2018. február 13., kedd

Szemben a tanárpályán

A korábbi években magam is elég sok írást tettem közzé az oktatáspolitikával kapcsolatban. Beleértve azt is, ami az önjelölt, ám az oktatást csak egyfajta önmegvalósítási játszótérnek tekintő, messiások elutasítását jelenti. Nem egy esetben a „szakma” olyan sértettségét vonva a fejemre, ami a burkolt lehülyézéstől a Facebook-csoportból való tiltásig terjedő skálán manifesztálódott. De...

Természetesen ettől még lehetek egyedül, miközben mindenki szembe jön az autópályán. Az azonban, hogy egy legutóbb, a 168óra oldalán, olvasott írásból számos korábban megfogalmazott gondolat visszaköszön mást is jelezhet. Akár azt is, hogy talán mégsem az old majd meg bármit is, ha decibelemberkék hakniznak egy színpadon. A Majoros Mária matematikatanárral készült interjú már a címében is arra utal, hogy komoly, évtizedes baj van. Kiemelve, hogy az oktatás ott tart, ahol az 1970-es években. Jobbára azért, mert „Ugyanazok az emberek kerültek a szakmai irányításba, akik kiszolgálták a Kádár-rendszert”. Amely megfogalmazás igencsak hajaz arra, hogy valójában igen komoly kontraszelekció érvényesül. Ez a kontraszelekciós nyomás már tíz évvel ezelőtt is nyilvánvaló, és beágyazott volt. Annyira, hogy addigra már a tanárképzés során is erősen éreztette a hatását.

Ami önmagában nem meglepő. Tekintettel arra, hogy addigra már azok is bekerültek a tanárképzés katedráira, akik maguk sem feltétlenül jelentették a szakma csúcsát. Egy olyan, önerősítő folyamat részeként, amelynek pillanatnyi állomásain leginkább a nagyobb fizetésben gondolják a tanárok aktivistái a nagyobb megbecsültséget lemérni. Továbbra is megfeledkezve arról, hogy a társadalom oda árazza be a munkájukat, ahol tartanak. Megfeledkezve arról, hogy az iskola továbbra is egy társadalmat szolgáló ágazat, és nem valami mindenen kívül-, illetve felül álló entitás. De ez elvezet az Ónody-Molnár Dóra készítette interjútól. Amelyet szerintem érdemes lenne azoknak is elolvasni, akik a celeb-hordó teteje felé kapaszkodnak. Alapvetően fütyülve mindenre, ami a saját maguk keltette hangzavaron kívül van.

Ugyanakkor nem vagyok túl optimista. Látva azt, ahogy a jelenlegi aktivizmus működik. Beleértve a kormányokat válogatás nélkül felszopó szakszervezetesdit, és a láthatóan sehova nem vezető tüntetéseket. Amelyek szervezőinek szinte az összes felelőség-érve az, hogy „szervezd te, ha nem tetszik”. Ami jó kifogás, de nem menti a programtalanságot, a tüntetésre hívottak megvezetését, a szakmai közösség megosztását, a fásultság növelését. Ahogy minden olyan kérdés elutasítását sem, ami túlmutatna azon, hogy a jelenlegi oktatáspolitikát ne a nyolc évvel ezelőtti, korlátok közé akarnák visszaterelni. Amelyet akkor szintén joggal ért kritika, de több párnát hagyott a ketrecben az alkalmatlan tanerőknek. Az optimizmus hiányát okozza is, hogy a jelenlegi folyamatoknak „hála” a ténylegesen tenni akarók lassan eltűnnek a tanári pályáról. Lassan a ténylegesen tenni képesek szinte mindegyike belefásul abba a szélmalomharcba, amit a győztesen kontraszelektált, de vezető pozícióba nyalódott középszerrel kellene megvívni. Tudva, hogy a demagóg hordószónok mindaddig nyerésben lesz, amíg a szakma nem dobja ki magából az alkalmatlanokat. Ámde a kontraszelekció pont arról szól, hogy az olvassa a névsort, akit elsőként kellene elküldeni marhákat ganézni. Mert ott a visszacsatolás azonnali. A marha, ha nem akként kezelik, olyat rúg, hogy a delikvens a tejutat is pohárba akarja majd tölteni.

Miközben a diák, a szülő madárnak nézése jelenleg egyfajta normának látszik a közoktatásban. Mintha az alkalmassági haranggörbe felső kvadránsa alig létezne. Holott ott van az. Csak nem elég hangos. Mert tanít, és megpróbálja kihozni a helyzetből a maximumot. Szellemi „jogutódaként” azoknak, akik a kádárizmus kötöttségei között is képesek voltak jobbá tenni egy kicsit a világot. A tanteremben, az iskolában is. Akik tudták, érezték: a diák tiszteletét meg lehet kapni, ki lehet érdemelni. Mely tisztelet nem azonos a tisztelet vezénylésre tapsoló látszatával.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook