2018. február 6., kedd

Köves Slomó megmagyaráz

Ezt dobta a gép
Az egyházaknak kiosztott milliárdokkal lehet, hogy valóban szavazatokat akart vásárolni a Fidesz. Erről nyilván mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Ahogy arról is, hogy egy ideológiai szervezetet támogatni mennyire lenne a híveknek, a tagoknak a feladata, és mennyire a társadalom egészének. Azért akkor, amikor egyes egyházak arcai állnak ki kampányolni, akkor ezt a vásárlásos történetet is nehéz lehet fenntartásokkal kezelni.

Még akkor is, ha most éppen Köves Slomón van, a jelek szerint, a magyarázkodás sora. Azt követően, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség rabbija szórólapon ajánlotta mindenki figyelmébe Hollik Istvánt (KDNP). Aztán elengedett egy nyilatkozatot arról, hogy majd lenne kedve beszélgetni Horthy szerepéről Hollik Istvánnal. Hogy miért nem az ajánlás előtt? Csak. Akár szért sem, mert eszébe sem jutott? Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Talán nincs is jelentősége ennek a válasznak. Mert nagyjából olyan, mint amikor egy apróbetűs, sokadik oldalon megjelent helyesbítés jelenik meg valamiről. Amivel kapcsolatban, a jelen esetben, Radnóti Zoltán is nyílt levélben fejezte ki értetlenségét, sajnálatát.

Magam pedig inkább Köves Slomó rádióban elhangzott szövegét hallgattam némileg értetlenül. Annak ellenére, hogy pogromok tényleg nincsenek. Ellenben antiszemitizmus, illetve idegengyűlölet és rasszizmus van. A kormánypártok részéről is, de a formális ellenzékben is előfordulva. Mármint akkor, ha a Jobbikot ellenzéknek, és nem egyfajta politikai csendestársnak tekintjük. Mely utóbbi esetben akár arról is meggyőzheti magát valaki, hogy nem köttetett semmilyen háttéralkú a regnáló hatalommal. Amely utóbbi képviselői olykor némi szalonzsidózást is elengednek az éterbe. De ettől természetesen kár lenne vitatni, hogy Köves Slomó szerint minden rendben van. Ez az ő véleménye.

De talán érdemes visszatekinteni arra, amikor Orbán a magyarok nevében ígérte megvédeni „zsidó honfitársainkat”. Amely kiszólásal kapcsolatban már akkor, 2012-ben, is felmerült pár kérdés:
  1. A „mi magyarok” ebben az esetben mit jelent Orbán Viktornál?
  2. A „zsidó honfitársaink” vajon mennyiben nem magyarok?
  3. Orbán Viktor vajon miért látja szükségesnek a honpolgárok megosztását?
  4. Kik lesznek a következők, akik nem tartoznak Orbán Viktor szerint a „mi magyarok” körébe?

Mely kérdések közül néhányra már tudjuk a választ. Arra is, hogy Orbán szemében, gyakorlatilag, csak az orbanista magyar a magyar. Mindenki más ellenség. Ugyanakkor megvédeni is csak azokat kell, akik veszélyben vannak. Lehet, hogy Köves Slomó nem tartozik közéjük. Lehet, hogy ennek a kormánypárti jelölt támogatása az ára. Lehet, hogy ő az a kirakatfigura, akit majd mutogatni lehet, ahogy Farkas Flórián is betölti a cigányság felé ezt a szerepet. De valójában, azt hiszem, elég kis pont Köves Slomó a hazai térképen. S nem a származása miatt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése