2018. január 23., kedd

Rétvári csak azt adta, ami a lényege

A 444.hu talált egy októberi felvételt, amelyen Rétvári Bence igen kifejezően beszél az általa nagyra tartott családmodellről. Arról, amelyben szerinte a nők csak a pénzre mennek. Ezért a férfi ne adja oda a bukszát, mert utoljára látja. Az a migránsozás, amit levág mellé, szinte már mellékes.

Már csak azért is, mert időközben a kormány közeléből cáfoltak szinte mindent, amit korábban a kormány közeléből hírdettek a menekültek befogadása kapcsán. Igaz, azon a mondatán sem kell nagyon meglepődni, hogy „Ha egyszer a férfi a bukszát átengedi az asszonynak, hogy ő költi, nem lehet visszakapni”. Amúgy tényleg! Mi lenne ebben meglepő? A helyzetben sem. Nem Rétvári az első, és egyetlen politikus, aki nem képes különbséget tenni egy kocsmasztalnál, félrészegen felböfögött „okosság”, és egy politikai rendezvényen előadott szöveg között. Miközben önmagában a menekültek és a nők, mint kiszolgáltatottak együtt emlegetése önmagában nem is lenne probléma. Ha tényleg erről lenne szó Rétvári esetében. Valójában sokkal valószínűbb, hogy Rétvári inkább csak követni próbálta a nagy példaképeket a maga erőltetett lazaságával. Esetleg a tusványosi nagy mondást az asszonyok emberi mivoltáról. Függetlenül attól, hogy valószínűleg azért jött ez ki a száján a sok lehetséges ostobaság közül, mert valahol mélyen alighanem maga is így érzi.

Ennek kapcsán lehet persze a KDNP-t is minősíteni, de még a Fidesz klerikális lobbistáinak a köréből sem lenne új a nőket ekéző szemlélet. Már öt éve is alapvetően a nők voltak a felelősek a KDNP-s frusztrációkért. Ahogy maga Rétvári is volt, hogy a szülők együttélési formája alapján gondolta diszkriminálni a gyermekeket. Akiknek általában anyjuk is van. De emlékezhetünk a családon belüli erőszak elhúzódó viájára, vagy a vak komondor esetére is. Melyek fényében tulajdonképpen azt is mondhatjuk: nincs itt kérem semmi látnivaló. Igaz, jól neveltség, politikai érzék és kultúra sem sok.

Ráadásul Rétvári, ha olyanokra tekintünk, mint a volt rezsibiztos is, még nem is a legostobább a csapatból. Noha neuron-csapatai harcban állnak. Ahogy Orbán is permanens háborút vív. Olykor a külső ellenségek ellen. Olykor talán a hangokkal is.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése