Függő elemek.

A drogosok problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására. Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik. Ha bevetik, biztosan felhorgadnak az indulatok, felmelegítésre kerülnek az érvek és ellenérvek, megtelnek a fórumok és örülnek a szerkesztők. Az említett érvek és ellenérvek körében szándékosan nem jelöltem meg persze, hogy a droghasználat elleni, vagy a liberalizáció melletti érvekről van-e szó. Mert olykor az embernek az az érzése lehet, hogy több generációra elegendő konzervvel rendelkezik mindkét tábor. S mint a színházban, ha elhangzik a végszó, elhangzanak a csatolt szövegek. Elhangzanak és leírásra kerülnek. Cikkekben, riportokban, fórumon és közösségi oldalakon egyaránt.

Végső soron ehhez mit tehetnék hozná? Alig valamit, hiszen mindazokat az érveket, melyeket akár egyik, akár másik oldalon elmondhatnék, alighanem magam is sokszor leírtam. Még akkor is, ha nem a jogászok bikkfa nyelve, hanem sokkal inkább az érdekel az egészből, ami az emberekhez, a kultúrákhoz áll közelebb. Mert a „drog” az csak egy szó. A tartalom az, ami problémát okozhat. S akkor, ha összevetjük az eredeti jelentésével, akkor pedig különösen furcsa lehet a szómágia szintjére süllyedt használata, és egy néhány száz évvel ezelőtt élt képzeletbeli időutazó alighanem elég bután nézne ki a fejéből, ha a jelenlegi vitákat csak felületesen is elolvashatná. Mert hol van már az, amikor a szárított gyógynövényeket, esetleg gyógyászatban használt állati termékeket értették csak alatta? Mára a „drog” gyakorlatilag azonos értelmet nyert a kábítószerrel, a tudatmódosító, függőséget kiváltó anyagokkal. Tehát maradjunk is ezeknél.

Még akkor is, ha azért tudjuk, ezek a kategóriák korántsem fedik át teljesen egymást. Köztudott ugyanis, hogy a nikotin, vagy akár a koffein elég komoly függőséget okozhat, és a teljes absztinencia elérése egyik esetében sem feltétlenül tünetmentes folyamat. De azért alighanem elég nehéz lenne egy olyan kampányt elindítani, ami például a tea-, és kávéfogyasztás teljes tilalmát célozná meg, mert egy ilyen kampány hazánkban is jelentős ellenérzését keltene. Annak ellenére, hogy sem a tea-, sem kávéfogyasztás tekinthető a Kárpát-medence őshonos népeinek tradicionális kulturális elemének. Ahol pedig az, ott máig fellelhetőek a kulturális önszabályozás elemei is.

Érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy számos olyan, manapság tiltólistán szereplő szer, mint a mákhaj, a kenderlevél, és –virágzati gyanta, a kokalevél hatóanyagai, az opiátok, a THC, illetve a kokain, korábban ugyancsak rendelkeztek egyfajta társadalmilag elfogadott használati utasítással. Ugyanúgy, ahogy a varázsgomba (psilocybin) használata is a törzsi varázsló, a sámán kiváltságainak egyike volt, és a „nép” legfeljebb közvetve élvezhette azt. Az is valószínű természetesen, hogy a korábbi korok, korábbi kultúrák sem nélkülözték azokat a tagokat, akik függő viszonyba kerültek ezekkel az elemekkel, de alighanem ezek létszáma nem érte el a társdalom számára veszélyes mértéket, másrészt túlzott szerhasználatnak a használatot szabályozó kulturális játékszabályok is ellene hatottak. Valahogy úgy, ahogy a reggeli stampedlivel kaszálni indulót aligha kezelték a társadalomra nézve veszélyes alkoholistának. Miként a vasárnapi ebéd mellé bort bontó családfő sem kezelődik manapság a családi életet előre megfontoltan feldúló veszélyes elemként. Mert az alkoholfogyasztás sem új keletű vívmány, viszont máig, neveltetésünk mellékhatásaként, érezzük azt a szocializációs különbséget, ami az elfogadható és elfogadhatatlan szint közti mezsgyét kijelöli. 

Miközben azt is látjuk, pont az alkohol kapcsán is, hogy elég komoly szocializációs illetve személyiségbeli krízishelyzet, esetleg –torzulás vezet el odáig, ami az alkoholizmus felé, a pohár fenekére tereli a pohárba tekintőt. S hasonlóan az alkoholhoz, legtöbbször szintén egyfajta szocializációs krízis vezet el a többi tudatmódosító szertől való függésig. A kevésbé ártalmas, vagy gyógyászatilag akár indokolható szintet meghaladó, a személyiségtől már elválaszthatatlan szerhasználatig. Legyen az akár a „hagyományos” szerek egyike, akár valamely „modern” kábítószer. Beleértve természetesen a szocializációs krízisbe azt is, hogy nem alakulnak ki a használati játékszabályok. Mely utóbbiak körébe nem csak a használati módok, hanem természetesen a használat megtagadásának játékszabályai is beletartoznak. Lévén, hogy csak ezek mentén lehet elutasítani a használatbavétel felé ható csoportnyomást. Miközben természetesen nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az abszolút tiltás végső soron a csoportnyomást fogja erősíteni. Mert a tiltott gyümölcs édesebb, s mert a tiltás elleni fellépés önmagában is lehet csoportképző tényező. Aki tehát az alternatíva nélküli, a kulturális hatásokat figyelmen kívül hagyó megoldások mellett érvel, olyan, mintha elfelejtené. Az ember alapvetően társadalmi lény, és többek között éppen a szocializációja teszi emberré. Még akkor is, ha a humánetológiával igazoltan sokat hozott őseitől.

De az is nyilvánvaló, hogy a szocializációs krízisek nem csak az elutasítással kapcsolatban játszanak szerepet a tudatfüggelmi viszonyokban. A személyiség alakulásában részt vevő minden hatás szerepet játszhat. Így például azok a hatások, melyek mentén például a krízistűrés, a problémás helyzetek kezelésének képessége, vagy képtelensége kialakul a gyermekben. Vagy azok az önismereti, és önszabályozó mechanizmusok, melyek alkalmassá tehetik a gyermeket a saját maga, és végső soron a családja, a társadalom felé is felelősséget mutató döntéshozatalban. Mert az, akinek folyamatosan az emberi elfogadás hiányával kell megküzdenie, vagy az, akinek sem belső, sem külső igazodási viszonyrendszer nem áll rendelkezésére, vagy ezek a viszonyrendszerek torzultak, ugyancsak hajlamosabb lesz valami alternatív valóságot keresni magának. Olyat, amiben ő lehet a szép és erős, vagy olyat, amiben saját maga vagy mások számára elfogadott lesz. Mint azt korábban egy másik írásban már érintettem (http://www.euroastra.hu/node/49966).

Így végső soron a tiltások ezért sem tekinthetőek abszolút hatékonyságúnak Mert tulajdonképpen minden olyan megoldást tiltani kellene, ami elvezethet egy ilyen alternatívához. Végső soron a gondolkodást is, mivel a fantáziavilága mindenkinek a rendelkezésére áll. S mielőtt a társadalmi veszélyességet, illetve annak hiányát kezdené valaki emlegetni, talán érdemes elgondolkozni azon, hogy a személyiségzavarral küzdő politikusok, sorozatgyilkosok mennyi kárt tudnak tenni, ha manifesztálják a saját maguk virtuális valóságát. Márpedig alighanem az nemkülönben egyfajta személyiségzavarnak lenne tekinthető, ha valaki a fantáziálás megtiltását akarná a zászlajára tűzni. Még akkor is, ha a kommunikációs korlátok, a totális cenzúra iránti igény sem új keletű társadalmi vívmány.

De kár lenne ilyen messzire rugaszkodni, és inkább maradjunk azon a területen, amelyről indultunk. Végső soron borítékoltan hatástalan, vagy az alkoholtilalom kijelölte módon kontra-produktív, a szerhasználatot erősítő, és a fekete zónát támogató lehet a csak a tiltásban való gondolkodás. Az is nyilvánvaló, hogy a társadalom jobban jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek kezelését. Helyzetekét, mert tévedés lenne azt hinni, hogy csak bizonyos anyagok okozhatnak függőséget. S végtelen szűk látókörre vallana az, ha bárki azt hinné, hogy vegyi tiltólistákkal a zsebében rohangálva meg tudja oldani a problémát. Mert ahogy már sokan, magam is írtam másutt, a játék-, vagy internet-függés sem sokban különbözik a kívülről vegyszerek kiváltotta problémáktól (http://www.euroastra.hu/node/49313), mint ahogy a kapcsolatok megélésének problémái, például szex-függés, sem. Csak ezekről, főleg az utóbbiról valahogy nem annyira tűnik ildomosnak beszélni. 

Részben prüdériából, részben éppen a társadalmi körülmények miatt. Például azért, mert ez utóbbi haszonélvezetére elég régóta épül rá egyfajta sajátos szolgáltatási rendszer, melynek legutóbb ismét felmerült egy újabb adóztatása a pornóadó kapcsán. Miközben tudjuk, hogy elég régóta jelent akár gyermekjogi problémákat is. De erről a „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” kapcsán, annak pongyola „görögözése” okán már szintén szóltam. De ha már az adópolitikáról esett szó, az alkoholfogyasztással kapcsolatban nem érdemes figyelmen kívül hagyni az ebből származó bevételt sem. S nem véletlenül lehet hallani a nikotin-használat kapcsán sem lobbi-érdekekről. Mert a társadalom használati játékszabályaiba az utóbbi korokban nem csak a személyre, családra szabott játékszabályok, hanem egy, ezeken akár túlnyúló, akár az egyén személyiségi, szocializációs érdekei fölé rendelődő gazdasági játékszabályok is érvényesülnek. Vagy érvényesülni látszanak.

Simay Endre István