út menti kavicsokra. Természetesen tudva, hogy a hit, illetve a vallás nem egészen ugyanaz. Köztük néhány a tudomány és a hétköznapi hit kapcsolatát is érintette. Eredetileg az euroASTRA oldalain jelentek meg. Közel egy évtizede, 2009. decemberében. Azt ami szerintem lényegesebb belőle, igyekszem ide is átemelni. Ime:

A hit szó említésekor a legtöbb esetben valamiféle vallási ihletésű kép fog megjelenni a képzetek szintjén. Ez aligha tekinthető véletlennek, mert általában a különböző istenhitek kapcsán beszélhetünk a hit megnyilvánulásáról. Noha hinni valamit, illetve hinni valamiben az nem csak a vallási képzeteket, fogalomképeket jelent. Már cask azért sem, mert az egyik olvasat kétségtelenül bizalmi kérdéseket vet fel.

Ezt jól mutatja, hogy általában annak az embernek hiszünk, akiben megbízunk. Az adott kérdést illető a tudás, az emberi hozzáállása, esetleg hozzánk-állása okán. De nem tekinthetünk el attól sem, amikor nem a részletes megfontolás a bizalom, a hit alapja, hanem például a tekintély, netán a részletes megismerhetőség hiánya. Ha a vallásos hitet tekintjük, akkor ez utóbbi tényezőkkel mindenképpen számolnunk kell. Elég az időről időre folyó a beszélgetésekre figyelnünk a vallásról, a hitről, az Istenről. Netán az istenekről. Tudva, hogy a materialista alapvetésű iskolák történelemóráin az istenhiteket általában az ismerethiány kisöccseinek tekintették. Bár valami primitív felhangot sok isten, vagy hitvilág emlegetésekor nem egyszer kihallhatunk a mindennapi kommunikációkból is. Rendszerint az éppen aktuális hitvilágon kívüli más gondolatrendszerekkel kapcsolatban. Mert sokan rögtön jobban érzik magukat, ha a másik gondolatiságát silányabbnak, alacsonyabb rendűnek titulálhatják.

Az említett személyiség-működéstől a “materialisták” sem mentesek. Noha kár tagadni, az ismeretek egy része kétségtelenül a közvetlen tapasztaláson alapul. De minél messzebb keveredünk el ettől, annál inkább a hit veszi, veheti át terepet. Például, a köznapi hit a tudományban. Ami önmagában majdnem olyan nehezen megfogható fogalom, mint a vallás. Ha valaki fennen hirdeti, hogy a tudomány tényei mindent megmagyarázhatnak, akkor tulajdonképpen egy eléggé korlátos fogalomrendszer mindenhatóságát hirdeti. Elég arra gondolnunk, hogy ha a tudomány mindenre magyarázatot adó volta igaz lenne, akkor nem lennének tudományos viták a különböző nézetek képviselői között. De szólhatnánk arról is, hogy meglehetős gyakorisággal kaphatunk hírt egy-egy olyan tudományos újdonságról is, amelynek hallatán kedvet éreznénk a korábbi mindent tudó egyenletek sutba hajítására. Ami egyébként már többször meg is történt a történelem során.

Éppen azért, mert miközben tudományos eredményeket emlegetünk, az amit „tudománynak” tekintünk, az leginkább egyfajta absztrakt megfeleltetése az emberiség aktuális ismereteinek. Valamint az abból levonható következtetések összességének. Az, amit ma tudományos tényként, az oktatást megalapozó igazságok rendszerének tekintünk, a középkor embere számára akár elképzelhetetlen is lehetett. Nem csak azért, mert elképzelése esetén esetleg a máglyán végezte, hanem azért is, mert a olyan ismereteken alapul, melynek akkoriban nem voltak, nem lehettek birtokában. Ez baj lenne? Aligha. Elvégre az egész tudományos fejlődés éppen azon a folyamaton alapszik, hogy az újabb és újabb megfigyelések árnyalják, vagy éppen részletezik a környező világot. Ilyenkor nem egy esetben kellett igencsak újrafogalmazni azokat az elméleteket, melyek a környező világot szándékoztak leírni.

De mondhatjuk-e azt, hogy mindent tudunk? Teljes magabiztossággal még az emberiség összes ismeretanyagát összecsipegetve sem állíthatnánk ilyet. Az egyes emberek tudáskészletét tekintve aztán végképpen nem. Ahol pedig a személyes tudásnak a határára érünk, ott általában átlépünk a hit világába. Mármint akkor, ha kellően szélesen értelmezzük a hit fogalmát. Korántsem alkalmazva azt a nem egyszer elterjedt, de erősen leszűkítő értelmezést, amely az istenhit és a hit közé megbonthatatlan, és kiterjeszthetetlen, egyenlőségjelet tesz. Ami abban a nem egy alkalommal tapasztalható rosszallásban is tetten érhető, ami akkor mutatkozik meg, ha valaki a materiális alapú világnézet kapcsán a hitet emlegeti. Holott ez korántsem a kötél fogalma az akasztott ember házában. Nem olyasmi, ami ellen minden áron, foggal-körömmel tiltakozni kellene.

A személyes tudás, általában, amennyiben úgy tekintjük, mint a személyes tapasztalásokon alapuló ismeretet, ugyanis igencsak csak korlátos. Mert valóban a személyes tapasztalás, mérés eredményeként vagyunk-e birtokában annak az ismeretnek, hogy mennyi a Föld tömege, vagy mik az öröklődés mendeli szabályai? Az emberek többsége számára egy ilyen kérdésre szinte biztosan egy határozott tagadás fedné le a személyes tapasztalatok szintjét. Sok ember számára egy határozott „igen” a személyes ismeretek szintjét. Noha a kettő nem egészen feleltethető meg egymásnak. A kultúra története azt mutatja, hogy az átörökített tudás, a korábban, vagy mások által feltárt összefüggésekben való hit szükséges ahhoz, hogy ne kelljen minden generációnak elölről kezdenie a világ valamennyi törvényszerűségének felfedezését.

De hasonló lehet a viszonyunk a jövővel kapcsolatban is. Amelyben a még nem ismert adatok, a meg nem figyelt jelenségek lapulnak a történelem folyamának hullámai között. Valamilyen külső szervező erőt sejtve a világ történései mögött és valami eleve elrendelést a mozgatórugókban, akkor az elrendelésbe helyezzük hitünket. Mondván: elterveztetett, ami majd eljön. De, sajátos módon, akkor is a hit világa marad, ha szigorúan az anyagi világ tudományát tekintjük a megismerés eszközének. Ebben az esetben a kultúrális hagyományok, és a tudományos eredményeket felhalmozók, iránti tisztelet jegyében valami olyasmit mondhatnánk: a jelen világunkat kielégítően megismerhetjük a tudományos módszertanok alapján, tehát ez a jövőben is így lesz. Bízva abban, hogy az új jelenségeket, a majdan eljövő tudósnemzedékek majd egyenletekbe foglalják.

Az uóbbi esetben a hitünk alapjául egyfajta megismerési extrapolációt választunk, és a tudományban, az emberi elme megismerőképességében fogunk hinni. Ehhez valamilyen istenkép nem fog ugyan csatlakozni, de a hit igen. Miközben persze tudjuk azt is, hogy a megismerhető tudás határa nemzedékről nemzedékre változó lesz. Ezt a tény nagyon sokszor sikkad el a hétköznapokban. Noha ahhoz, hogy a ma tudományos eredményeit a ma nemzedéke számára, az aktuális jelenségek valós megértésévé konvertáljuk, célszerű lenne a határosság ismerete.

Mert csak attól várható el a közös tudás gyarapítása, aki tisztában van azzal, hogy léteznek határai a mai tudáskészletnek. Ellenkező esetben nem a változó tudáshoz való alkalmazkodás képessége kerül a középpontba. Akkor, ha a múlt példáit nem ismerve, és a jövőre nézve sem tudja megkülönböztetni valaki azt, hogy hol van a valós megismerés határa, illetve hol kezdődik a hiten alapuló vélelem. Nagyjából úgy, mint amikor az iskolában csak a kőbevésett egyenletrendszereket ismeri meg valaki. De nem tanítják meg ezek mellé azt a használati utasítást, mely nagyon zanzásítva úgy foglalható össze, hogy „jelen ismereteink szerint". Így, miközben tölcséren keresztül adjuk, adagoljuk a személetet, esetleg megfeledkezünk valami fontosabbról.

Arról, hogy azok az iskolák voltak a saját korukban hatékonyak, ahol szerepet kapott a hit a haladásban, a ma ismereteinek meghaladhatóságában. Ahol szerepet kapott az önálló véleményalkotásra, az önálló gondolati koncepciók kialakításának képességére való nevelés is. Mert a történelem megannyi „eretnek" gondolata példázza, nem az iskolában tanultak iránti vakhit az, ami előrevisz. De a hétköznapok is talán bizalommal teljesebbek azoknak, akik ismerik a kor ismereteinek határait. Mert talán jobb eséllyel fogják elfogadni saját ismereteik határait is. Mely utóbbi nem egy esetben lehet alapja annak, hogy továbblépjenek. Továbblépjenek a tanulmányokban, hivatásválasztásban, ismeretgyűjtésben.

Andrew_s

2018. január 25., csütörtök

Miseügyi magyarázkodás tollashátúaknak

A tengernélküli tengernagyra emlékező mise kapcsán az éppen aktuális hír az, hogy a nagy média-érdeklődésre hivatkozva elmarad. Ez legalább abból a szempontból jó hír, hogy valami hatása volt az említett érdeklődésnek. Talán még a lelkiismeret is megszólalt Osztie Zoltán, ezt bejelentő, interjújában. De. De akkor mi nem tetszik? Az, hogy nehéz eldönteni. Hülyék, vagy hülyének néznek?

Mármint a csúsztatások mellett. Már az első interjúkérdésben ott fityeg a pap szerepe. Miszerint általa vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) a szervezésében celebrálták volna a megemlékezést és misét. De nem is annyira, mert van ugyebár egy országos szervezet, és annak helyi csoportjai. A helyi csoport pedig nem volt benne, csak aláírta a meghívót és a gyakorlati szervezésben vett részt. Mi van? Szóval, aláírta, de köze sem? Meg minden évben? Aztán a nagy időpont-keresésben pont ezt? Akkor ki is a hunyó? Természetesen nem az, aki szervezte, meg aláírta, hanem az, aki észrevette. Mert ők azok, akik „gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak”. Ebből a szóvirágok zöme ismerős lehet. Új elem az, ami már Orbán ellenségképzésére rímel.

Az a „szembehelyezkedés”, az. Magyarul: aki nem ért egyet azzal, hogy a gyilkosokat az áldozatok emléknapján üdvözítsék, az gyűlölködik, árkot ás, és amúgy is ellenség. Mert ők a tiszta lelkű makulátlanok, és Horthy az ő prófétájuk. Ja, bocs. Orbán. De azt is megtudjuk, hogy miért? Mint a keresztény értelmiségiek vezetője mondta, azért mert eszükbe „nem jutott, amikor elkezdtük a szervezést, hogy ez a dátum épp a Holokauszt Emléknapjára esik”. Értelmiségiek. Gratulálok! Osztie Zoltán pedig az ő vezetőjük. Azt hiszem a Keresztény Értelmiségieknek ennél nagyobb szegénységi bizonyítványt nehéz lenne kiállítani. Még szerencse, hogy az országban vannak ténylegesen értelmiségiek, és ténylegesen keresztények. Mert különben még mindig a szakóca élének kialakításán vitatkoznánk. Természetesen több pártra szakadva aszerint, hogy hányat kell pattntani a kőbaltával.

Innentől aztán pláne az a hibás, aki szerint direkt provokálták a közvéleményt, amit ilyen módon is el akartak terelni a kormány hazugságainak lelepleződéséről. Ők, a tiszta lelkű, és igen képzett értelmiségiek, akiknek mindez eszükbe sem jutott. Szimplán tudatlanok és ostobák. Mindenki másnak meg tollas a háta. Ja, meg túl érzékeny.

Nem lett volna jobb szimplán bejelenteni, hogy „elnézést, elmarad”? Dehogynem. De a hülyeségnél csak az a rosszabb, ha küldetéstudattal párosul. Márpedig a szervezőknek el kellett mondania, hogy mindenki ellenség, akinek nem tetszik a rendszer. Mert a híveknek gyúanyag kell. Nem Jézus híveinek. A hithű orbanistáknak.


Andrew_s

2018. január 24., szerda

Emberségből bukó nullák imája

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org
A kormány, illetve a Fidesz környékén, a sorra felboruló menekültügyi bilik miatt, hatalmas kommunikációs pánik lehet. Valószínűleg ennek az egyik szövődménye, hogy szolgálatba helyezték a Boross-Lezsák-Szakály triót. Megpróbálva ellökdösni a média fókuszát a hatalmi hazugságokról. Bízva abban, hogy az ellenzék ráharap a most felkínált mócsingra. Amiről, a maga Jézus-ellenes üzenete miatt érdemes lehet szót ejteni. De csak kisebb kitérőként. Mert az említett, politikailag már árnyékukban is leharcolt figurák, aligha érdemelnek többet.

Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor neve egyébként ismerősen csenghet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a neohorthyzmus életre hívását, majd folyamatos mosdatását az utóbbi évek során. Legutolsó húzásuknak látszik, hogy a Holocaust emléknapján szándékoznak emlékmisét tartatni a zsidótörvények kormányzójának. Ámde az emlékmiséhez egyház és pap is kell. A jelek szerint: akad.

Az utóbbi, a jelek szerint, a Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa. A misét magyarázó, csúsztatásokkal teli levél szerzője legalábbis ő. Amelynek kapcsán igazán érdemesnek látszik egy kis viszatekintés. Mind a kezdeményezők, mind a levél kapcsán. Így, például, Lezsák esetében nyugodtan megemlékezhetünk arra, hogy ő már korábban kiérdemelte a horthysta rinocérosz címet. Azzal, hogy 2015. augusztusában, a otalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját megelőző napon méltatta Horthyt egy konferencián, amely nevében a kultúráról kellett volna, hogy szóljon. A provokatív időzítés tehát egyáltalán nem áll távol attól a Lezsáktól, aki alig egy évvel ezt követően kitüntette a kamerás ultrát is.

Szakály sem ismeretlen a népirtásokat mentegetők táborában. 2014 januárjában azzal robbant be erre a színpadra, hogy a Fidesz által paronált Veritas igazgatójaként próbálta felmenteni a falvakat kiírtókat. Mondvan, hogy pusztán „idegenrendészeti eljárás” zajlott. Amlynek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Szakály által hivatkozott Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) működése kapcsán már 1941-ben világosan látszott, hogy alapvető működési célja a zsidók szervezett összegyűjtésének alapjait megteremteni. Akkor még német megszállás nem igazán volt Budapesten. Miközben a Kárpátalja megszállásakor volt hallgatólagos együttműködés a Gestapo-val. A helyi keresztények pedig szinte azonnal feltörték és kifosztották az elhurcolak házait. Amit nyilván azért tehettek meg, mert tudták: a többség soha többé nem tér vissza számon kérni.

Szakály természetesen nem maradt védelem nélkül. Boross Péter, a rendszereken átnyaló karrierpolitikus szinte azonnal a védelmébe vette. Aligha véletlenül. Mert talán még a saját horthyzmusát is jobbnak tekintheti, mint a saját valóságát. Azt, hogy Boross Péter annak idején egy, Szálasi vezette, hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott 1945. januárjában. Hogy aztán később, a kádárizmus alatt, és persze puszta elnyomásból, igazgatónak nevezzék ki. Az, hogy a nyálába folyt takonnyal nyalva most éppen Horthy a példaképe? Ha változás lesz a politikában, és él még, akkor majd más lesz. Boross nem egy erkölcsi origo. Hacsak nem annyiban, hogy egy erkölcsi nulla. Valószínűleg volt ára, hogy a mostani miséhez adta a nevét, és valószínűleg megfizették az árát. Ami lehet, hogy ma már nem több, mint a celeb-ötperc a médiában.

A miséhez kapcsolódó papi levélről szinte alig érdemes szólni. Bár vannak gondolatok, amelyekről talán igen. Mert, többek között, felemlegeti az első világháború zsidó katonáit. Akikről a maga sajátos módján Orbán is megemlékezett pár éve a Kozma utcai temetőben. Egy szalon-antiszemita beszédben, amit Orbán gesztusai, illetve azok hiánya avatott, a mondandón kívül azzá, ami. A papi levél kapcsán azért persze arra is emlékezhetünk, hogy Horthy az Antant-nak köszönhette a szabad felvonulást. Alkalmasint, nagy bátran, úgy, hogy még véletlenül se találkozzon a Budpestet végigrabló, pusztító román csapatokkal. Bátorságával tehát igazán példát mutatott a ma hatalmat gyakorló, felelősségpánikos, kormányfőnek. Egyébként az első világháborús tisztikarban valóban számos zsidó származású tiszt és tiszthelyettes szolgált. Azok közül azonban, akik a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. Természtesen nem csak a zsidó származásúak, de az utóbbiakat a későbbi rasszista törvények is érintették.

De ezek csak mellékzöngék. Annak a mellékzöngéi, hogy immár a katolikus egyház egy tagja is nyíltan felvállalja a rasszista, antiszemita gesztusokkal való szellemi azonosulást. Megcsúfolva szinte mindent, amiről a kereszténység valójában szól, illetve a zsidó Jézus tanításai alapján szólhatna. Amit az sem ment, ha az vallásos hit haszonélvezőjeként működő, világi hatalmat birtokló egyház(ak) más tagjai sem jobbak. Ahogy az sem, ha a múltban volt található ilyen. Az a pap, lelkész, illetve egyházi személy, aki ki tud állni egy antiszemita, illetve szélesebben értelmezve, rasszista szándék, az arra való pozitív megemlékezés mellett, az lehet felszentelt egyházi személy, és betölthet a világi hierarchiában akármilyen tisztséget.

De Jézus követőjének aligha nevezhető.


Andrew_s

2018. január 23., kedd

Tuzson, aki beszólt a kormánynak

A menekültekkel, iiletve a migrációval kapcsolatban Tuzson Bence is megmondta a frankót. Pár dolgot valószínűleg elfelejtettek vele közölni miközben az alig pár bekezdéses közleményre valót a szájába adták. Elé pedig valószínűleg egy mikrofonnak látszó tárgyat.

Megmukkanását az M1-re hivatkozva közli a kormánypárt honlapja. Így igazán nem mondhatják, hogy a gaz ellenzéki média ferdíti el, amit a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár gondolt megosztani a nagyérdeművel. A mottó? Olyami, hogy a „kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége fellépni a migráció és az azt szervező, finanszírozó szervezetek ellen”. Amiből elvileg következne az, hogy pontos információi vannak az említett szervezetekről. Ani a finanszírozási oldalt tekintve egy szervezet esetében egészen jól körülhatárolható. A befizetési oldalon jobbára önfinanszírozó. Míg a kifizetési oldalt az egész társadalom nyögni fogja. Igen kérem. A letelepedési kötvényekről van szó.

Ezek árusításával ugyanis a magyar kormány nagyjából úgy viselkedik, mint annak idején az egyház a búcsúcédulákkal. Azzal a különbséggel, hogy annak a bevételét nem egy esetben saját zsebben kamatoztatták, de cserébe nem ígértek anyagi ellenszolgáltatást. Miközben a letelepedési kötvények lejáratakor az akkor hatalmon levő kormány költségvetését igencsak meg fogják terhelni ezek a papírfecnik. Ebből a szempontból tehát maximálisn egyet érthetünk Tuzsonnal. A kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége lenne fellépni a letelepedési kötvények, és a magyar állampolgársággal való hasonló üzérkedések ellen.

Ha azonban elfogadjuk ezt a kötelességet, de ugyanakkor azt látjuk, hogy nem történik ilyen fellépés, és maga a hatalom hívta annak idején életre a kötvényes szervezetet, akkor egy újabb kérdéssel kerülhetünk szembe. Nevezetesen azzal, hogy a kormány mennyire erkölcstelen? Esetleg mennyire tekinthető hazaárulónak? Mert a háttérben, egyébként joggal, teljesített kvóta kapcsán azt egészen biztosan tudhatjuk, hogy hazugnak viszont hazugnak tekinthető a regnáló hatalom. Ahogy a „Stop Sorosnak” nevezett csomag esetében is legfeljebb az látszik, hogy nagyjából a lebukástól félő nepper szintjén reagálják le a problémát. Nagy hangerővel mutoganak másokra, hogy eltereljék a saját üzelmekről a figyelmet.

Az már csak a napi rutin része, hogy eközben egy köztudottan eredménytelen, és így értékelhetetlen népszavazásra, és egy bemondásos eredményt biztosító levelezgetésre hivatkozik. Az utóbbi koncepciós jellegét talán az mutatja legjobban, hogy a hatalom nem mert népszavazást tartani. Mert valószínűleg akkor a tévedhetetlen vezérnek ismét szembesülnie kellett volna azzal, hogy a szavazók többsége el sem megy voksolni. Márpedig a vezér-komplexusnak lehet egy olyan pntja, amikor már nem lehet büntetlenül szembesülni a valósággal.

„...valamennyiüket követte egy körülbelül száz főre tehető tömeg, amely Afrika fennállása óta először csodálhatta meg délután öt és hat óra között azt a sötét jelmezbe öltözött tébolyodott külföldi urat, aki egy kis gömbölyű koporsót egyensúlyozott a fején...”  (Rejtő Jenő)


Andrew_s

Rétvári csak azt adta, ami a lényege

A 444.hu talált egy októberi felvételt, amelyen Rétvári Bence igen kifejezően beszél az általa nagyra tartott családmodellről. Arról, amelyben szerinte a nők csak a pénzre mennek. Ezért a férfi ne adja oda a bukszát, mert utoljára látja. Az a migránsozás, amit levág mellé, szinte már mellékes.

Már csak azért is, mert időközben a kormány közeléből cáfoltak szinte mindent, amit korábban a kormány közeléből hírdettek a menekültek befogadása kapcsán. Igaz, azon a mondatán sem kell nagyon meglepődni, hogy „Ha egyszer a férfi a bukszát átengedi az asszonynak, hogy ő költi, nem lehet visszakapni”. Amúgy tényleg! Mi lenne ebben meglepő? A helyzetben sem. Nem Rétvári az első, és egyetlen politikus, aki nem képes különbséget tenni egy kocsmasztalnál, félrészegen felböfögött „okosság”, és egy politikai rendezvényen előadott szöveg között. Miközben önmagában a menekültek és a nők, mint kiszolgáltatottak együtt emlegetése önmagában nem is lenne probléma. Ha tényleg erről lenne szó Rétvári esetében. Valójában sokkal valószínűbb, hogy Rétvári inkább csak követni próbálta a nagy példaképeket a maga erőltetett lazaságával. Esetleg a tusványosi nagy mondást az asszonyok emberi mivoltáról. Függetlenül attól, hogy valószínűleg azért jött ez ki a száján a sok lehetséges ostobaság közül, mert valahol mélyen alighanem maga is így érzi.

Ennek kapcsán lehet persze a KDNP-t is minősíteni, de még a Fidesz klerikális lobbistáinak a köréből sem lenne új a nőket ekéző szemlélet. Már öt éve is alapvetően a nők voltak a felelősek a KDNP-s frusztrációkért. Ahogy maga Rétvári is volt, hogy a szülők együttélési formája alapján gondolta diszkriminálni a gyermekeket. Akiknek általában anyjuk is van. De emlékezhetünk a családon belüli erőszak elhúzódó viájára, vagy a vak komondor esetére is. Melyek fényében tulajdonképpen azt is mondhatjuk: nincs itt kérem semmi látnivaló. Igaz, jól neveltség, politikai érzék és kultúra sem sok.

Ráadásul Rétvári, ha olyanokra tekintünk, mint a volt rezsibiztos is, még nem is a legostobább a csapatból. Noha neuron-csapatai harcban állnak. Ahogy Orbán is permanens háborút vív. Olykor a külső ellenségek ellen. Olykor talán a hangokkal is.


Andrew_s

2018. január 22., hétfő

Hazudni csak a híveknek, szépen

Orbánnak a menekültekkel csak problémái vannak. Néhány esetben úgy üt vissza a menekültek ügyében tanúsított nyilatkozatdömpingje, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Az ugyebár, gondolom, mindenkinek megvan, hogy a sorosozás is jórészt ennek a következménye? A nemzeti konzultációs pénzszórásokról, népszavazásról nem is beszélve. Nos, egyre nagyobb tételek nyomán derül ki, hogy folytatásos hazugság-operett az egész.

Nem olyan régen derült ki, hogy 2017-ben, a kvótára hivatkozó kormánymenti szájtépés-cunami árnyékában 1291 menekültet fogadott be az ország. Közel annyit, mint amennyiről az a kvóta szólt, ami ellen Orbán, állítólag, egyik győztes csatát vívja a másik után. A helyzet azonban az, hogy az állítás Magyarországnak szól, míg Brüsszel Belgiumban van. A kettő közti kommunikációs árok az, amiben Orbán Viktor hithű nyaloncai dagonyáznak. Bízva abban, hogy a hívek nagy része nem olvas, és nem is lát mást, mint amit nagy kegyesen elibe löknek. De, ha a nagy sunnyogva teljesített kvóta ügye nem lenne elég a meséből, akkor az folytatódik. A legújabb hír már arról szól, hogy a fővárosban, az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira támaszkodó lakhatási program működik a menekültek számára.

Mely utóbbiról szintén hallgatott Orbán Viktor. Ahogy hallgatott a rezsibiztos, Kósa, és mindenki más is. Okkal. A menekültek kérdése, a sorosozás, egyaránt kiválóan alkalmas arra, hogy a napi korrupciókról, a stadionokról, Orbán vejének ügyeiről, vagy akár a Magyarországról kimenekülő százezrekről elvonja a média figyelmét. Holott a menekültek kérdésében megnyilvánuló hazugságok is könnyen visszaüthetnek. Még akkor is, ha a menekültek humanitárius segítsége alapvetően természetesebb, mint az a vont csövű gyűlölet-retorika, amit Orbán egyébként folytat. Visszaüthetnek, mert az internet nem egy feledékeny információcsatorna. Így kimerhetjük belőle azt az emléket is, amikor 2016-ban úgy kezdeményezett Pannónia Bátra népszavazást, hogy előtte Orbán Viktor gondosan aláírta Brüsszelben az elé tett papírt a kvótákról. Valójában tehát már 2016-ban is úgy kampányolt a Nem mellett itthon, hogy Brüsszelben már régen Igennel szavazott a kérdésben.

Lehet tehát emlegetni az éppen aktuális hazugságokat. De a valós helyzet az, hogy Orbán és csapata évek óta hazudja szembe a saját híveit is. Azok azonban nem fordulnak el tőle. A szavazni hajlandók nagy részének tehát ez így pontosan az, amit kapni szeretnének. Azért Orbán híveit arról csak megkérdezném, hogy a családjukban, a háztartási pénzügyekben is azt szeretnék, hogy a párjuk, a gyermekük a szemükbe hazudjon, és nyíltan hülyének nézze őket? Ha igen, akkor lelkük rajta. Ha nem, akkor talán el kellene gondolkozni, hogy miért ment fel egy kóklert az, ha nem ezresekben, hanem ezer milliárdokban játssza ugyanezt.

Andrew_s