2018. január 25., csütörtök

Miseügyi magyarázkodás tollashátúaknak

A tengernélküli tengernagyra emlékező mise kapcsán az éppen aktuális hír az, hogy a nagy média-érdeklődésre hivatkozva elmarad. Ez legalább abból a szempontból jó hír, hogy valami hatása volt az említett érdeklődésnek. Talán még a lelkiismeret is megszólalt Osztie Zoltán, ezt bejelentő, interjújában. De. De akkor mi nem tetszik? Az, hogy nehéz eldönteni. Hülyék, vagy hülyének néznek?

Mármint a csúsztatások mellett. Már az első interjúkérdésben ott fityeg a pap szerepe. Miszerint általa vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) a szervezésében celebrálták volna a megemlékezést és misét. De nem is annyira, mert van ugyebár egy országos szervezet, és annak helyi csoportjai. A helyi csoport pedig nem volt benne, csak aláírta a meghívót és a gyakorlati szervezésben vett részt. Mi van? Szóval, aláírta, de köze sem? Meg minden évben? Aztán a nagy időpont-keresésben pont ezt? Akkor ki is a hunyó? Természetesen nem az, aki szervezte, meg aláírta, hanem az, aki észrevette. Mert ők azok, akik „gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak”. Ebből a szóvirágok zöme ismerős lehet. Új elem az, ami már Orbán ellenségképzésére rímel.

Az a „szembehelyezkedés”, az. Magyarul: aki nem ért egyet azzal, hogy a gyilkosokat az áldozatok emléknapján üdvözítsék, az gyűlölködik, árkot ás, és amúgy is ellenség. Mert ők a tiszta lelkű makulátlanok, és Horthy az ő prófétájuk. Ja, bocs. Orbán. De azt is megtudjuk, hogy miért? Mint a keresztény értelmiségiek vezetője mondta, azért mert eszükbe „nem jutott, amikor elkezdtük a szervezést, hogy ez a dátum épp a Holokauszt Emléknapjára esik”. Értelmiségiek. Gratulálok! Osztie Zoltán pedig az ő vezetőjük. Azt hiszem a Keresztény Értelmiségieknek ennél nagyobb szegénységi bizonyítványt nehéz lenne kiállítani. Még szerencse, hogy az országban vannak ténylegesen értelmiségiek, és ténylegesen keresztények. Mert különben még mindig a szakóca élének kialakításán vitatkoznánk. Természetesen több pártra szakadva aszerint, hogy hányat kell pattntani a kőbaltával.

Innentől aztán pláne az a hibás, aki szerint direkt provokálták a közvéleményt, amit ilyen módon is el akartak terelni a kormány hazugságainak lelepleződéséről. Ők, a tiszta lelkű, és igen képzett értelmiségiek, akiknek mindez eszükbe sem jutott. Szimplán tudatlanok és ostobák. Mindenki másnak meg tollas a háta. Ja, meg túl érzékeny.

Nem lett volna jobb szimplán bejelenteni, hogy „elnézést, elmarad”? Dehogynem. De a hülyeségnél csak az a rosszabb, ha küldetéstudattal párosul. Márpedig a szervezőknek el kellett mondania, hogy mindenki ellenség, akinek nem tetszik a rendszer. Mert a híveknek gyúanyag kell. Nem Jézus híveinek. A hithű orbanistáknak.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése