2016. augusztus 27., szombat

Schmidt Mária és a falak

Schmidt Mária szerint a zsidók már a spájzban vannak. Természetesen egy muszlim világ-összeesküvés részeként. Szily László a 444-en sok szempontból elemzi a Terror Háza igazgatójának azt az írását, amit blogposztként szórt a nagyvilág, de leginkább a hívek elé. A témája alacsonyabb szintet céloz meg, mint globális magyarázatot adni az izraelizációra.

Mely említett kifejezés lehet, hogy nem tudományosan definiálható a hétköznapok szintjén, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy az antiszemiták azonnal tudni fogják a dolgukat. Ajkukra emelik, és hamarosan a net tele lesz vele. Varázsszóként említve mindenre, amit részben sem értenek, és még véletlenül sem ismernek. Sajnos ezt alig érinti Szily írása, mely különben nemes gesztussal próbál rávilágítani az igazgatónő által összehordott, látszatösszefüggésekkel megtűzdelt, féligazságokra építő gondolatiságára. Mely utóbbi kifejezéssel világért sem szeretném Schmidt Máriát megbántani. Már csak azért sem, mert az eredeti írás alapján egy másik mű juthat az eszünkbe. Az, amiben olyasmik állnak, hogy: „A jó öreg Szent Jánosnak ott voltak a gombák, Shipton anyának a sör. Nostradamus érdekes keleti apróságokat gyűjtött. Szt Malachinak zuglepárlója volt” (Neil Gaiman & Terry Prachett; Elveszett próféciák). Schmidt Máriának meg ott van az az épület, amelyet Szálasi Ferenc avatott be a nagypolitikába. Így talán az is lehet, hogy az igazgatónak pontosan ugyanolyan önáldozatképző komplexusa lehet, amelyet Angela Merkelről tételez fel.

Tehát izraelizáció. Amelyet úgy gondol a kartársnő levezetni, hogy amiként Izrael fallal választja el magát a palesztinoktól, akként válik a kerítések révén egy nagy Izraellé Európa. Na, mármost. Ugyanaz a dilemma alakulhat ki ennek kapcsán, mint Bayer-kereszteslovag kapcsán. Vagy az igazgatónő nem tudja, hogy miről beszél, vagy szándékosan hülyíti az olvasóit. Az előbbi azért kínos, mert alapvető történelmi ismeretek hiányát tételezi fel. Ami egy történész esetében akkor is kellemetlen, ha másodállásban milliomos. A második nem annyira kínos, mint kellemetlen. Mármint akkor, ha a mögötte álló, és őt a vagyonával együtt tenyerén tartó hatalomnak elzsibbad a karja. Mert egészen a Reich bukásáig J. Goebbelsnek sem volt gondja a propagandával. Az 1934-es pártkongresszuson például még egész lelkes volt. Mármint Goebbels. Akit szintén mérsékelten érdekelt a történelmi valóság, amikor el kellett adnia a náci ideológiát.

A keresztes lovagok kapcsán Schmidt Máriát sem érdekelte a lovagkor, mint olyan. A falak építése kapcsán sem nagyon hagyja magát a történelemtől zavartatni. Mert amennyiben ez az izraelizáció egyik jele, akkor ebből egyenesen következik, hogy az i.e. III. században élt Csin Si Huang-ti lehetett az ős-zsidók egyike. Mert akkor, ha behatolók elleni falakról van szó, akkor kár lenne megfeledkezni a kínai Nagy Falról, amelyet például a hunok betörései ellen is építettek a pletykák szerint. Amiből persze az is következik, hogy Kínát akkor veszélyeztető lovas nomádok ős-muszlimok voltak. Mert a falnak jobbára két oldala van. Ha pedig azok a nomádok voltak az ős-muszlimok, akkor a jelen menekültjei ellen kerítést építő Orbán Viktor tulajdonképpen a világ-összeesküvés ügynöke a másik oldalról. Ami akkor is zavaros kijelentésnek tűnhet, ha tudjuk: Orbán állt annak idején kapcsolatban a most sokat szidott Soros pénzével. Mely milliárdost természetesen Schmidt Mária is normatívan szid egy kicsit.

Viszont azért arra a falra, arra a másikra már csak azért is érdemes visszatérni, mert nyilvánvaló, azok a figurák, akik állandóan lovas-nomád ősökre hivatkoznak, azok bajban lehetnek. Ős-muszlimként, a kínai tartományokat veszélyeztető rablóhordaként a kerítés egyik, míg ős-zsidó kerítésépítőként a kerítés másik oldalán találhatják meg őseiket. Fennakadva a szellemi korlátaik tetején. Ahonnan a Terror Háza igazgatónője sem fogja őket lerángatni. Részben mert ő zavarja fel híveit a korlátai tetejére. Részben mert ő is egyszerre lehet a kerítés mindkét oldalán. S természetesen kár lenne az olyan falakról is megfeledkezni, amelyek mindkét oldalán ugyanazon nép tagjai fordultak elő. Például Berlinben.

De elfogadom, hogy ez egy kiragadott példa. A teljes írás elemzése aligha egy másik blogbejegyzés feladata. Meg kérdés, hogy van-e értelme. Már csak azért is, mert az igazgatónő hasonlóan „következetes” más passzusokban is. Mert írja például a menekültek beilleszkedésének kritikájaként, mintegy leereszkedő mentegetésük gyanánt, hogy a „turbómodernitás sokkos állapotot eredményez, amit a törzsi kötelékek elszakadása és a nagyváros elidegenített világába való beilleszkedés kényszere csak még nehezebbé tesz”. Elfeledkezve arról, amit elvbarátai sokszor vetnek a menekültek szemére. Azt, hogy mobil-telefonokkal, és hasonló, menekülés közben akár az éltetet menteni képes kütyükkel érkeznek. Ami különben természetes jelenségként kezelhető. Már akkor, ha valaki nem egy primitív, semmire sem alkalmas masszaként akarja látni, láttatni az érkezőket. Ami, láthatóan kínos lenne a hatalom tapsoncainak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése